Sötét mód ikon
2026 október 18
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Téli gumival a kánikulában

Az autósok 18 százaléka júliusban sem cserélte még le a téli gumi szettet, és ez már javuló tendenciát mutat tavalyhoz képest, amikor még a magyarok több mint fele megspórolta a nyári szettet – derül ki a Vredestein friss online felméréséből. Pedig az időjárás nem csak a sofőröket viseli meg, hanem a gumiabroncsok számára is komoly kihívást jelent. Idén nyáron már volt néhány nagyon meleg hét, csütörtöktől pedig visszatér ismét a kánikula, és a legtöbben ilyenkor indulnak autóval nyaralni is.

EXTRA

Átalakulóban a cégek bankválasztási szokásai

Bár még alacsony az egy cégre jutó bankkapcsolatok száma, ettől még állóvízről nem beszélhetünk: a bankok piaci részesedése néhány év tekintetében is látványosan változik. Az viszont még kevéssé jellemző itthon, hogy különböző szolgáltatásokat különböző bankoknál vegyenek igénybe.

EXTRA

Egyre több pénzt visznek haza a fizikai munkások

A második negyedév során újabb 2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből.

EXTRA

Inkább emelkedik Európa

Vegyes indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

EXTRA

Mozdulatlanok az amerikai indexek – Random Reggeli

Tényleg tombol a nyár. Az amerikai indexek szinte meg sem mozdultak. Illetve az elején estek egy kicsit, de a végére inkább stagnálás, mint esés lett a vége.

EXTRA

Nem erősítette meg letörését az OTP – technikai elemzés

9200 megközelítése után emelkedett nagyot az OTP árfolyama napon belül. Ennek köszönhetően 9400 fölé tudott visszazárni a kereskedés végére.

EXTRA

Támaszától fordult a Richter – technikai elemzés

6700 tudta megtartani a gyógyszergyártó árfolyamát, és ha lesz folytatása a felfelé fordulásnak, akkor újra 7000 kerülhet célkeresztbe.

EXTRA

Mozgóátlaga segített a BUX-nak – technikai elemzés

Napon belül tudott fordulni a hazai index, majd emelkedéssel zárni a pénteki kereskedést.

EXTRA

21500 fölött kapaszkodik a MOL – technikai elemzés

Sikerült pénteken is támasza fölé zárnia az olajvállalat árfolyamának, de napközben mélyebb szinteket is meglátogatott a papír.

EXTRA

Fontos támaszt veszélyeztet az MTelekom – technikai elemzés

Mozgóátlagának és emelkedő ékjének letörése jelentene erősen negatív jelzéseket az MTelekom számára.

EXTRA

Így reklamál a magyar

2017 második negyedévében tovább javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és némileg erősödött a kereskedők iránti bizalom az előző negyedévhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből. A mutatót kidolgozó CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó szerint a termékekkel, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok aránya immár nem tér el alapvetően a nyugat-európai tendenciáktól.

EXTRA

Történelmi csúcson a magyar optimizmus

A GKI konjunktúraindexe és ezen belül üzleti bizalmi indexe a felmérések több mint húszéves története során még soha nem volt olyan magasan, mint most júliusban. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett vizsgálat szerint a fogyasztói várakozások viszont kissé romlottak júniushoz képest, bár így is határozott derűlátást tükröznek.

EXTRA

Már pár autó után hasznos lehet a flottakezelő

Az Arval tapasztalatai szerint a flottás autók iránti kereslet nyáron sem csökken, és egyre több kis- és középvállalat ismeri fel a flottamenedzsment kiszervezésének előnyeit. A flottakezelést ennek ellenére sok cégnél még mindig házon belül tartják, így maguk fognak hozzá az autópark frissítéséhez is. Ilyenkor az autó beszerzési ára vagy a kényelmi felszerelések közötti válogatás gyakran felülírja a funkcionális és hosszú távú költségszempontokat – áll az Arval közleményében.

EXTRA

Már igényelhetők is a fogyasztóbarát lakáshitelek

Hétfőtől már két banknál és 50 takarékszövetkezetnél igényelhetőek a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek.

EXTRA

A lakástakarék nem csak a magánszemélyeknél hódít

Évente több mint 10 százalékkal nő azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek a száma, amelyek lakástakarékpénztári megtakarítást indítanak korszerűsítési és felújítási terveik finanszírozásához – hívják fel a figyelmet a Házfórum társasházszakmai fórum és az OTP Lakástakarék szakértői.

EXTRA

A Munkáspárt véget vetne az olcsó munkaerő-importnak

Kormányra kerülése esetén a brit Munkáspárt véget vetne az alacsony bérért dolgoztatott munkaerő "nagybani importjának" a közép-európai EU-tagállamokból – mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője.

EXTRA

A hitványabb minőség könnyen utat tör magának az építkezéseken

Felemás képet mutat az idehaza forgalmazott tetőfedő termékek és külső burkolati lemezek piaca. A pályázati forrásokból megvalósuló beruházások esetében, a szigorú követelményeknek is köszönhetően, minőségi anyagokat használnak az építkezéseken. Viszont a lakossági felújítások, illetve az önerős vállalkozói beruházásoknál már meghatározó szerephez jutnak a bizonytalan minőségű és eredetű alapanyagok és késztermékek, amelyek főleg a Távol-Keletről, illetve a román és lengyel beszállítóktól érkeznek hozzánk. Népszerűségük legfőbb oka az olcsó ár, amely akár 30-50 százalékkal is alacsonyabb lehet az idehaza előállított termékekénél. Azonban hosszú távon az olcsóbb megoldás legtöbbször ebben a szegmensben is drágábbnak bizonyul, miután az áron alul forgalmazott importáru sérülékenysége, tartóssága komoly kockázatokat rejt magában. Ezeket elkerülendő Alyyan Nabeel, a Swedsteel-Metecno ügyvezető igazgatója szerint az építkezések megkezdése előtt – javasolva szakember segítségét is igénybe venni – ellenőrizni kell a felhasználandó termékek minőségét igazoló papírokat, hogy azoknak az anyag- vagy acélvastagsága, illetve korróziógátló horgany- (cink-) bevonata megfelel-e az elvárásoknak, mert ezek garantálják a tető szilárdságát, tartósságát, stabilitását, illetve esztétikáját.

EXTRA

2030: új szint ember és gép között

A Dell Technologies jelentése szerint 2030-ra minden szervezet technológiai szervezetté válik, és a vállalatoknak már most el kell gondolkozniuk infrastruktúrájuk és munkaerejük "jövőállóságán". Az Institute for the Future (IFTF) által végzett kutatás 20, a világ különböző tájairól származó technológiai, tudományos és üzleti szakemberrel közösen azt vizsgálja, hogy az olyan feltörekvő technológiák, mint a mesterséges intelligencia, a robotika, a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság és a felhőalapú informatika miként alakítják át életünket és munkánkat az elkövetkezendő évtizedben. A "The Next Era of Human-Machine Partnerships" (Az ember és gép közötti partnerség következő korszaka) című jelentés ismerteti továbbá, hogy miképpen tudnak felkészülni a fogyasztók és a vállalatok egy állandóan alakuló, formálódó társadalomra.

1 … 2 564 2 565 2 566 2 567 2 568 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.