Sötét mód ikon
2026 november 02
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A csatornaaljtól próbálhat fordulni a Richter – technikai elemzés

Alkalmas beszállási szintek közelében a gyógyszergyártó árfolyama. Legkésőbb a 200 napos mozgóátlagtól fordulhat fölfelé a papír.

EXTRA

27600 közelében tartja magát a BUX – technikai elemzés

Kitart a bullish grafikon a hazai indexnél. 27000 és az 50 napos mozgóátlag letöréséig ez így is maradhat.

EXTRA

Elfogyott a vállalkozásoknak szánt kockázati tőke

Az Európai Unió Jeremie-programjában több mint 350 kis- és középvállalkozás 130 milliárd forint értékű kockázati tőkét kapott – írta kedden a Világgazdaság.

EXTRA

Összekapják magukat a cégek, ha pénzről van szó

Minimálisan ugyan, de tovább növekedett a határidőben kifizetett számlák aránya a piacon, így a tavalyi év első félévéhez képest 0,37 százalékos javulás volt tapasztalható, derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből. Egyre több megyében szorul 30 százalék alá a késve rendezett számlák aránya, de még így is jelentősen növekedett az átlagos késedelem a piacon.

EXTRA

Most sem okozott csalódást a CIG Pannónia

8,417 milliárd forintos díjbevétel mellett 316 millió forintos adózott nyereséget ért el a CIG Pannónia csoport az év első felében – áll a CIG Pannónia nemzetközi számviteli szabványok szerint készített, második negyedéves tőzsdei jelentésében. Kiemelkedően teljesített a nem-élet üzletág, amely 67 százalékos IFRS szerinti díjbevétel növekedést ért el.

EXTRA

Így harcol a NAV a csalókkal

A jövő év közepétől a cégek számlázását bekötik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalba, ami további lehetőségeket nyújt a hatóságnak az áfacsalások és fiktív számlázások leleplezésében – írta keddi kiadásában a Magyar Idők.

EXTRA

Minden befektető Yellenre vár

Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Amerikában lesz a hét legjobban várt eseménye

A hét eleje nem indult valami izgalmasan, de viszont a többi napon sok adatra számíthatunk mind Európából, mind pedig a tengerentúlról. A Jackson Hole-i jegybankári konferencia fontos infókat árulhat el az amerikai kamatemelésről, az euró/dollár keresztet figyelők örömére.

EXTRA

Milliárdokat költenek az Operára

Két év alatt mintegy 23 milliárd forintból valósulhat meg a Magyar Állami Operaház felújítása – olvasható a Magyar Közlöny hétfői számában.

EXTRA

Szörnyű helyzetbe kerülnek a VW beszállítói

Láncreakciót indít el a Volkswagen Golf típusú gépkocsik gyártásának felfüggesztése a Volkswagen (VW) csoport beszállítói körében – figyelmeztetett hétfőn a német anyaggazdálkodási, beszerzési és logisztikai szövetség (BME).

EXTRA

Újra keressük a drága lakásokat

2015 első félévéhez képest nőtt a kereslet a 60 millió forint feletti ingatlanokra.

EXTRA

Lassan kezelhetetlen lesz a vadkárprobléma

A vadkár egyre nagyobb probléma az országban, a térített mezőgazdasági vadkár 2015-ben 2,3 milliárd forintot tett ki – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) érintett osztályainak ülésén, ahol a Szent István Egyetem (SZIE) Vadvilág Megőrzési Intézetnek a vadkárral kapcsolatos rendelkezések megalapozásához készített felmérését mutatták be.

EXTRA

Továbbra is kérdéses a teraszáfa sorsa

Mint pár héttel ezelőtt a Jalsovszky Ügyvédi Iroda közzé tette, egy állásfoglalásában az NGM, bizonyos feltételekkel, a lakás hasznos alapterületébe tartozónak minősítette a lakáshoz tartozó terasz, valamint az erkély, a pince és beépített tetőtér területét.

EXTRA

Túl korán csengettek be a piacokon

Veszteséggel kezdték a hetet a főbb európai részvénypiaci indexek. A Budapesti Értéktőzsde vegyesen zárt.

EXTRA

Megint beszakadhat az olaj ára

Csaknem 3 százalékot zuhant az olaj világpiaci ára hétfőn, elsősorban azért, mert megugrott Kína feldolgozott olajipari termékeinek exportja.

EXTRA

Valamit nagyon tudnak a Hankooknál

Jelentősen, 42 százalékkal nőtt a koreai központú, magyarországi gyárral is rendelkező Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat üzemi nyeresége a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest – közölte a cég magyar képviselete.

EXTRA

Fontos vitát döntött el a NAV

Egy értékesítendő új ingatlan esetében az áfatörvény szempontjából nem számít a lakás hasznos alapterületének a fedetlen vagy az 1,90 méter belmagasságot el nem érő fedett terasz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által közzétett értelmezés szerint – hívta fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda hétfőn.

EXTRA

Inkább a nagyokkal foglalkozna a Raiffeisen

Anyacégéhez képest jó eredménnyel zárt a magyar Raiffeisen, amely köszönhető annak is, hogy átpozícionálták magukat a hazai pénzügyi piacon.

1 … 3 265 3 266 3 267 3 268 3 269 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.