Sötét mód ikon
2026 október 16
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Lelassulhat ugyan, de tartósabbá válhat Kína növekedése

Politikai szempontból igen fontos év Kínában az idei. Júliusban csúcsosodott ki azoknak a hosszú folyamatoknak az eredménye, amelyek biztosíthatják, hogy Hszi Csin-ping elnök nemcsak az elkövetkező öt évben maradhat vezető, de talán jóval hosszabb időn keresztül is – derül ki a Saxo Bank közleményéből.

EXTRA

Jól futottak az SZTA portfóliócégei

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap cégportfóliójába tartozó vállalkozások csaknem 64 százaléka növelte árbevételét 2016-ban, amely így összesen 14,5 milliárd forintot ért el – derül ki az elmúlt év beszámolóinak adataiból. Az elmúlt öt évben az SZTA összesen 12,8 milliárd forint értékben fektetett tőkét 89 vállalkozásba, amelyek háromnegyedében még mindig aktív tulajdonosként van jelen.

EXTRA

A főszezonban még dinamikusabb turizmusra számítanak

Tovább folytatódik a turizmus dinamikus növekedése az év hátralévő részében, a nyári főszezon pedig az eddiginél is jobb eredményeket hozhat a szakértők szerint.

EXTRA

Bejött a július a Budapest Airport-nak

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júliusi utasforgalma rekordot döntött, 1 millió 330 ezer utas érkezését illetve indulását regisztrálták, ami az előző év azonos időszakához képest 15,4 százalékos növekedést jelent – közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.

EXTRA

Komoly veszélyt jelenthet a kemény Brexit

Az eddigi leghatározottabb figyelmeztetést fogalmazta meg a brit jegybank kormányzó-helyettese arra vonatkozóan, hogy a "cliff edge" Brexit veszélybe sodorhatja a pénzügyi rendszer stabilitását.

EXTRA

Tart még a lakásépítési láz

A lakásépítési kedv fokozódott: az első félévben 19 823 lakóingatlanra adtak ki építési engedélyt, ez éves összevetésben 40 százalékos emelkedést jelent, derül ki az ingatlan.com legfrissebb – a KSH lakásépítési adatait is – ismertető elemzéséből.

EXTRA

Népszerű a külföldi nyaralók körében Magyarország

Júniusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 15,6, a belföldi vendégeké 8,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az összes vendégéjszaka 12,0 százalékkal 2,9 millióra emelkedett.

EXTRA

Túl van a csúcson az ingatlanpiac

A GKI fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci index értéke 2017 júliusában +1 illetve 0. Mindkét esetben enyhe, 1 pontos csökkenés következett be az előző felméréshez képest. Az egy évvel ezelőtti értékeket mindkét mutató 2-2 ponttal haladja meg. Az ország egészét figyelembe véve a kilátások egyedül az irodapiacon javultak az egy negyedévvel ezelőttihez képest. Ugyanakkor a másik három vizsgált szegmens egyikében sem következett be drámai változás. Az ingatlanpiaci kilátások kissé túl vannak a csúcson, de még mindig alapvetően derűlátást tükröznek – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. közleményéből.

EXTRA

Mi lesz az árfolyamgát kifutása után?

Az árfolyamgát fokozatos kifutása miatt 59 ezer ügyfélnek átlagosan 7 ezer forinttal emelkedik a havi törlesztőrészlete a jegybank szerint, közülük 13 ezernek csak 1000 forinttal, 5 százalék esetében azonban a futamidő hosszabbításával is számolni kell. A megkérdezett bankok emiatt nem számítanak tömeges fizetési nehézségre, az esetleges problémákat egyedileg kezelik.

EXTRA

Trump vs. klímaváltozás – mi lesz a meccs vége?

A washingtoni kormányzat által felkért tudósok attól tartanak, hogy Donald Trump elnök eljelentékteleníti a klímaváltozásról készült jelentésüket – írta kedden a The New York Times című lap.

EXTRA

Csökkenő indexekkel startolt Európa

Csökkenő indexekkel indult a kereskedés szerdán a vezető európai értéktőzsdéken.

EXTRA

Kicsit megbicsaklott az emelkedés tegnap – Random Reggeli

Tegnap megbicsaklott egy kissé az amerikai emelkedés, napok óta tartó emelkedési periódus szakadt meg, de az esés mérsékelt volt, mindössze 30 pont a DOW 30 22000 pontos értékében. Negatívak a határidős mutatók is és a NIKKEI japán index 1,3 százalékot esett ma hajnalban.

EXTRA

A Bollingerek közé tért vissza a BUX – technikai elemzés

Mérsékelt gyengüléssel torpant meg a hazai index kedden, időszerű volt a pihenő az árfolyam számára.

EXTRA

Lokális csúcsánál maradt a MOL – technikai elemzés

Napon belül érkezett csak gyengülés az olajvállalat árfolyamánál. Érdemi támaszok nem kerültek nyomás alá a papírnál.

EXTRA

464-es támaszát gyötri az MTelekom – technikai elemzés

A szint letörésével a másju aljak felé is folytatódhat a távközlési vállalat árfolyamának gyengülése.

EXTRA

10000 alatt torpant meg az OTP – technikai elemzés

A bearish harami gyertyaalakzatot követheti akár tovább korrekció is a bankpapírnál. Megerősítés nélkül azonban a 10000-es szint maradhat a figyelem középpontjában.

EXTRA

Lendületesen tört újabb támaszt a Richter – technikai elemzés

Jelentős forgalom mellett esett 200 napos mozgóátlaga alá a gyógyszergyártó árfolyama. A későbbiekben akár 6200 is elérhető lehet a letörés után.

EXTRA

Terjeszkedik a McDonald’s

A McDonald's a következő öt évben 2500-ról 4500-ra akarja növelni üzletei számát, és évente két számjegyű árbevétel-növekedést tervez Kínában.

1 … 2 528 2 529 2 530 2 531 2 532 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.