Sötét mód ikon
2026 október 13
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Várat magára a DAX elmozdulása – technikai elemzés

13000 pontos lélektani értékénél folytatta az oldalazást a német index, de a Bollingerek szalagok szűkülése jelzi egy lehetséges elmozdulás közeledtét.

EXTRA

A szolgáltatások megtolták a Telenor számait

A Telenor Magyarország bevétele 4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami leginkább az egy előfizetőre jutó átlagos bevétel (ARPU) és a havidíjas előfizetések növekedésének köszönhető, illetve annak, hogy a havidíjas ügyfelek egyre több szolgáltatást vesznek igénybe – közölte a Telenor anyavállalata honlapján szerdán.

EXTRA

Nehéz dolguk lesz az Amerikába tartó menekülteknek

Donald Trump amerikai elnök kormánya a beutazásokat szigorító elnöki rendelet hatályának lejártával szigorúbb határellenőrzés bevezetésére készül.

EXTRA

Kevesebb házasság, kevesebb gyermek

2017 augusztusában a születések száma 4,8 százalékkal kevesebb, a halálozásoké pedig 1,5 százalékkal több volt, mint az előző év azonos hónapjában. A természetes fogyás 1940 fő volt, 556-tal több az egy évvel korábbinál. 2017 első nyolc hónapjában a születések száma 0,6 százalékkal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt – 6,9 százalékkal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 28 963 fő volt, 6112-vel több, mint az előző év azonos időszakában – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrisssebb adataiból.

EXTRA

Folytatja sikerszériáját a BUX

Szerény gyengüléssel kezdték a kereskedést a vezető európai értéktőzsdék szerdán. A BUX viszont keddi záró értékéhez képest 0,16 százalékkal erősödött.

EXTRA

Újabb hatalmas emelkedés a tengerentúlon – Random Reggeli

Ha valaki elbizonytalanodott, nos fölöslegesen tette. Újabb hatalmas emelkedés, ezúttal 167 pontot húztak a DOW 30 indexen (volt 200 pont pluszban is). Nincs megállás, most tényleg hasítunk felfelé, már 23440 ponton az amerikai DOW 30 ipari index! Természetesen a mindenkori csúcson…

EXTRA

Új csúcson a BUX – technikai elemzés

Rövid pihenő után emelkedett előző csúcsa fölé a hazai index a keddi kereskedésben. Erős pozitív momentum mellett, de némi túlvettség tudatában várhatjuk a folytatást a csonka héten.

EXTRA

Maradt lokális csúcsa alatt a MOL – technikai elemzés

3200 forintos ellenállása fogott ki az olajvállalat árfolyamán kedden. A 3120-3200-as tartományból elmozdulva választhat irányt a papír a folytatásban.

EXTRA

Csatornája aljától emelkedett az MTelekom – technikai elemzés

Fontos támasznál torpant meg a távközlési vállalat árfolyamának gyengülése. A csatorna aljától elemelkedve veheti célba akadályait a papír.

EXTRA

Mindenkori csúcsa felé kapaszkodik az OTP – technikai elemzés

Kitart a pozitív momentum a bankpapírnál, a keddi erősödéssel ismét új lokális csúcson a papír. Már csak 160 forint választja el mindenkori csúcsától.

EXTRA

Támaszától emelkedett el a Richter – technikai elemzés

Továbbra is kitart a 6540-es szint a gyógyszergyártó árfolyamánál. A letörés elkerülésével a további negatív jelzések sem érkeztek meg.

EXTRA

Nagyot lépett az Opus

Alaptőke-emelésről döntött az Opus Global Nyrt. igazgatósága – tájékoztatott a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honapján.

EXTRA

Magyar Idők – Az államnak és a vállalkozóknak is termeli a bevételtaz adóhatóság új ellenőrzési módszere

Budapest, 2017. október 25., szerda (MTI) – Szépen termeli a bevételt az adóhivatal tavasz óta működő legújabb ellenőrzési módszere, az úgynevezett adótraffipax: a hatóság előre közzéteszi, mikor, hol és mit ellenőriznek majd a revizorok, a tapasztalatok szerint pedig az ilyen vizsgálatok idején sok érintett vállalkozásnál érezhetően megnő a bevallott forgalom és bevétel – írja szerdai számában a Magyar Idők.

EXTRA

Nincsenek felkészülve a bankok az új kor követelményeire

A PwC új felmérése szerint kevés bank készült fel az Európai Unión belüli pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó módosított irányelv (PSD2) 2018 januárjában esedékes hatályba lépésére. Nyár elején a bankok 38 százaléka még csak az új irányelv várható hatásait kezdte el felmérni, ekkor mindössze 9 százalékuk tartott a PSD2 által előírt új követelmények bevezetésénél – áll a közleményben.

EXTRA

Még sem olyan jó ötlet a Brexit?

Michael Bloomberg szerint a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból "a legostobább döntés, amelyet egy ország valaha is hozott". A The Guardian című baloldali brit napilap online változatának szerdai beszámolója szerint a milliárdos amerikai üzletember, New York egykori polgármestere nemrégiben egy bostoni üzleti fórumon tette ezt a kijelentést.

EXTRA

Ezt várják az elemzők az MNB-től

Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő időszakban még további nem konvencionális enyhítési eszközöket alkalmazhat a rendkívül laza monetáris politika fenntartása végett.

EXTRA

Megindult Amerika a gyorsjelentések hatására

Erősödéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Parlament előtt az uniós vámjog végrehajtásáról szólótörvényjavaslat

Budapest, 2017. október 24., kedd (MTI) – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden benyújtotta a parlamentnek az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot.

1 … 2 366 2 367 2 368 2 369 2 370 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.