Sötét mód ikon
2026 november 02
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Hiába a laza politika, alig mozdultak az árak

Meglepően gyenge ütemben, de emelkedtek a fogyasztói árak augusztusban Németországban.

EXTRA

Százmilliárdos beruházást hozott a Samsung Magyarországra

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

EXTRA

Növelte bevételét a Waberer’s

A Waberer's International Zrt. árbevétele 6,4 százalékkal 276,4 millió euróra nőtt 2016 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest – közölte a közúti fuvarozó vállalat kedden.

EXTRA

Itt az idő, hogy lépjen a kormány a munkaerőhiány miatt

A munkanélküliségi és a foglalkoztatási ráta is rekordot döntött, és az aktivitási ráta is emelkedett május-júliusban – emelték ki az elemzők a KSH keddi adatismertetése után.

EXTRA

Megkerülhetetlen lett a Mol Romániában

A román üzemanyagpiac jelentős változásaként értékelte kedden a Ziarul Financiar című bukaresti gazdasági napilap, hogy a Mol Románia belépett az első három piaci szereplő közé az eladott üzemanyag-mennyiséget tekintve.

EXTRA

Nem adja tulajdonosa a Népszabadságot

Közleményben cáfolta kedden a Mediaworks Zrt., hogy megállapodtak volna egyes médiumaik értékesítéséről; az előző napokban a hazai sajtóban több értesülés jelent meg arról, hogy a Duna Aszfalt Kft. vásárolná meg a Népszabadságot és a kiadó által nemrég megszerzett Pannon Lapok Társaságát.

EXTRA

Lemondott a franciák gazdasági minisztere

Emannuel Macron francia gazdasági miniszter kedd délután benyújtja a lemondását – erősítették meg francia kormányzati források a Les Échos című gazdasági napilap értesülését.

EXTRA

Messze még a vége a TTIP-tárgyalásnak

A német külügyminiszter szerint még sok a tennivaló az Európai Unió és az Egyesült Államok között folyó transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségi (TTIP) tárgyalásokon – számolt be kedden a német Der Spiegel hírportál. A francia államfő nem lát esélyt arra, hogy idén, Barack Obama amerikai elnök mandátumának lejárta előtt tető alá tudnák hozni az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

EXTRA

Sanszos a sávozás a forintpiacon

Miért ne sávozna a piac, ha azzal mindenki jól jár?

EXTRA

Egyre rosszabbak az európai kilátások

Március óta a legpesszimistábban ítélték meg az eurózóna gazdasági helyzetét a vállalatok és fogyasztók augusztusban – mutatja az Európai Bizottság kedden közzétett felmérése. Augusztusban romlott, kisebb lett a vártnál a svájci KOF
gazdaságkutató intézet gazdasági hangulatindexe is.

EXTRA

Gigabírságot kapott az Apple

Az uniós szabályok értelmében tiltott állami támogatásnak minősülnek az adókedvezmények, amelyeket Írország nyújtott az Apple-nek, az amerikai informatikai óriáscégnek ezért akár 13 milliárd eurót (körülbelül 4 ezer milliárd forintot) kell visszafizetnie az ír államnak – döntött kedden az Európai Bizottság (EB).

EXTRA

Nem szereztél diplomát? Az állam visszakérheti az ösztöndíjat

Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet – mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

EXTRA

Szakértő: az új rendszerben szűkebb sávban mozognak az üzemanyagárak

Budapest, 2016. augusztus 30., kedd (MTI) – Kisebb lesz a
mozgása a kiskereskedelmi üzemanyagáraknak az új rendszerben, amely
a kőolaj világpiaci árához köti az üzemanyagok jövedéki adójának
mértékét – mondta Pletser Tamás energetikai szakértő kedden az M1
aktuális csatornán.

EXTRA

Románia is profitálhat a székelyföldi turizmusból

Székelyföldi turisztikai szakemberek felajánlották segítségüket a Romániai Idegenforgalmi Hatóságnak (ANT), hogy kijavítanák, átfogalmaznák a hatóság magyar nyelvű, Magyarországra szánt országnépszerűsítő anyagait – írta keddi számában a Krónika napilap.

EXTRA

Ismét sorba lehet állni a Diákhitelért

Már igényelhető mindkét Diákhitel-konstrukció a 2016/17-es tanévre. Rekordalacsony, 3,75 százalékos kamattal, képzési formától függetlenül juthatnak a 40 év alatti hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a 2 százalékos kamatú Diákhitel2-t önköltséges képzésben résztvevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére. A Diákhitel ügyintézés egyszerű, az igénylés a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületeiről indítható el.

EXTRA

Varsó is beszáll a harcba a City bankjaiért

A lengyel kormány pénzügyi szolgáltató cégeket szeretne ösztönzőkkel rábírni arra, hogy tegyék át székhelyüket Londonból Varsóba, miután Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból – írta kedden a Financial Times.

EXTRA

Mégis befuccsolnak a szabadkereskedelmi tárgyalások?

Franciaország a jövő hónapban a TTIP szabadkereskedelmi tárgyalások befejezésére szólítja fel az Európai Bizottságot – jelentette be kedden egy rádióinterjúban Matthias Fekl külkereskedelmi államtitkár.

EXTRA

Szigorított a jegybank – majdnem 2 ezer közvetítőt törölt rendszeréből

Az MNB félezer, megbízó nélküli tőkepiaci függő ügynököt, illetve több mint 1300 további alsóbb szintű közvetítőt törölt nyilvántartásából egy törvényi szigorítás nyomán. Korábban a jegybank több esetben azért hozott szigorú intézkedést, mert egyes "gazdátlan" tőkepiaci közvetítőkről bebizonyosodott: jogosulatlanul (gyakorta külföldi) megbízóknak dolgozva igenis végeznek közvetítői tevékenységet – áll a jegybank közleményében.

1 … 3 249 3 250 3 251 3 252 3 253 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.