Sötét mód ikon
2026 október 12
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Tovább nyílt az árolló az ingatlanpiacon

Továbbra is jelentősek az országon belüli különbségek a lakásárakban, ez mutatja az is, hogy a legdrágább utcában kínált lakás egyetlen négyzetméteréből 247 négyzetmétert lehetne venni a legolcsóbb utcában – áll az ingatlan.com összeállításában, amelyből kiderül, hogy a kínálati piac négyzetméterárai alapján november elején melyek voltak a legolcsóbb és legdrágább utcák az országban.

EXTRA

Nagy döntés előtt áll Ukrajna

Az ukrán központi bank a tervek szerint leállítja a legkisebb névértékű pénzérmék nyomását, erről hamarosan döntés születik.

EXTRA

Kína eladja az amerikai állampapírokat

Kína csökkentette amerikai állampapír-portfólióját szeptemberben, az ázsiai ország azonban így is az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője maradt.

EXTRA

Minden várakozást megdönthet a német növekedés

A német gazdaság az eddig vártnál nagyobb mértékben, hat éve a legnagyobb ütemben nő az ifo gazdaságkutató szerint.

EXTRA

Megfordította az ingatlanpiaci trendet Kína?

Kínában némileg gyorsult a lakóingatlanok drágulása októberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassult a növekedés.

EXTRA

Európai Napenergia Díjat kapott Kaposvár

Európai Napenergia Díjban részesült Kaposvár, az elismerést a várost képviselő Borhi Zsombor (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át Bécsben szombaton – tájékoztatott a városháza.

EXTRA

Mikrovállalkozásokhoz mennek az adóellenőrök

Támogató eljárást indít hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azoknál a mikrovállalkozásoknál, amelyeknél az adóhatóság a rendelkezésére álló és a bevallási adatok között jelentős eltérést talált – mondta Tállai András, a NAV vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

EXTRA

Vértezzük fel magunkat az influenzaszezonra!

Mi jut eszünkbe az őszi-téli időszakról? Elsőre talán az egyre rövidebb nappalok és a hirtelen esősre, ködösre és hidegre váltó időjárás. A fagyos szélnek és az alacsony Celsius-foknak pedig mintegy természetes velejárója a meghűlés és a légúti fertőzés. A megelőzés fontosságáról és az immunrendszer megerősítéséről órákig lehetne beszélni, azonban ha már megtörtént a baj, kénytelenek vagyunk  a gyógyszertárak kínálatához fordulni segítségért. Egy antibiotikum-kúra vagy egy vitaminbomba viszont nem olcsó, hát ha még egy egész családot kell kigyógyítani a megfázásból. Mit tehetünk ilyenkor? Éljünk az egészségpénztári tagság előnyeivel!

EXTRA

A héten kiderül, mennyit emelkedtek a fizetések

Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, ezen kívül még államháztartási, kereseti és kiskereskedelmi adatok várhatóak.

EXTRA

Hullámvasúton a magyar piac

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 39 279,75 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 155,49 ponttal, 0,39 százalékkal alacsonyabb.

EXTRA

Orvosi rendszereket támadhatnak a hackerek

A jövő egyik fő kérdése az internetre csatlakoztatott orvosi eszközök informatikai védelme, valamint a betegek személyes adatainak kezelése – mutatott rá tanulmányában a Kaspersky Lab.

EXTRA

Vagyoni ügyekben a közjegyző is segíthet

Újabb eljárással bővül a közjegyzői tevékenységek köre: 2018. január 1-jétől polgári ügyekben már közjegyző előtt, bírósági eljárás nélkül is köthetünk egyezséget – jelentették be pénteken a 29. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon, a közjegyzőség 25 éves fennállását ünneplő jubileumi konferencián. Az új hatáskörrel tovább erősödik a közjegyzők permegelőző szerepe, akik mára közel évi egymillió ügyben tehermentesítik a bíróságokat. A közjegyzők előtti nemperes eljárások háromnegyede 3 hónapon belül, több mint kilencven százaléka pedig fél éven belül befejeződik.

EXTRA

Olcsó import húzza le a magyar paprikát

A fűszerpaprika, a bor és az őszibarack a délalföldi térség legértékesebb termékei közé tartoznak, termelésük és értékesítésük növelésében a minőség további javítását és fogyasztásuk népszerűsítését tartja a legfontosabb tényezőknek Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

EXTRA

Az e-autótól nem lesz olcsóbb a benzin

Sokan várják az elektromos autók terjedésétől, hogy hatással lesz a benzinárra. Egyelőre nem történt még meg a várt csökkenés, de Papp Tibor, a Totalcar főszerkesztője szerint ennek épp a fordítottja a valószínűbb: a benzinár lesz a meghatározója az elektromos autók sikerének.

EXTRA

Így telt a Modern Gyárak Éjszakája

Több mint kétezren vettek részt a Modern gyárak Éjszakája rendezvényen péntekről szombatra virradó éjjel, amelyen 24 gyár engedett betekintést a működésébe – közölték a szervezők szombaton.

EXTRA

Nagyon népszerű lett a csok

Egy jól működő otthonteremtési rendszer a gyermekvállalást is ösztönzi. Mivel a gyermekek megsokszorozzák a szülők erejét, a gyermekek nemzedéke pedig az ország erejét, az otthonteremtési program megvédését a legfontosabb ügyek között tartja számon a kormány – mondta Dömötör Csaba a BabaMama Expón szombaton, kiemelve, hogy eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok).

EXTRA

Zsákutcában a Brexit-tárgyalások

Egyelőre nem világos, mennyibe fog kerülni Nagy-Britanniának a Brexit, amely jelenleg vitákat szül az ország és az Európai Unió között. Egyik fél sem számít arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a konkrét összegről, így úgy néz ki, hogy patthelyzet alakult ki. A brit miniszterelnöknő sürgeti az Európai Uniót, hogy vegye figyelembe azon politikai kockázatokat is, amellyel szembesülhetnek.

EXTRA

Rekordot dönthet a UPS az ünnepek előtt

A UPS előrejelzései azt mutatják, hogy a cég a hálaadás és a szilveszter közötti 25 napos időszak során világszerte több mint 750 millió csomagot kézbesít majd. Ez a rekordmennyiségű kiszállított csomag mintegy 5 százalékkal haladja meg a tavalyi ünnepi csúcsidőszaki csomagmennyiséget. A várakozások szerint a december 25-ét megelőző 21 kiszállítási napból 17 során a kézbesített mennyiség meghaladja majd a 30 millió csomagot.

1 … 2 316 2 317 2 318 2 319 2 320 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.