Sötét mód ikon
2026 november 02
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A külügy is beszáll Mol-INA-vitába

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Dubrovniki Fórum alkalmával kétoldalú megbeszélést folytatott Tomislav Panenic horvát gazdasági miniszterrel, akivel egyebek mellett a Mol-INA-ügyről is egyeztetett.

EXTRA

Orbán: vannak még tartalékai Magyarországnak

Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

EXTRA

A Fed mozgatja ma a befektetőket

Jackson Hole ad otthont a nyár legnagyobb jegybankár konferenciájának, ahol este beszédet mond a FED elnöke. A befektetők árgus szemekkel figyelik, hogy kapunk-e utalást az amerikai kamatpályával kapcsolatban – mondta el Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

EXTRA

Zöldülő indexekkel várnak Yellenre

Mérsékelten emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken a vezető európai értékpapírpiacokon.

EXTRA

Már a bankok sem emelkedtek tegnap – Random Reggeli

Tegnap már a bankok sem voltak képesek emelkedni a tőzsdéken. Megtörni látszik az amerikai és európai kitörés. Rendkívüli jelentőségű a mai Yellen beszéd.

EXTRA

Szűk tartományban mozog a MOL – technikai elemzés

Nem akar megérkezni a forgalom az olajvállalat árfolyamánál. Ennek hiányában egyelőre az elmozdulás is várat magára.

EXTRA

Nem tesztelt fontos szintet az MTelekom – technikai elemzés

Az elmúlt napokban megszokott szinteken maradt a távközlési vállalat árfolyama. Nem szabadult fel a papír meghatározó támasza.

EXTRA

Érintetlen maradt az OTP éves csúcsa – technikai elemzés

7300 fogott ki a bankpapíron tegnap. Fontos támaszt nem tört az árfolyam, 7200 fölött maradva gyűjthet lendületet egy újabb emelkedési kísérlethez.

EXTRA

Mozgóátlaga fordította vissza a Richtert – technikai elemzés

Nem érkezett megerősítés a szerdai emelkedésre a gyógyszergyártó árfolyamánál. Így egyelőre nem tudott meggyőzően elemelkedni a csatorna aljától a papír.

EXTRA

Forgalom híján elmaradt a BUX kitörése – technikai elemzés

Csak a 28000-es szint gyors érintésére futotta tegnap a hazai indexnek. Fontos támasz eleséséig tehet újabb kísérleteket az emelkedésre az árfolyam.

EXTRA

Eladhatják a világ egyik legnagyobb piackutatóját

Új tulajdonoshoz kerülhet a világ egyik legnagyobb piackutató társasága, a német GfK – írta csütörtökön a WirtschaftsWoche című német gazdasági hetilap.

EXTRA

Elkezdődött a nagy amerikai bankár show

1978 óta minden évben egyszer összeülnek a világ jegybankárai Jackson Hole-ban, az amerikai jegybanki szerepkört ellátó Federal Reserve által rendezett konferencián. Miért is olyan nagy szám ez a szimpózium? Azon kívül, hogy számos bank vezetője, ország pénzügyminisztere részt vesz a találkozón, mindig valami nagy bejelentésre lehet számítani. Idén is feszült figyelemmel követik a piacok a csütörtökön kezdődött, három napig tartó eseményt – írja a tradebeat.hu elemzője.

EXTRA

Ki kell adni Clinton e-mailjeit

Bírósági döntés született arról, hogy Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt újonnan előkerült elektronikus leveleit a külügyminisztériumnak szeptember 13-ig nyilvánosságra kell hoznia.

EXTRA

Leállították a Boeing Dreamlinerek repülését Japánban

Hibát talált a japán All Nippon Airlines (ANA) a Rolls Royce hajtóművel felszerelt Boeing 787 Dreamliner repülőgépek hajtóművében, ezért több, a géppel teljesítendő járatot is törölni kell.

EXTRA

Héják ijesztették az amerikai befektetőket

Az amerikai értékpapírpiacokon gyenge kezdés után napközben pozitív-negatív tartományok között ingadoztak a főbb árfolyamindexek csütörtökön. Zárásra azonban gyengültek a mutatók.

EXTRA

Íme a világ legújabb utasszállítója

Alig egy hónappal a forgalomba állítás után Budapesten mutatkozott be a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőinek a SWISS svájci légitársaság legújabb szerzeménye, a világ legújabb utasszállító repülőgépe. A Bombardier CS100-as típusú, 125 személyes gép rendkívül csendes és környezetbarát működésével, gazdaságos üzemelésével emelkedik ki a nemzetközi mezőnyből, derül ki a Budapest Airport közleményéből.

EXTRA

Vadiúj filmeket csinálnak Agatha Christie krimijeiből

Agatha Christie újabb hét művét filmesíti meg az elkövetkező négy évben a BBC, köztük a krimi királynőjeként emlegetett írónő egyik személyes kedvencét is.

EXTRA

Észak-déli összefogást sürget Horvátország

Új lendületet kell adni az adriai-balti-fekete-tengeri együttműködésnek, amelyet egész Európára ki kell terjeszteni – mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, a Dubrovniki Fórum nemzetközi kül- és biztonságpolitikai tanácskozáson csütörtökön, Dubrovnikban.

1 … 3 257 3 258 3 259 3 260 3 261 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.