Megerősítetten is eleshet a Richter támasza – technikai elemzés
Két és fél éves trendvonalát is célba veheti a gyógyszergyártó árfolyama. Ez egybeesik a 200 napos mozgóátlaggal, erős támaszt alkotva 6500 forintnál.
Két és fél éves trendvonalát is célba veheti a gyógyszergyártó árfolyama. Ez egybeesik a 200 napos mozgóátlaggal, erős támaszt alkotva 6500 forintnál.
Elmaradt a 36000-es ellenállási zóna tesztelése a hazai indexnél. Az emelkedő háromszöget próbálhatja formálni a folytatásban is, készülve a kitörésre.
Enyhén mérséklődött a kínai feldolgozóipar növekedésének üteme júliusban a kínai termékek iránti külföldi kereslet enyhe visszaesésének következményeként, de az alapvetően az állami megrendelések által ösztönzött infrastrukturális beruházások erős szinten tartották az építőipart és segítették a világ második legnagyobb gazdaságát.
Egy új tanulmány szerint a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásához kapcsolódó egészségügyi költségek 600 százalékkal meghaladják az adófizetők által finanszírozott támogatásokat. A tanulmány szerint a kormányoknak meg kéne szüntetniük a fosszilis tüzelőanyagok támogatását – áll az EurActive cikkében.
Az elsőéves hallgatók harmada próbálna szerencsét külföldön a diploma megszerzése után, míg a vidéki munkavállalás csupán a fiatalok töredéke számára ideális jövőkép – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) legfrissebb Karrierterv kutatásából. A hazai diákok számára a saját vállalkozás létrehozása a legvonzóbb lehetőség, míg a külföldiek inkább ismert multinacionális cégeknél vagy nemzetközi szervezeteknél dolgoznának. A diplomázástól az elsőévesek idehaza elsősorban magasabb jövedelmet és biztos megélhetést, a külföldiek a tudás és műveltség megszerzését várják.
Magyarországon az első negyedévi, vártnál gyorsabb növekedést áprilisban némi fékeződés, majd májusban élénkülés követte. Az év egészében a tavalyi 2 százalékról 3,5 százalék körülire gyorsul a növekedés, mindenekelőtt a tavalyi visszaesésből emelkedésre váltó beruházások következtében. Idén a külső és belső egyensúly kissé romlik, az infláció gyorsul, de e folyamatok rövidtávon elfogadhatóak – áll a GKI elemzésében.
Egy helyet előrelépve a brit gazdasági növekedés második legfontosabb tényezőjévé vált a film- és televíziós ipar Nagy-Britanniában, az előző negyedévben 8,2 százalékkal, 2014 óta pedig összességében 72,4 százalékkal bővült az ágazat, szemben az Európai Unió többi részében mért 8,5 százalékos átlaggal.
Fokozódik a dízelbotrány miatt a gyártókra nehezedő politikai nyomás a német kormány és az autógyárak szerdai "dízelcsúcs" találkozója, a "Nationalen Forum Diesel" előtt.
A nagyobb nemzetgazdaságok beszerzésimenedzser-indexei nyújtanak majd lehetőséget az előttünk álló héten a harmadik negyedévi globális növekedési kilátások és inflációs trendek, valamint a jegybankok monetáris politikájában várható pályamódosítások felmérésére.
Hatékonyabban használják ki az okostelefonjaikat a nők, mint a férfiak, előrébb járnak a mobilfizetés, a navigáció és egy sor más, a nyaralás alatt fontos alkalmazás használatában – derült ki abból a kutatásból, amelyet a Huawei Technologies készíttetett többek között Magyarországon is. A férfiak a jó hátlapi kamerát, a nők viszont a gyorsaságot részesítik előnyben a nyaralás során. A medencébe viszont továbbra sem vinnénk magunkkal okostelefont.
Személyre szabott szankciók bevezetését helyezte kilátásba a hétvégén Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, akinek Moldovába tartó repülőgépét nem engedték be a román légtérbe, Budapesten pedig nem hagyták leszállni.
Diana "videós vallomásainak" közzétételére készül a Channel 4 brit televízió a néhai walesi hercegnő halálának közelgő 20. évfordulója alkalmából. A döntést azonban sokan bírálják, köztük a brit trónörökös egykori nejének fivére is.
Sok napsütéssel és kánikulával kezdődik az augusztus, a hét második felében néhol akár 40 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi
országos, középtávú előrejelzéséből.
A nyári hónapokban valamelyest alábbhagy az üzleti pörgés. A könnyebbnek tűnő napok ellenére a feladatok azonban csak látszólag csökkennek. Íme, néhány hasznos tipp Grant Cardonetól, az Entrepreneur.com szerzőjétől arra, hogyan vészeld át az uborkaszezont.
Az építőipar az elmúlt időszakban egyre nagyobb lendületet vett Magyarországon, az egyetlen, ami a tartós növekedést megakadályozhatja, az ágazatban tapasztalható súlyos szakemberhiány. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint ennek érdekében szemléletváltásra van szükség: fel kell ismerni, hogy a bérek emelésén kívül a szakemberek számára jobb munkakörülményeket kell nyújtani, biztos alapokon nyugvó gyakorlati oktatásra és a szakmunka megbecsülésére van szükség.
Az autóipar kész a kihúzni a dízeljárművek városi kitiltáshoz vezető helyzet méregfogát – jelezte Herbert Diess, a Volkswagen konszernnél a VW márka igazgatója a német dpa hírügynökségnek adott interjúban.
Atomfegyver ide, Trump program oda – úgy látszik, a részvénypiacokat semmi nem tudja megingatni. Ez látszik legalábbis a tőzsdék folyamatos emelkedésén, miközben a várható árfolyamingadozások sem adnak okot túlzott izgalomra. Jó hír ez a befektetőknek, hiszen a jegybanki szigorítások miatt a kötvénypiacokon amúgy sem sok babér terem a következő hónapokban – tájékoztatott a K&H Alapkezelő.
Az orosz hadiflotta további modernizálására és átfogó állami támogatására tett ígéretet a vasárnapi szentpétervári haditengerészeti díszszemlén Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.