Sötét mód ikon
2026 november 03
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Felszámolják az ország kátyúinak egy részét

Az idei komplex útfelújítási programban szereplő 172 beruházásból 45 már befejeződött, 121 helyszínen pedig folynak a kivitelezési munkák, az állami közútkezelő jelentése szerint a készültségi szint 98 beruházás esetében meghaladja a 80 százalékot – közölte a Nemzeti
Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.

EXTRA

Egy fecske nem csinál tartós GDP növekedést

A második negyedévben elért 2,6 százalékos GDP-emelkedés nagyon kedvező tendenciát mutat a magyar gazdaságról, ugyanakkor egyetlen negyedéves GDP adatnak nincs tovagyűrűző hatása – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője.

EXTRA

Ez a hét sem fullad majd unalomba

Egyszerre teszi közzé a legutóbbi kamatdöntő ülésükről szóló jegyzőkönyvet a Fed és az EKB. Közben idehaza az OTP eredményét kóstolgatják majd a kereskedők.

EXTRA

Tartanunk kéne az európai tempót

Indexerősödéssel indult a kereskedés hétfőn az európai értékpapírpiacokon. A Budapesti Értéktőzsde pénteki záró értékéhez képest minimálisan gyengült.

EXTRA

Ávette a stafétát a magyar piac az emelkedésben – Random Reggeli

Amerika, Európa, Ázsia megállt. Kicsit megpihentek és átadták az emelkedés terepét a magyar piacnak. Értékük, számaik, mutatóik az égben, Semmi, de semmi ok nincs a csökkenésre.

EXTRA

Tovább araszol a MOL – technikai elemzés

17300-on próbálhatja átverekedni magát az olajvállalat árfolyama. Ezzel háríthat el újabb rövidtávú akadályt a lokális csúcs felé emelkedés útjából.

EXTRA

Támaszszintjétől pattant az MTelekom – technikai elemzés

A fordulós gyertya alakzatot követte emelkedés a távközlési vállalat árfolyamánál, de számos ellenállás várja a papírt a folytatásban.

EXTRA

Nagyot ugrott a gyorsjelentésre az OTP – technikai elemzés

A 7000-es szintet ugrotta meg a bankpapír pénteken. A folytatásban akár a 7400-as ez évi csúcsot is célba veheti az árfolyam.

EXTRA

Tovább szenved a Richter – technikai elemzés

Pénteken is nyomás nehezedett az 50 napos mozgóátlagra a gyógyszergyártó árfolyamánál. Egyelőre nem látszik a fordulat a grafikonon, 5650 szignifikáns elesése jeletnene tovább érdemi gyengülést.

EXTRA

Lokális csúcsának mehet neki a BUX – technikai elemzés

28000 leküzdése adhat új lendületet a hazai indexnek. A héten már tesztelésre kerülhet ez az akadály.

EXTRA

Tovább fogynak a bankok Ukrajnában

Fél év alatt 14-gyel 102-re csökkent az Ukrajnában működő bankok száma idén – derült ki az ukrán központi bank honlapjára felkerült adatokból.

EXTRA

Elkészült a hagyományos gyártás koporsója

Mostanában egyre többször hallunk az emberi munka kiváltására alkalmas robotokkal kapcsolatos híreket. Míg a korábbiakban elsősorban azzal foglalkoztak a cikkek, hogy mely munkakörök fognak megszűnni, az Adidas bejelentése azonban egy másik kérdésre hívja fel a figyelmet: a világ mely régióit veszélyezteti leginkább a robotizáció?

EXTRA

A németek tartják az irányt a menekültpolitikában

Németország szélviharban van, de nem süllyedő hajó, a kancellár pedig helyesen tette, hogy a "Sikerülni fog!" (Wir schaffen das!) jelszót választotta a menekültválság gondjainak megoldásához – mondta Joachim Gauck német államfő egy vasárnapi televíziós interjúban.

EXTRA

Maratoni üléssel indítanak Vargáék

Kedden ül össze először a gazdasági kabinet, az ülésen közel ötven napirendi pontról tárgyalnak, így többek között a múlt héten napvilágot látott friss GDP-adatról, a Brexit következményeiről, de a Modern városok program állásáról és az államháztartás helyzetéről is egyeztetnek – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott, hétfőn megjelent nyilatkozatában.

EXTRA

Egy tűt sem lehet majd leejteni a hotelekben a hétvégén

Megtelnek a szállodák országszerte az augusztus 20-i állami ünnep hétvégéjén, derül ki az MTI tudósítói által készített körképből.

EXTRA

Korszerűsítenéd a házad? Hétfőn pályázhatsz

Hétfőn reggel 8 órától lehet jelentkezni a családi házak államilag támogatott, energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésére, felújítására.

EXTRA

Egy mozdulat és vagy perkálsz, vagy buktad a telefonod

Az androidos telefonok a készülékeket zárolni képes zsaroló kártevővel fertőződhetnek meg, és ehhez elegendő egy fertőzött weboldal felkeresése – hívja fel a figyelmet a G Data.

EXTRA

Nem fog az unió adósa maradni Nagy-Britannia

A brit kormány továbbra is biztosítja majd a mezőgazdaság, a felsőoktatás és a régiók számára a Brexit miatt kieső uniós támogatásokat – mondta a brit pénzügyminiszter szombaton újságíróknak.

1 … 3 281 3 282 3 283 3 284 3 285 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.