Európa jó, Budapest rossz napot zárt
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók szerdán. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,94 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 37 244,30 ponton zárt szerdán.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók szerdán. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,94 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 37 244,30 ponton zárt szerdán.
Emmanuel Macron francia államfő a választási kampányban tett ígéretének megfelelően jelentős adócsökkentést, a Brüsszelnek tett kötelezettségvállalásának megfelelően pedig példa nélküli kiadáscsökkenést irányoz elő a szerdán bemutatott jövő évi költségvetésben, amely gazdaságösztönző intézkedéseket is tartalmaz.
A tervek szerint 2019-ig, mintegy 100 milliárd forint felhasználásával, egységes, európai színvonalú hulladékgazdálkodási rendszer jön létre Magyarországon – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Több járatot is töröl a téli és a jövő nyári menetrendből az ír Ryanair diszkont légitársaság, mert csökkenti flottája méretét.
A felnőtt magyar internetezők szerint az otthonosság érzete nem ugyanazt jelenti az egyes generációk számára: míg az idősebbeknek a net egy kényelmi funkció, addig a fiatalok számára mára alapszükségletté vált. És hogy a netezők maguk mennyire ragaszodnak az internethez? Tízből ketten akár még a meleg vízről is lemondanának egy hónapra az internetért cserébe – derül ki az eNET – Telekom "Jelentés az internetgazdaságról" friss kutatásából, ami az otthon fogalmának változásait vizsgálta.
A brit Munkáspárt vezetője szerint a brit kormánynak haladéktalanul garantálnia kell a Nagy-Britanniában élő és dolgozó több mint 3 millió külföldi EU-munkavállaló jogosultságait a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakra is.
Horvátországnak több területen strukturális reformokat kell bevezetnie, hogy növelni tudja versenyképességét – mondta Boris Vujcic, a Horvát Nemzeti Bank (HNB) elnöke szerdán, a legfőbb problémaként az alacsony foglalkoztatottságot említette.
A legnagyobb ugrással, 150 hellyel került előrébb a Mol-csoport a világ egyik meghatározó energetikai információszolgáltatója, a Platts nemzetközi energetikai vállalatokat rangsoroló 2017-es listáján.
Emelkedéssel nyitottak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Az online vásárlás és banki ügyintézés mellett a megtakarítások során is egyre inkább teret nyerhetnek a webes felületek és telefonos alkalmazások. A hazai befektetők jelzései alapján egyelőre inkább az asztali eszközöket használják ilyen célból, a fejlesztések azonban ezen a területen is az okostelefonok irányába mutatnak – jelezte a K&H.
Vámszabad területté jelölt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy, a záhonyi szabad vállalkozási zónában lévő több mint 17 ezer négyzetméteres területet – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a MÁV az MTI-vel.
Katalónia, amelynek vezetői október 1-jén népszavazást akarnak tartani a Spanyolországtól való elszakadásról, a spanyol gazdaság egyik motorja, a régiók közül a legnagyobb exportőr, élen jár az ipar, a kutatás és a turizmus terén, de súlyos adósságállománnyal küzd.
A magyar kormány kiemelt feladatának tartja, hogy segítse az innovatív magyar startup vállalkozások kilépését a nemzetközi térbe – mondta Varga Mihály a Startup Campus Singapore rendezvényen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai tájékoztatása szerint.
A számlák 77 százalékát fizetik pontosan a magyarországi ügyfelek, ami 2 százalékponttal több, mint tavaly – derült ki az EOS Csoport 2017-es fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. Magyarország idén ötödik alkalommal vett részt a kutatásban, amelyet Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalata a TNS Infratest piackutató intézettel közösen végzett.
Amszterdamot választanák új székhelynek a jelenleg Londonban működő, de az Egyesült Királyság uniós kilépése miatt költözni kényszerülő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) munkatársai – írta szerdai cikkében a Politico.
A Vidékfejlesztési programban (Vp) 2017. március 31-ig megjelent minden pályázati felhívás, melyek közül 35 már le is zárult, 969 milliárd forint értékben, ami az 1300 milliárd forintos keret mintegy kétharmadát jelenti – mondta a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára kedden Budapesten.
Meglepő eredményre jutottak a honfoglalás kori leleteket vizsgáló szegedi genetikusok: a Kárpát-medencét elfoglaló őseink jelentős mértékben a hunok DNS-ét hordozták. És még azt is feltételezik, hogy a magyar nyelv nem a honfoglalóké volt, hanem a már itt élő avaroké. Ön szerint, hunok legyünk, vagy avarok? Szavazzon!
A munkavállalók számára fontos a munkahely megközelíthetősége, a közösségi terek és programok, valamint az egészséges környezet – derül ki az iroda.hu kutatásából. Az Év Irodája Verseny tavalyi díjazottjai szerint Magyarország nincs lemaradva a nemzetközi irodatrendekben, és a vállalkozások igényes munkahelyek kialakításával tudják vonzóvá tenni magukat a munkavállalókért folytatott harcban.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.