Sötét mód ikon
2026 november 03
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A szurkolókat is megváltoztatta az olimpia

A felnőtt magyar internetezők elkötelezett szurkolók: 69 százalékuk, azaz több mint 3 és félmillió fő tervezte, hogy figyelemmel kísérni a riói olimpiát. Tízből hét válaszadó pedig minden olyan versenyszámra kíváncsi, amiben magyar sportoló sikeréért szoríthat. Az okostelefonok, tabletek és a (mobil)internet minden eddiginél szélesebb körű lehetőséget nyújtanak a szurkoláshoz. Az eNET – Telekom Jelentés az internetgazdaságról friss kutatása az olimpiai szurkolással foglalkozik.

EXTRA

Megijedtek a befektetők a hétvége előtt

Gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken. A Budapesti Értéktőzsde indexe is mínusszal zárta a kereskedést.

EXTRA

Merkel végigjárja Európát a Brexit miatt

A német kancellár 15 európai uniós tagország vezetőjével folytat megbeszélést a következő héten a brit uniós tagság megszűnése (Brexit) után keletkező helyzetről, az Európai Unió jövőjéről tartandó pozsonyi csúcstalálkozó ügyében – jelentették be pénteken Berlinben.

EXTRA

Izgalmas napokat hozhat Jackson Hole

A jövőhét egy lényeges eseménye a Jackson Hole-i konferencia lesz, ahol a FED jegybankárjai, főleg Janet Yellen nyilatkozni fognak. A gyenge GDP adatok miatt az amerikai jegybankárok kezében van még fogódzkodó avval kapcsolatban, hogy korai lenne az idei kamatemelés.

EXTRA

Októbertől osztják a pénzt az agrárszektorban

Az előző évhez hasonlóan előreláthatólag idén ősszel is október közepén elindulhat az agrártámogatások előlegfizetése – jelentette be egy pénteki gazdakonferencián az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Jászfényszarun.

EXTRA

Brexit: a City már lemondott az egységes belső piacról

A londoni pénzügyi központ feladta arról szóló reményeit, hogy Nagy-Britannia EU-ból való várható kilépése után is univerzális hozzáférése lesz az unió egységes belső piacához, és inkább arra törekszik, hogy a Svájcéhoz hasonló, de szorosabb megállapodások szülessenek a különböző szektorok számára.

EXTRA

Egyre feszültebb lesz a viszony Kína és Japán között

Egy kínai katonai bázis fejlesztésekor új tengeri kikötői móló épült a Nancsi szigetlánc legnagyobb szigetén, amely az amerikai katonai bázisoknak otthont adó japán Okinava szigeténél 100 kilométerrel közelebb fekszik a Japán és Kína között folyamatos feszültség tárgyát képező, vitatott hovatartozású, kelet-kínai-tengeri szigetekhez – számolt be pénteken japán források alapján a South China Morning Post című lap.

EXTRA

Gyengülőben Amerika

Csökkenő indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.

EXTRA

Tényleg több a terrorcselekmény, mint régen?

Január elejétől július végéig 143 ember halt meg terrorcselekményekben Nyugat-Európában, ez a szám 1980 óta a második, a madridi merénylet éve, 2004 óta pedig a legmagasabb a BBC pénteki ismertetése szerint.

EXTRA

Imádják a fiatalok a gagyit

Elsősorban az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak a magyar fiatalok, és kevésbé törődnek a gazdasági és társadalmi hatásokkal, derült ki a HENT és a TÁRKI közös kutatásából. A felmérés szerint továbbra is az alacsonyabb ár miatt esik a választás a hamisított termékekre, a büntetések pedig kevés visszatartó erővel bírnak.

EXTRA

Mit tegyünk, hogy ne a pénzügyi analfabéták országa legyünk

A K&H közel 1800 pedagógust kérdezett meg arról, hogyan látják a pénzügyi oktatás helyzetét Magyarországon, és melyek azok a kritikus pontok, amelyeken mindenképpen javítani kellene. A tanárok szerint több rendelkezésre álló időre, oktatást segítő eszközökre, a szülőkkel való szoros együttműködésre, valamint saját tudásuk bővítésére lenne leginkább szükség az ismeretek hatékonyabb átadásához.

EXTRA

Meg kell menteni a fekete mangalicákat

A fekete mangalica megmentése érdekében közös kutatási programot indít a Debreceni Egyetem (DE) mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási kara, valamint a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) – jelentették be az együttműködés vezetői pénteken
a debreceni Farmer Expón sajtótájékoztatón.

EXTRA

Különtárgyalást folytat Németország a V4-ekkel

Az Európai Unió jövőjéről tárgyalnak Varsóban a visegrádi országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – V4) és Németország kormányfői jövő pénteken esedékes csúcsértekezletükön – közölte a PAP hírügynökséggel Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő pénteken.

EXTRA

Semmiképp sem zúdítja ránk a menekülteket Törökország

A menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás mindenkinek fontos, és Törökország akkor sem küldene több millió menekültet az EU-ba, ha esetleg nem kapná meg az uniós vízummentességet – mondta az EU-hoz delegált török nagykövet egy pénteki német lapinterjúban.

EXTRA

Betett a Brexit az Opelnek

A Brexit után bekövetkezett keresletcsökkenés miatt mérsékli a munkaórák számát két németországi üzemében az Opel – jelentette be pénteken az amerikai General Motors (GM) európai leányvállalata.

EXTRA

Tőzsdézel? Mostantól máshogy kell adóznod

Jelentősen bonyolódik a befektetési szolgáltatókat is érintő ellenőrzött tőkepiaci ügyletek adóbevallási procedúrája augusztus elsejétől, amely megfelelő informatikai háttér nélkül komoly fennakadásokhoz vezethet a szolgáltatóknál, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

EXTRA

Politika vagy sport a spamek többsége

2016 második negyedévében a teljes email forgalom 57,3 százaléka volt spam levél a Kaspersky Lab negyedéves jelentése szerint. Ez négy százalékos növekedést jelent 2015 ugyanezen időszakához képest, és egy százalékos növekedést az előző negyedhez képest, tájékoztatott a cég.

EXTRA

Egyre több pénzt vihetnek majd haza a magyarok

A bérek további növekedésére számítanak az elemzők, akik úgy látják, a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.

1 … 3 270 3 271 3 272 3 273 3 274 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.