Sötét mód ikon
2026 október 14
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A Deutz elektromos motorral újít

Elektromos és hibrid hajtásláncra helyezi növekedési stratégiáját a haszongépjárművekhez dízelmotorokat gyártó német Deutz gépipari vállalat.

EXTRA

Szövetségesekkel a vállalatok kegyeiért

Stratégiai szövetségesek kellenek a sikeres gazdasági átalakuláshoz, hiszen az országok közötti versenyben azok lesznek eredményesek, amelyek meg tudják szólítani a vezető vállalatokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a szoftverfejlesztő SAP Hungary Kft.-vel kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírása alkalmával.

EXTRA

Mérséklődés köszönthet a magyar gazdaságra

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint akár az 5 százalékot is elérhette éves összevetésben a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedési üteme a harmadik negyedévben az új gazdasági hangulatjelző mérőszámok alapján.

EXTRA

Elektronizálják a fogyasztóvédelmet

Elindult a fogyasztóvédelmi ügyintézési eljárások modernizálását szolgáló Digitális fogyasztóvédelem – a fogyasztóvédelmi feladatok elektronizálása című projekt, amelyet 1,687 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósít meg a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium.

EXTRA

Ezt hozza a jövő: önvezető vállalatok

A kiskereskedelemben jól látható módon egyre inkább az automatizált, digitális folyamatok veszik át az élőmunka szerepét. A vállalatok közötti kereskedés azonban eddig úgy tűnhetett, kevésbé érintett ezen a téren. A New York-i TXF konferencián Christophe Spoerry, az Euler Hermes Digitális Ügynökségének társalapítója a nagykereskedelmi területek automatizálásáról, a mesterséges intelligencia térhódításáról beszélt, melynek vége akár a lényegében "önvezető" vállalatok kialakulása is lehet. A verseny formában megrendezett konferencián olyan nagyvállalatok előadásait is megelőzte ez a prezentáció, mint például a Microsoft vagy az IBM.

EXTRA

Ma az OTP és a Mol is bukdácsolt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,65 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 37 191,65 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

May szerint egyedül a szabadpiaci modell fenntartható

A brit miniszterelnök szerint a globális pénzügyi válság után sokan elvesztették hitüket a szabadpiaci kapitalizmusban, ami a válságkezelés követelte áldozathozatal ismeretében érthető reakció, de mégsem szabad elfelejteni a nyitott, innovatív szabadpiaci gazdasági modell óriási értékeit.

EXTRA

Budapest Airport: rekord mértékben nőtt a légi teheráru forgalomBudapesten

Budapest, 2017. szeptember 28., csütörtök (MTI) – Rekord mértékben nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légi áru forgalma, ahol folytatódnak a már bejelentett kapacitásbővítő beruházások – közölte csütörtökön a Budapest Airport az MTI-vel.

EXTRA

Bitay: közel tízmilliárd forint értékű rönkfát termelnek ki éventea magyar erdőkben

Zalalövő, 2017. szeptember 28., csütörtök (MTI) – Közel tízmilliárd forint értékű rönkfát termelnek ki évente a mintegy 2 millió hektárnyi magyar erdőterületen – közölte a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára csütörtökön Zalalövőn, egy nyersfát feldolgozó cég fejlesztéseinek avatása alkalmából.

EXTRA

Zakózott egyet a H&M

Csalódást okoztak a piaci szereplőknek a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M) csütörtökön közzétett harmadik negyedéves adatai, emiatt a vállalat részvényeinek árfolyama csökkent.

EXTRA

Az EB környezetvédelmet támogató beruházási csomagot hagyott jóvá

Brüsszel, 2017. szeptember 28., csütörtök (MTI) – Az Európai Bizottság az uniós költségvetésből fedezett, 222 millió euró értékű beruházási csomagot hagyott jóvá csütörtökön, hogy a LIFE névre keresztelt környezetvédelmi és éghajlat-politikai program megfelelően támogathassa az európai gazdaság átállását a fenntarthatóbb és karbonszegény jövőre.

EXTRA

Távol marad az Alitaliatól a Ryanair

Nem ad be ajánlatot az olasz Alitalia megvételére a Ryanair, bár korábban a légicég maga közölte, hogy érdeklődik a csődeljárás alatt álló olasz légitársaság iránt.

EXTRA

Gördülékenyebben ment az uniós források elosztása

Az Európai Unió 2016-os költségvetési beszámolója megbízható, valós képet ad, és arról számol be, hogy folyamatosan javul az uniós költségvetésből teljesített kifizetések becsült hibaszintje – közölte csütörtökön az Európai Számvevőszék, amely jóváhagyta a beszámolót.

EXTRA

Végrehajtást kezdeményeztek a Ryanair ellen

Eljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert álláspontjuk szerint az ír légicég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban.

EXTRA

Máshogy rendeznék a pénzügyi vitákat

A jegybank fontosnak tartja, hogy a bíróságon kívüli pénzügyi vitarendezés előtérbe kerüljön Magyarországon, hiszen az alternatív megoldások segítséget nyújtanak a jogviták gyors és hatékony rendezésében – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a második alkalommal megrendezett alternatív vitarendezési konferencia első napján, csütörtökön, Budapesten.

EXTRA

Mínuszban startolt New York

Csökkenéssel nyitottak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Továbbra is pozitívak az uniós várakozások

Több mint tízéves csúcsra emelkedett a gazdasági hangulat az euróövezetben és az Európai Unióban szeptemberben.

EXTRA

Rengeteg új munkatársat vesz fel a Wizz Air

A magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság 1300 pilótát és légiutas-kísérőt vesz fel a flotta bővülésével párhuzamosan.

1 … 2 420 2 421 2 422 2 423 2 424 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.