Megérkezett a BUX kitörése – technikai elemzés
A 36000-es lélektani zónát sikerült hátrahagynia a hazai indexnek, ezzel új mindenkori csúcsra érkezve.
A 36000-es lélektani zónát sikerült hátrahagynia a hazai indexnek, ezzel új mindenkori csúcsra érkezve.
Folytatódott az olajvállalat árfolyamának lendületes emelkedése. A pozitív kicsengésű gyorsjelentés segítheti a lokális csúcs tesztelésében.
Az elmúlt időszak 6 forintos tartományában maradt a távközlési vállalat árfolyama. Nem mutatkozott érdeklődés a papír iránt a gyorsjelentést követően sem.
Az ék alakzat teteje még kihívást jelenthet 10000 elérése előtt a bankpapír számára.
Csalódást keltő gyorsjelentést tett közzé csütörtökön a Siemens AG német konszern, amelynek vezetője egyúttal bejelentette, hogy a jövő év első felére halasztják az egészségügyi részleg, a Siemens Healthineers tőzsdei bevezetését.
Alig egy hónap múlva becsengetnek. A tanévkezdés azonban nem csak a diákoknak okoz izgalmat és idegességet, de az anyukáknak és az apukáknak is. Mert míg a gyerekek vállát a táskák, a szülőkét az anyagi terhek húzzák. Ez főként a leendő első osztályosok családjának adja fel a leckét, nehéz ugyanis megsaccolni, mennyibe fog kerülni az iskolakezdés.
A Zwack Unicum Nyrt. 2017-2018-as üzleti évének első negyedévében 422 millió forint adózott nyereséget ért el, amely 20,7 százalékkal kisebb az előző évi 532 millió forintnál, azonban lényegesen magasabb a tervezettnél – derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentéséből.
Az elemzői várakozásokat meghaladó második negyedéves eredményekről számolt be a Mol-csoport pénteken, a társaság a félév teljesítménye alapján felfelé módosította idei eredményvárakozását.
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Miközben a Dow Jones Ipari Átlag újabb történelmi csúcsra ért, a technológiai és a bankszektor részvényeinek gyengülése lefelé nyomta az S&P 500-as indexet és a Nasdaqot.
Budapest, 2017. augusztus 3., csütörtök (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,94 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 36 416,07 ponton zárt csütörtökön.
A román védelmi miniszter amerikai harci helikopterek vásárlásáról írt alá az Egyesült Államok kormányának címzett szándéknyilatkozatot csütörtökön, miután Mihai Tudose román miniszterelnök és a bukaresti kormány több tagja a Bell Helicopter cég képviselőit fogadta.
A második negyedévben csak az öt legnagyobb gyártó tudta növelni okostelefon-eladásait, a világpiaci forgalom azonban összességében csökkent – állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat csütörtökön közzétett elemzése.
Az észak-amerikai és kínai kereslet bővülésének, továbbá az online kereskedelem kedvező teljesítményének köszönhetően erőteljesen nőtt az Adidas árbevétele és nyeresége a második negyedévben – derül ki a német cég csütörtökön közölt adataiból.
Már öt kilométerre távolodott az Antarktisz-félszigettől az az óriási, hatezer négyzetkilométer kiterjedésű jégtömb, amely július 12-én vált le a Larsen C selfjégről – számoltak be a kutatók, akik jelenleg az Európai Űrügynökség (ESA) egyik Sentinel műholdja révén követik nyomon az A68 nevű jéghegyet.
A dízelautókra kiszabott behajtási tilalmak kizárólag szoftverfrissítéssel nem biztos, hogy elkerülhetőek Németországban egyes szakértők és politikusok szerint, mivel a járművek még ezután is az egészségre káros nitrogén-oxid többszörösét fogják kibocsátani.
Csökkentette bevételi és profitvárakozását a Magyarországon is érdekelt Teva Pharmaceutical Industries, miután a vártnál gyengébben sikerült a második negyedéve.
A cseh nemzeti bank az eddigi 0,05 százalékról 0,25 százalékra emelte az alapkamatot csütörtökön, egy évtizednyi tartás után – közölte Marek Zeman, a jegybank szóvivője Prágában, a banktanács ülése után. A 0,05 százalékos alapkamat 2008 februárja óta volt érvényben.
Bármennyire népszerű, a torrentezés kifejezetten nagy veszélyeket rejt felhasználók tömegeire nézve. Az egyértelmű jogi problematika, azaz a zenészek, filmkészítők és szoftvergyártók szerzői jogainak megsértése mellett már egy egyszerű filmletöltés is súlyos biztonsági kockázatokkal járhat, ezzel pedig könnyen kibertámadások célpontjává válhat a szórakozásra éhes torrentező. Pusztán a BitTorrent legújabb kliensének letöltésével megfertőződhet a számítógépünk, ami visszafordíthatatlan károkat is okozhat.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.