Lassulóban a kínai autópiac
Kínában lassult az autóeladások éves szintű növekedése augusztusban az előző hónaphoz képest. Oroszországban közben 132 742 új autót adtak el augusztusban, ami 16,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Kínában lassult az autóeladások éves szintű növekedése augusztusban az előző hónaphoz képest. Oroszországban közben 132 742 új autót adtak el augusztusban, ami 16,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Ellenállásainak leküzdése után a nyáron érintett csúcsok is elérhető közelségbe kerülhetnek a német index számára.
A havi 2 ezer cégalapítás és a havi 3-4 ezer cég törlése nem jelentett meglepetést ezen a nyáron sem. augusztus végén összességében 487 ezer körül áll a hazai cégszámláló, amely 3600-zal kevesebb, mint nyár elején. Az OPTEN összesítette a nyár cégalapítási és törlési trendjeit.
Álmosabb volt a lakáspiac nyáron az év korábbi szakaszához képest, de az iskolakezdés után újból felélénkült a piac. Az új sláger a minősített fogyasztóbarát lakáshitel – áll a GDN közleményében.
2017. júliusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2,6, a belföldi vendégeké 0,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 18 százalékkal emelkedett, ezen belül a szállásdíjbevétel 20 százalékkal nőtt. A szállodai szobák ára országos szinten 19 százalékkal, Budapesten 37 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésében.
Mi is történt a pénteki napon? Olyan sok érdekesség van ma reggelre, hogy a homályba vész. Nos a kezdeti bizonytalanság helyett alapvetően pozitív volt a kép. A DAX német index 12300 pont fölé került, az amerikai DOW 30 index pedig minimális emelkedéssel, de pluszban zárt.
Lefordult a csatornatető közeléből a távközlési vállalat árfolyama. Az alakzatban gyengülve tesztelheti támaszait a papír, elsőként az 50 napos mozgóátlag jelenthet érdemi mankót.
Napon belül érintette támaszát a bankpapír, a trendvonal letörésével tesztelheti vissza 10000-es lélektani támaszát az árfolyam.
6700 áttörésével nyílna meg felfelé a tér a gyógyszergyártó árfolyama számára, ehhez az ellenálláshoz sikerült visszatérnie az elmúlt hét végére a papírnak.
37400 pontos rövidtávú támasza tartotta meg pénteken a gyengélkedő hazai indexet. Ennek a letörésével következhet a 37000-es lélektani szint elérése.
A meredek emelkedő trendvonal elesése mutathat a 23000-es lélektani támaszhoz az olajvállalat árfolyamánál.
A Magyar Reklámszövetség OOH (Közterület) Tagozata elkészítette szakmai ajánlását a közterületi kampányok indításának szeptember 1-től életbe lépő egységesített folyamatára. A valamennyi közterületi szereplő által támogatott folyamat optimalizálást az tette szükségessé, hogy erős piaci igény merült fel a reklám kihelyezés menetének egységesítése az EU-s gyakorlathoz való igazodás, minőség- és törvényi előíroknak való megfelelés ellenőrzése, településkép tekintetében a minőség javítása, a folyamat optimalizálása, valamint környezetvédelmi szempontok előtérbe helyezése miatt.
2017 második negyedévében a mobiltelefon-előfizetések száma megközelítette a 11,9 milliót, ezen belül a havidíjas előfizetések aránya tovább növekedett. A telefonbeszélgetésre fordított idő több mint négyötödét mobiltelefonról kezdeményezték. A mobilhálózat adatforgalma 69 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 2017. második negyedév végére 9,1 millióra nőtt az internet-előfizetések száma, aminek 69 százaléka mobilinternet-előfizetés volt. A televíziószolgáltatás előfizetéseinek száma meghaladta a 3,8 milliót, ennek közel háromnegyede digitális előfizetői csomagokból tevődött össze – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összegzésében.
Az előző évhez képest mintegy 8 százalékkal többet, közel 71 millió forintot költöttek fizioterápiás szolgáltatásokra 2016-ban az OTP Egészségpénztár tagjai – derült ki a pénztár a Fizioterápia Világnapja alkalmából készített elemzéséből. A 2015-ös évhez képest az átlagos számlaérték, valamint az igénybe vett szolgáltatások száma is nőtt.
Csökkent a Floridában pusztító Irma hurrikán erőssége, de a vihar változatlanul életveszélyes.
Fontos a megbízhatóság és a praktikum a hazai használtautó-vásárlóknak – derült ki a Totalcar és a JóAutók.hu közös felméréséből, ami arra is rámutat, hogy a kérdőívet kitöltők 67 százaléka leginkább az autó szervizelőéletére és jelenlegi állapotára fókuszál vásárláskor. Ez jelentős előrelépés a korábbiakhoz képest – állítják a JóAutók szakértői, akik szerint bár változó az emberek tudatossága és szakmai ismerete ezen a területen, azért mégis érezhetően növekszik az igény az ellenőrzött forrásból származó, dokumentált autók iránt.
A családi vállalkozások hosszú távon fenntartható működése a társadalom és a gazdaság fejlődéséhez egyaránt nélkülözhetetlen. A K&H ezért idén is várja a K&H családi vállalatok kiválósági díjra azon cégek jelentkezését, akik a sikeres működés mellett a családi értékek megőrzését, a generációváltást és a társadalmi felelősségvállalást is beépítik stratégiájukba.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.