Sötét mód ikon
2026 október 15
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Így lehet 2 milliárdot megtakarítani 2 hónap alatt

Két hónap alatt összesen mintegy 2 milliárd forintot takarítottak meg a családok, illetve a kis- és középvállalkozások azzal, hogy július 1-jétől díjmentessé váltak a gáz, a villany, az ivóvíz és a csatornabekötések – közölte Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

EXTRA

Kiemelten fontos a vidékiek életszínvonalának növelése

A nemzeti ügyek kormánya számára elsőrendű feladat a vidéki térségekben élők helyzetének javítása, beruházások megvalósítása – mondta a földművelésügyi miniszter szombaton a XI. Tiszaigari Őszi Vigadalom elnevezésű rendezvényen.

EXTRA

Díjnyertes fejlesztés lett az e-szja

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint az év legjobb projektje a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű programja, az e-szja – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken.

EXTRA

Megadóztatnák a netes óriásokat

Az új piaci szereplőnek számító digitális pénzügyi szolgáltatók, a fintech cégek európai szintű szabályozásáról, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) mélyítéséről és az internetes óriáscégek adóztatásáról is tárgyaltak az észtországi Tallinnban rendezett uniós tanácskozáson – közölte Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár szombaton.

EXTRA

Tippek, hogy a kerékpáros közlekedés ne legyen teher

Városban kerékpározni egyre nagyobb élmény, ugyanakkor számos bosszúsággal is járhat. Pedig az idegeskedés jelentős részben megspórolható, ha képesek vagyunk elengedni bizonyos dolgokat. Az NN biztosító 5+1 tanácsa segíthet ebben.

EXTRA

A menekültügyről vitáztak az osztrák választás legesélyesebb jelöltjei

Elsősorban a menekültügyről, továbbá szociális kérdésekről szólt az osztrák parlamenti választásokon legesélyesebb három párt elnökének televíziós vitája, amelyet pénteken, pontosan egy hónappal a választás előtt rendeztek a felső-ausztriai Linzben.

EXTRA

A német választók majdnem fele még bizonytalan

Alig egy héttel a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás előtt a német választók majdnem 40 százaléka még a bizonytalanok táborába tartozik – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. 

EXTRA

Menekültügy: nem a bajt kell idehozni, a segítséget kell odavinni

Magyarország rendkívüli mértékben szolidáris Németországgal, hiszen a magyar emberek adóforintjaiból védjük a határainkat, így védjük Németországot is az illegális bevándorlással szemben – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban megjelent nyilatkozatára. Emellett a Migrációkutató Intézet meállapította: a magyar határon felépült kerítés hatékonyságát nem lehet kétségbe vonni.

EXTRA

Ha diplomáciával nem sikerül, majd megoldják fegyverrel?

Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken kijelentette: Észak-Korea jobb belátásra térítésében Washington elért a diplomáciai erőfeszítések határáig. 

EXTRA

Mégsem jogsértőek az albán pékségek?

Az albán pékségek nem jelentenek élelmiszer-biztonsági kockázatot, és nem számít jogsértésnek a Magyar Élelmiszerkönyvtől eltérő nevekkel más összetétellel gyártani termékeket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.

EXTRA

Az e-szja óta egy milliárddal kevésbé akarunk jótékonykodni

Mintegy 12 százalékkal kevesebb szja-t juttattak a civil szervezeteknek az adófizetők 2017-ben, mint az előző évben, a felajánlások összege a 2016-os 8,5 milliárd forintról 7,5 milliárd forintra csökkent – közölte a Human Dialog pénteken.

EXTRA

Tinik és az appok – van élet az Instagramon túl?

Facebook, Instagram és Snapchat. Valószínűleg a tinik körében ez a három alkalmazás áll a népszerűségi lista élén. És pont ezek miatt sok szülő el sem tudja képzelni, hogy a pötyögésen és a fotók megosztásán kívül másra is tudja használni egy kamasz az okoseszközöket. Sőt, talán még a tinik között is vannak olyanok, akik még nem ismerik az alkalmazások hasznos, fejlesztő oldalát. Pedig manapság már a modern tanulás és tanítás eszközei is lehetnek ezek a kütyük. Megmutatjuk, hogyan!

EXTRA

Nem ússzuk meg a kvótarendszer megtagadását

Nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása – mondta Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek tagországok közötti elosztásával kapcsolatban, utalva a tagállamoknak juttatott közösségi támogatásokra.

EXTRA

Nem lesz hiány jó borból idén sem

A tavalyi 2,8 millió hektoliterhez hasonló mennyiségű, de kiemelkedő minőségű bortermés várható az idén Magyarországon – mondta a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa pénteken Szekszárdon.

EXTRA

Közvetett hatása is volt a tescósok sztrájkjának

Úgy tűnik, más munkáltatók is megijedtek, így már el is indultak a béremelkedések a múlt heti (Tesco) sztrájk hatására – mondta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

EXTRA

91 ezerrel több magyarnak van munkája, mint tavaly

Javult a 15-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája az idén az első fél évben, az előző év azonos időszakához képest 1,9 százalékponttal emelkedve elérte 67,6 százalékot – ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján frissen megjelent Statisztikai Tükör című kiadványában.

EXTRA

Hajba kapnak a cégek az Air Berlinért

Legkevesebb öten pályáztak a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság egy-egy részének vagy egészének megszerzésére az ajánlatok beadására megszabott pénteki határidőig.

EXTRA

Egyre többen interneteznek hazánkban

Folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése a második negyedévben; az előfizetések száma túllépte a 9,1 milliót, és 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.

1 … 2 446 2 447 2 448 2 449 2 450 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.