Sötét mód ikon
2026 október 15
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Brexit: csúsznak a kiválási tárgyalások

Egy héttel elhalasztják az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről szóló tárgyalások következő fordulóját, tekintettel arra, hogy Theresa May brit kormányfő állítólag jövő héten fontos bejelentésre készül – közölték kedden brüsszeli diplomáciai források.

EXTRA

Nálunk a legjövedelmezőbb a lakások bérbeadása

A lakásbérleti hozam a fővárosban és több egyetemi városunkban is meghaladta a bruttó 7 százalékos hozamszintet 2016-ban, ami nemcsak a többi régiós fővároshoz viszonyítva magas érték, hanem európai összehasonlításban is kiemelkedő. Ezzel szemben a szlovénok után nálunk a legalacsonyabb a bérelt ingatlanban élők aránya (3,9 százalék). Ahhoz, hogy itthon hozzá lehessen jutni egy 70 négyzetméteres saját lakáshoz, a magyaroknak 8 évnyi teljes átlagfizetésüket kell félretenniük – derül ki a Deloitte által publikált Európai Ingatlan Index tanulmányból.

EXTRA

Akad még vonzó sztori a hazai piacon

Idén nyáron folytatódott a BUX menetelése, és újabb történelmi csúcsot állított be a hazai index. Fordulatra utaló jelek egyelőre nem láthatóak, de kisebb-nagyobb negatív korrekciók jöhetnek, ezért az aktívabb befektetés-kezelés ajánlott. A magyar gazdaság rövidtávú kilátásai kedvezőek: 3,7 százalék körüli gazdasági növekedés és 2,4 százalékos infláció mellett a következő évben az euró árfolyama változatlanul 303-318 forint között mozoghat – mondták el az Equilor Befektetési Zrt. elemzői budapesti sajtóbeszélgetésükön.

EXTRA

Vegyes indexeket produkált Európa

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 181,03 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 38 076,88 ponton fejezte be a napot.

EXTRA

Az olaszok is jelentős üzleti partnereink lehetnek

Már az idén Olaszország lesz Magyarország harmadik legnagyobb üzleti partnere – Németország és Ausztria után -, mivel 2017-ben a két ország közötti kereskedelmi forgalom elérheti a 10 milliárd eurót – jelezte Olaszország budapesti nagykövete kedden Debrecenben, az első olasz üzleti nap keretében rendezett sajtótájékoztatón.

EXTRA

ENSZ: menekült gyerekek milliói maradnak oktatás nélkül

Menekült gyerekek milliói nem jutnak iskolai oktatáshoz – figyelmeztetett kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

EXTRA

Kínai együttműködés lehet a magyar mezőgazdaság nagy dobása

Magyarország számára rendkívül fontos a Kínával és a térséggel kiépített kiváló kapcsolat s a magas szintű egyeztetések, amelyek esélyt jelentenek arra, hogy Magyarország legyen az egyik logisztikai kedvezményezettje a régió és az Európai Unió közötti növekvő áruforgalomnak – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Pekingben, a Han Cahngfu kínai mezőgazdasági miniszterrel folytatott egyeztetésén.

EXTRA

Ujhelyi: Magyarország lesz a házigazdája jövőre a turizmusvilágnapjának – FRISSÍTETT (új: turisztikai ügynökség)

Brüsszel/Csengtu, 2017., szeptember 12., kedd (MTI) – Budapest lesz a házigazdája 2018-ban a turizmus világnapjának az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) keddi döntése értelmében – közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő, aki részt vett a szervezet kínai ülésén.

EXTRA

Szomszédaink segíthetnek a gázellátási válságban

A gázellátási válsághelyzetbe kerülő tagországok ezentúl számíthatnak szomszédjaik segítségére az EP által szentesített tanácsi megállapodás értelmében.

EXTRA

Idén sem maradunk PénzSztár nélkül – jelentkezz Te is!

Október 9-ig jelentkezhetnek 4 fős csapatok magyarországi és határon túli magyar középiskolákból a 2017. évi PénzSztár versenyre. A regisztráció ingyenes, a jelentkezés feltétele az, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a – 14-22 év közötti – diákjai legyenek, akik a 2017/2018-as tanévben aktív középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, és még nem szereztek érettségi bizonyítványt. A verseny október 12-én indul, majd – két internetes és négy helyszíni fordulót követően – a döntőre december 7-én kerül sor Budapesten.

EXTRA

Már nagyon várják a mentőövet a pékek

Más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonló támogatási rendszer kidolgozását, például áfacsökkentést sürgetnek sütőipari vállalkozások, miután az ágazat tartalékai kimerültek, a vállalkozások többsége veszteséges, az ágazati nyereség pedig nulla körüli – mondta a Magyar Pékszövetség elnöke kedden Budaörsön egy szakmai tanácskozáson.

EXTRA

Erős kezdés New York-ban

Emelkedéssel nyitottak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói kedden.

EXTRA

Brexit: a biztonság a kilépés után is fontos marad

A brit kormány a Brexit, vagyis Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése után is folytatni kívánja a védelmi és biztonsági együttműködést az Európai Unióval – tudatta kedden a Downing Street.

EXTRA

Az ózdi nyugdíjasoknak is megnyílik a lehetőségek tárháza

Borsod-Abaúj-Zemplén megye élen jár a nyugdíjas szövetkezetek megalakításában, Miskolcon az elsők közt jött létre ilyen, most pedig Ózdon is alakul nyugdíjas szövetkezet – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott Ózdon kedden.

EXTRA

Összeállt a terrorellenes bizottság

Az Európai Parlament (EP) kedden megválasztotta annak a különbizottságnak a tagjait, amelynek létrehozását júliusban szavazta meg, és azzal a feladattal bízta meg, hogy feltárja a terrorizmus elleni uniós harc gyakorlati és jogi hiányosságait. A bizottság tagja lett Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője – közölte az EP sajtóosztálya.

EXTRA

Digitális Unió: megszavazták az ingyenes wifit (frissített)

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat (wifi) kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját – közölte az EP sajtószolgálata kedden.

EXTRA

A kétéves állampapírt viszik, mint a cukrot

Augusztusban is folytatódott az átrendeződés a hosszabb futamidejű állampapírok felé. A lakossági állampapírok közül a Kétéves Állampapírt és a Prémium Magyar Államkötvényt vásárolták leginkább a kisbefektetők.

EXTRA

Brüsszel nagyot léphet kvótaügyben

Az elmúlt napok nyilatkozataiból jól látszik, hogy a kvótaperben hozott döntés csak az első lépés, Brüsszel ugyanis szintet lép és felpörgeti a betelepítési programot – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

1 … 2 455 2 456 2 457 2 458 2 459 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.