Sötét mód ikon
2026 november 02
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Javíthatnánk még a biciklizés biztonságán

Egyre népszerűbb a biciklizés Magyarországon: az Eurobarometer felmérése szerint 22 százalékra nőtt azok aránya, akik számára a kerékpár a leggyakrabban használt közlekedési eszköz.  Már a kontinens élvonalában vagyunk, de fontos lenne, hogy a biztonság terén is javítsunk, hiszen a KSH adatai szerint 2015-ben 83-an haltak meg kerékpáros baleset következtében hazánkban. Az NN Biztosító 4+1 tippjével biztonságosabbá tehetjük a biciklizést.  

EXTRA

Vajon mire lesz képes az export?

Jó esély van arra, hogy a tavalyi év után az idén is rekordot érnek el a külgazdasági mutatók – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke pénteken a közmédiának.

EXTRA

További növekedést vár a Gazprom

A Gazprom orosz cég szerint elképzelhető, hogy az ideihez közeli nagy mértékben nő jövőre is gázexportja.

EXTRA

Csökkent a Budapest Bank eredménye

A Budapest Bank (BB) csoport 13,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első fél évben, szemben az egy évvel korábbi 15,7 milliárd forinttal – közölte a pénzintézet pénteken.

EXTRA

Tévhiteteket oszlat el a jegybank

Sokadszorra fogalmaz meg tudatlanságon alapuló állításokat az egyik napilapban egy közgazdász, a felszámolással terhelt Széchenyi Bank volt vezetői tanácsadója. A felügyelési rendszert gyengíteni kívánó kísérletek ellenére tény: a jegybank – a felügyeleti jogkör átvételét követően – új felügyelési módszertanának köszönhetően leplezte le az évtizedes brókervisszaéléseket – tudtuk meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményéből.

EXTRA

Százezrek látták Picasso kiállítását

Kétszázkétezren látták a Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című, augusztus végén zárult kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában.

EXTRA

Így maradhat növekedési pályán a gazdaság

Bárki alakít is kormányt 2018-ban, a megtett bürokráciacsökkentő intézkedéseknek köszönhetően egy versenyképesebb és karcsúbb állammal szolgálhatja
majd a közjót és a vállalkozásokat – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken Pakson.

EXTRA

Újra elővették a skót függetlenedést

Konzultációt kezd a választókkal a függetlenné válásról a skót kormány.

EXTRA

Megindult a tengerentúli bika

Mérsékelten emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken a New York-i tőzsdéken.

EXTRA

A védőnőknek is jár a béremelés

Helyettes államtitkár: a védőnők is megkapják a béremelésüket Egy kormányrendelet-módosításnak köszönhetően a védőnők is megkapják a nekik járó teljes béremelést, így a védőnőket alkalmazó szolgálatoknak kötelező kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos pluszjuttatást – mondta el az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken az.

EXTRA

A horvátok nem félnek egy újabb migránsválságtól

A migrációs nyomás továbbra is erős marad – mondta egy pénteki lapinterjúban Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, aki már az unió külső határainál megállítaná a menekülteket. Horvátország nem épít kerítést Szerbiával közös határán, és egyelőre nem látja veszélyét egy újabb migránsválságnak – jelentette ki Vlaho Orepic horvát ügyvezető belügyminiszter pénteken a kelet-szlavóniai, a szerb határ melletti Tovarnikban.

EXTRA

Jöhet a Tesla short

Már nagyon közeli a Tesla és a SolarCity egyesülése, amely amiatt is rendkívül sürgős, hogy a SolarCity igen nagy sebességgel égeti el a pénzt – mondta Peter Garnry, Saxo Bank elemzője.

EXTRA

Erre jutott Orbán és Tarlós a metrófelújítás kapcsán

Felgyorsul a 3-as metróvonal felújításának programja – jelentette ki Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Erről diskurált Putyin és Abe

A gazdasági együttműködésről és a két ország közötti területi vitáról folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő pénteken Vlagyivosztokban.

EXTRA

Ennyivel lesz drágább a tévézés a UPC előfizetőinek

Az ügyfelek számára rendkívül kedvező megállapodások születtek a UPC Magyarország és az RTL Klub, illetve a TV2 között a televíziós programdíjakról. A UPC ügyfelei a csatornák által eredetileg, az Általános Szerződési Feltételeikben meghirdetett díjak mindössze feléért érhetik el a két televízió műsorait, ráadásul a plusz díjat visszamenőlegesen nem kell megfizetniük. Ezzel egy időben számos további tévécsatornával is bővül a UPC digitális kábeltévé kínálata – közölte a UPC Magyarország Kft.

EXTRA

Tündökölt az OTP a pesti parketten

A nyár utolsó hónapja sem volt eseménytelen, túl vagyunk a gyorsjelentéseken. A négy blue chip közül az OTP volt a sztár, 7 százalékot emelkedett a részvények értéke. Stefán Krisztiánnal, a Raiffeisen Bank üzletkötőjével beszélgettünk a Bank Centerben, hogy mi áll a folyamat mögött.

EXTRA

Ma indul a karácsonyi vásár

És tényleg. Bármilyen hihetetlen is.

EXTRA

Oroszország egyelőre nem szorul másra

Vlagyimir Putyin szerint az orosz államháztartás egészséges és képes finanszírozni a költségvetést "anélkül, hogy csatlakozna a hitelpiacokat megrohanó fejlődő országokhoz".

1 … 3 241 3 242 3 243 3 244 3 245 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.