Súlyos kockázatok húzhatják vissza a világkereskedelmet
Erősen fellendült idén a világkereskedelem, de továbbra is súlyosak a kockázatok – állapította meg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), amely tovább javította tavasszal kiadott előrejelzését.
Erősen fellendült idén a világkereskedelem, de továbbra is súlyosak a kockázatok – állapította meg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), amely tovább javította tavasszal kiadott előrejelzését.
Nem gyengült a német index a szerdai kereskedés során sem, de a túlhevült indikátorok miatt mérsékelt lehet a felfelé rendelkezésre álló tér ebben a körben.
Elég sok piaci szereplő tart a túlzottan alacsony VIX-től, így számos brókercég jelentősen megnövelte a margin követelményét ezen termékek kereskedésének. Az Interactive Brokers is nagyot emelt rajta, irreálisan nagyot.
Több mint 10 forintos gyengülést követően ismételten erősödésnek indult forint és megközelítette a fontos 310 forintos szintet. Ha az év hátralévő részében marad a pozitív piaci hangulat a forint is maradhat a szűkebbnek számító 307-312 közötti sávban.
Stabilak maradtak, többé-kevésbé az előző napi záróár közelében mozogtak a világpiaci olajárak a csütörtöki kereskedésben azokra a várakozásokra, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország meghosszabbítja a nagy kőolajexportáló országok kitermelést korlátozó megállapodását, bár a rekordnagyságúra emelkedett amerikai olajexport és Líbia hatalmas szaharai olajmezőjének újranyitása növelte a túlkínálat miatti aggodalmakat.
London kivételével enyhe veszteségben indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken csütörtökön.
Meg lett a DAX német index mindenkori csúcsa is, ez a zárásban 12970 pontot jelentett, míg napközben sem volt sokkal több (12976 pont) az index értéke. Ez a pillanat is elérkezett és a jelentősége óriási. Jelentése: nem szabad lebecsülni és nem megfelelő komolysággal kísérni az ingyen pénzek (jegybanki tettek és piacirányítások) világát.
Érdemi forgalom mellett gyengült az olajvállalat árfolyama, nap közben érintve az 50 napos mozgóátlag által biztosított támaszt.
Érinteni ezúttal sem tudta erős ellenállását a távközlési vállalat árfolyama. A héten tovább próbálkozhat a 200 napos mozgóátlag tesztelésével a papír.
50 napos mozgóátlagától tudott távolodni a bankpapír. A 10200-as zónát hátrahagyva már lokális csúcsát veheti célba az árfolyam.
Újabb napot tudott zárni 200 napos mozgóátlaga fölött a gyógyszergyártó árfolyama. A technikai kép továbbra sem meggyőző, de a letört mozgóátlagok átlépése mindenképpen pozitív irányú változás.
38000 fölé próbálhat visszatérni a hazai index. Ezzel nyílna út számára mindenkori csúcszintje felé a folytatásban.
Jól halad az idei cukorrépa betakarítás, mind a termelők, mind a feldolgozók jó szezon elé nézhetnek, a cukor uniós termelés-szabályozásának megszűnése miatt ugyanakkor éles versenyre kell készülniük az ágazat szereplőinek – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán egy szakmai fórumon a Tolna megyei Dalmandon.
A magyar bankoknál a jól teljesítő ingatlanhitelek aránya a régiós átlag fölé emelkedett. Ezzel párhuzamosan nő a hajlandóság a zöldmezős beruházások finanszírozására, csökken a kamatprémium, és emelkedik a projektek finanszírozási hányada – derül ki a KPMG nemzetközi Ingatlanhitelezési Barométer kutatásából. Ugyanakkor a magyar bankok még mindig az irodahitelezést kedvelik a legjobban, miközben Európa egészében és a régióban is jellemzően a lakásépítés a favorit.
A Fehér Ház 29 milliárd dolláros segélycsomagot kért szerdán a hurrikán sújtotta Puerto Rico megsegítésére a kongresszustól.
Megjelent a pályázati felhívás a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap alapkezelőjének kiválasztására – mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A magyar állam 1,2 milliárd dollár névértékű, dollárban jegyzett államkötvényt vásárolt vissza, ennek fedezetére pedig 1 milliárd euró névértékű eurókötvényt bocsátott ki – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán.
Alacsony forgalom mellett keveset változtak az irányadó indexek a New York-i tőzsdén szerdán. Végül erősödéssel
zártak.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.