Sötét mód ikon
2026 október 15
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Béremelést hajtott végre a MÁV

A kiemelt jelentőségű vasutas munkakörökben foglalkoztatottak bérét átlagosan 4 százalékkal emeli a MÁV munkakörtől függően 2017. július elsejéig, illetve 2017. január elsejéig visszamenőleg; az intézkedés 1300 munkavállalót érint, a megemelt bért a szeptemberi fizetéssel október 10-én kapják meg a dolgozók – közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI érdeklődésére.

EXTRA

Nem veszített lendületéből az építőipar

Továbbra sem veszít lendületéből a hazai építőipar, derül ki a 2017. második negyedéves EBI Építésaktivitási Jelentésből. Az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon. Ez az eredmény ugyan valamivel elmarad a tavalyi év azonos időszakától, de összességében az első félévben megkezdett munkák értéke a tavalyi egész éves összeg közel 70 százalékán állt június végén, miután összesen több mint 953 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés mutató értéke az év első 6 hónapjában. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei év első félévében elkezdett kivitelezések összértéke közelíti a 2015-ös teljes éves eredményt.

EXTRA

Romlott a hangulat, megzuhant a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 254,64 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel, 37 465,26 ponton zárt hétfőn.

EXTRA

Kínában mostantól tilos kriptodevizával tőkét gyűjteni

A kínai jegybank illegálisnak minősítette és betiltotta a kriptodeviza kibocsátásával történő tőkegyűjtést hétfőn.

EXTRA

Messze még a jegybanki szigor

Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdasági növekedés és az infláció egyidejű gyorsulása ellenére sem várható szigorítási fordulat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikájában. Mindazonáltal ez nem konszenzusos vélemény a Cityben.

EXTRA

Megvan a tescós sztrájk időpontja

Megegyeztek a Tesco-dolgozók sztrájkjának várható időpontjáról a Tescónál működő munkavállalói érdekképviseletek, de a dátumot egyelőre nem közlik.

EXTRA

Startolt az 5G a Deutsche Telekomnál

A Deutsche Telekom és a Huawei működésbe helyezte az első szabvány előtti 5G (ötödik generációs) telekommunikációs kapcsolatot a német szolgáltató kereskedelmi hálózatán, Berlin belvárosában – közölte a Magyar Telekom hétfőn.

EXTRA

Az arany most a befektetők bunkere

A devizák terén csak a jen short pozíciók zárása és az ausztrál dollár vásárlása jelentettek nagyobb pozícióváltozásokat a COT-riportban megfigyelt spekulatív devizaügyletek között. A többi pozíció – így például a dollár pozíciója a többi IMM (International Monetary Market) devizával szemben, amely rendre a legnagyobb figyelmet kapja – majdhogynem változatlan maradt a legutóbbi COT-riport által elemzett időszakban (augusztus 23 – augusztus 29) – írja Ole Hansen, a Saxo Bank elemzője.

EXTRA

Csalók éltek vissza a paksi atomerőmű nevével

Budapest, 2017. szeptember 4., hétfő (MTI) – Csalókra hívta fel a figyelmet az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., amelynek nevében ismeretlenek áron alul kínáltak acél- és faárukat cégeknek.

EXTRA

Új befektetést indít útjára a Daimler

Nem rögzített és menetközben rugalmasan változtatható útvonalon közlekedő minibusz-szolgáltatásba fektet a Daimler egy amerikai céggel létesített közös vállalatával.

EXTRA

A mai nap zárva az amerikai tőzsde

Nemzeti ünnep – a munkát ünneplő szabadnap – miatt hétfőn zárva tart a New York-i tőzsde, a kereskedés kedden folytatódik.

EXTRA

Tovább terjeszkedik a Spar

A SPAR franchise programhoz a csatlakozó töltőállomásokkal és boltokkal együtt már országszerte összesen 133 üzlet tartozik, amelyek mintegy 1500 embernek adnak munkát. Az üzletág éves forgalma meghaladja a 32 milliárd forintot. A SPAR Partner Program sikertörténete folytató

EXTRA

A Spar még legalább tíz franchise üzletet nyit az idén

Budapest, 2017. szeptember 4., hétfő (MTI) – Az év hátralévő részében még legalább tíz franchise üzletet nyit a Spar Magyarországon, és jövőre is folytatja a hálózat bővítését – közölte a cég az MTI-vel hétfőn.

EXTRA

Rekordszintű nyereség áll a K&H mögött

A K&H bankcsoport az első fél évben 22,5 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami éves szinten, a VISA részvények értékesítéséből származó 2016. évi egyszeri bevétel nélkül, 16 százalékos növekedés – közölte a bankcsoport hétfőn.

EXTRA

Moody’s: jó úton a lengyel gazdaság

A vártnál nagyobb gazdasági növekedési ütem és a stabil pénzügyek kedvező hatással vannak Lengyelország szuverén besorolására – írja a Moody's Investor Service legfrissebb jelentése.

EXTRA

Valótlan állításokat közöltek az MNB nemzetközi irodáiról

Hamisan hivatkozott a Magyar Nemzeti Bankra, és az MNB hivatalos közléseként feltüntetve valótlan tájékoztatást adott az mno.hu hírportál a jegybank nemzetközi irodáiról a "Bűncselekménnyel magyarázza a jegybank a manhattani irodanyitást" című cikkében – tájékoztatott közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

EXTRA

A rekordok hónapját élte augusztusban a BUX

A nyár utolsó hónapjában sem pihent meg a BUX, szinte már menetrendszerűen döntött ismét történelmi csúcsokat. 2017. augusztus 28-án új csúcson, 38 098 ponton zárt, végül ehhez hasonló szinten, 38 092 ponton fejezte be a hónapot. A Blue Chipek mind jól mentek.

EXTRA

Csúcsra ért az Impact lakásalap hozama

Az Impact Alapkezelő Zrt. lakóingatlan alapja tavaly augusztus elején indult útjára és az első évét 9,2 százalékos hozammal zárta, mellyel az egyik legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta az ingatlanalapok között – tákékoztatott közleményében a Duna House Holding Nyrt.

1 … 2 473 2 474 2 475 2 476 2 477 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.