3200 fölé kapaszkodott a MOL – technikai elemzés
Tovább távolodott fontos támaszától az olajvállalat árfolyama. 3350-nél találja lokális csúcsát a papír, ami a következő komoly akadályt jelentheti.
Tovább távolodott fontos támaszától az olajvállalat árfolyama. 3350-nél találja lokális csúcsát a papír, ami a következő komoly akadályt jelentheti.
A 470-es szint elesésének megerősítésével folytathatja a gyengélkedést a távközlési vállalat árfolyama, célba véve a 464 forintnál érintett aljat.
Tovább kapaszkodik a 10000 forintos lélektani szintbe a bankpapír, hétfőn sem tudott irányt választani az alacsony forgalom mellett az árfolyam.
41 százalékkal – 18,59 milliárd forintra – emelkedett a CIG Pannónia biztosítási díjbevétele az előző év első három negyedévéhez képest – áll a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentésében.
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony – derült ki a Budapest Bank 500 cég körében végzett kutatásából. Pedig a külföldi értékesítés jócskán növeli a bevételeket: a már exportálók forgalmának átlagosan egynegyede származik külpiaci tevékenységből. Miközben a külföldi versenytársak jelenléte a hazai piacon fokozza a versenyt, a magyar cégek nagy része ezt mégsem próbálja határokon túli terjeszkedéssel kompenzálni. Elsősorban azért, mert úgy gondolják, hogy termékeik, szolgáltatásaik nem exportképesek, vagy mert túl kicsinek tartják magukat. Ugyanakkor a felmérés szerint nem a vállalkozások mérete a meghatározó a külföldi piacra történő kilépésben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn egy, három és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, úgynevezett finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyeken 125 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat. Az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás ezzel 1421 milliárd forintra emelkedik.
Az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) Amszterdamba, az Európai Bankhatóságot (EBA) pedig Párizsba fogják költöztetni Londonból az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése után – döntött az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács hétfőn Brüsszelben.
Erősödéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Az első háromnegyedévben 32,2 milliárd forintos nyereséget ért el a K&H Bank, a harmadik negyedévben 9,7 milliárd forint volt az adózott eredménye a nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti adatok alapján.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 200 millió euró hitelt nyújt a magyar államnak az uniós programok megvalósításához kapcsolódó beruházások támogatására, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vazil Hudák, az EIB alelnöke.
Cselekvési tervet terjesztett be hétfőn az Európai Bizottság (EB) azzal a céllal, hogy mielőbb felszámolják a nemek közötti bérszakadékot, amelynek mértéke a legfrissebb adatok szerint átlagosan 16,3 százalék az Európai Unióban.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról négy magyar bank osztályzati kilátásait hétfőn a Fitch Ratings. A döntés közvetlen előzménye az indoklás szerint az, hogy a nemzetközi hitelminősítő a minap pozitívra javította a magyar államadós-besorolás kilátását is.
Új történelmi csúcsra emelkedett hétfőn a bitcoin digitális virtuális deviza árfolyama, miután a hétvégén áttörte a 8000 dolláros küszöböt.
A vállalati követeléskezelési szakmában dolgozók 91 százaléka úgy véli, hogy Magyarországon nem romlott a fizetési morál az elmúlt 1 évben – derült ki a II. Országos Kereskedelmi Hitelkockázati Konferencián végzett felmérésből. A cégek összesített árbevételének mintegy 28 százaléka azonban így is olyan összeg, amit már kiszámláztak, de még nem került kifizetésre. Ebben természetesen a még le nem járt fizetési határidejű számlák éppúgy benne vannak, mint a lejártak vagy akár a jogvita folytán elhúzódó ügyek.
Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen nem módosítja a 0,90 százalékos alapkamatot. Az MNB távlati kamatpályájáról azonban eltérnek a City előrejelzései.
Az internetes "véleményvezérek" és más, jelentős követői bázissal rendelkező magánszemélyek oldalain megjelenő hirdetéseknél egyértelműen jelölni kell a reklámozást a Gazdasági Versenyhivatal szerint.
Az amerikai háztartások adóssága 12 960 milliárd dollár volt a harmadik negyedben – áll az amerikai jegybank szereplét betöltő Fed New York-i területi igazgatóságának jelentésében.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.