Sötét mód ikon
2026 október 14
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Értékelték a jegybank tavalyi munkáját

Eleget tett törvényi kötelezettségeinek tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB): az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás fenntartása mellett támogatta a kormány gazdaságpolitikai céljainak megvalósulását – hangsúlyozta Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában kedden.

EXTRA

NGM: gyorsabb növekedést vár Magyarországon az IMF

Budapest, 2017. október 10., kedd (MTI) – A kormány szerint jobbak Magyarország növekedési kilátásai a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által vártnál, de a nemzetközi szervezet így is 0,3, illetve 0,4 százalékponttal javította előrejelzését – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra reagálva, hogy az IMF honlapján kedden közzétett tanulmány a tavaszi várakozáshoz képest gyorsabb magyar gazdasággal számol.

EXTRA

Magához tért Amerika

A hétfői veszteség után indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai tőzsdéken.

EXTRA

Már az IMF is jobban bízik a magyar gazdaságban

Minimálisan feljavította a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros frissítésében, amelyet kedden tett közzé. Emellett az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzést is módosították.

EXTRA

Első éles kötésem

Megvolt, azaz megvoltak az első éles kötéseim. Az eredmények? Hááát … A "matek" szintjén pozitív, de hatalmas lecke volt, az egyszer biztos. Nem szeretem előre lelőni a poént, na de come on! Az éles kereskedésnél basszus tényleg nem babra megy a játék. Lássuk hát!

EXTRA

NGM: a visegrádi országoknak fontos szerepük van az európaijárműipar fejlődésében

Budapest, 2017. október 10., kedd (MTI) – A visegrádi országok fontos szerepet töltenek be az európai járműipar dinamikus fejlődésében, ezen belül a kutatásfejlesztésben és a gyártásban is – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára kedden az Automotive Hungary szakkiállítás sajtótájékoztatóján Budapesten.

EXTRA

Az Európai Bizottságnak sem tetszik a katalán válság

A katalóniai válság tárgyalásos rendezésére szólított fel kedden az Európai Bizottság, ismételten párbeszédet sürgetve a spanyol kormányzat és a katalán hatóságok között.

EXTRA

Német vállalat hoz új munkahelyeket Debrecenbe

Csaknem 15 milliárd forintos beruházást indít Debrecenben a Krones AG, a következő években 500 munkahelyet létrehozó új üzem létesítéséhez a kormány 5,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a német vállalat beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

EXTRA

Felvette a lendületet a magyar gazdaság

A tavalyi gyengélkedést követően lendületbe jött a magyar gazdaság: idén és jövőre is 3,8 százalék körüli növekedés várható – hangzott el a Pénzügykutató Zrt. sajtótájékoztatóján. Véleményük szerint ez a növekedés azonban nem tekinthető stabilnak.

EXTRA

Tovább szorítják a hurkot Észak-Korea nyakán

Az Európai Unió Tanácsa az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) legutóbbi határozatával összhangban megerősítette az Észak-Koreával szembeni uniós szankciókat.

EXTRA

Kilátásokra gyúrnak az amerikaiak

Valakit érdekel még a tengerentúli gyorsjelentési szezon?

EXTRA

A kkv-knak is fáj a munkaerőhiány

A magyarországi kis- és közepes vállalkozások 38 százaléka szerint a munkaerőhiány az egyik legfontosabb tényező, ami akadályozza a cégek üzleti tevékenységét – derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) legfrissebb vállalati konjunktúra-vizsgálatából.

EXTRA

Meglepte az elemzőket az inflációs adat

A szeptemberi fogyasztói árindex alacsonyabb lett a piaci várakozásnál, a maginfláció emelkedése viszont tükrözi az élénkülő belső keresletet, de leginkább a dohánytermékek jövedéki adóemelését, valamint a tej- és tejtermékek régiós és európai árnövekedési ciklusát – emelték ki az elemzők a szeptemberi inflációról kedden kiadott KSH-jelentést kommentálva.

EXTRA

Mit szól a jegybank az inflációs hatásokhoz?

Az inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatók (a keresletérzékeny és a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások éves inflációja) enyhén emelkedtek az előző hónaphoz képest, ugyanakkor továbbra is érdemben elmaradnak a maginflációtól – állapította meg az inflációs folyamatok értékeléséről, és a középtávú inflációs hatások mértékéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden közzétett elemzés.

EXTRA

Orbán szerint erre teremtette a Jóisten Magyarországot

Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Pest megyei Pátyon, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján.

EXTRA

Turisztikai ügynökség: elfogadta a kormány a turizmusfejlesztésistratégiát

Budapest, 2017. október 10., kedd (MTI) – A kormány elfogadta a turizmusfejlesztési stratégiát az előző héten, azt az október 16-i Turizmus summit nemzetközi konferencián mutatják majd be – mondta Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing-kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese szakmai konferencián kedden Budapesten.

EXTRA

Mik ma a hiányszakmák Budapesten?

Mintegy 700, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmából választhatnak az iskola- és pályaválasztás előtt állók – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden a SzakMÁzz! Budapest pályaválasztási kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

EXTRA

Készüljünk a dollár erősödésére

Izgalmas szinten mozog az euró-dollár árfolyama, az elmúlt napokban több alkalommal is tesztelte az 1,17-es értéket, és amennyiben ez letörésre kerül, jelentős tér nyílhat meg a dollárerősödés előtt – nyilatkozta Varga Zoltán, az Equilor elemzője.

1 … 2 395 2 396 2 397 2 398 2 399 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.