Sötét mód ikon
2026 november 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Újabb bicikliút épül a Tiszta-tónál

A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között – közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos vasárnap az MTI-vel, miután ellátogatott a tiszafüredi Decathlon tavi napokra.

EXTRA

Egyre sokkolóbb a munkaerő-hiány

A szakképzett munkaerő hiánya már a kisiparosokat is elérte, tevékenységük bővítésének egyre inkább akadálya, hogy nem tudnak felvenni jó szakmunkásokat – mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.

EXTRA

Kevesebb zsebpénzt kapnak a magyar gyerekek

Átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak a magyar gyerekek, míg a németek ennek több mint kétszeresét, az angol gyerekek pedig háromszorosát is megkaphatják.

EXTRA

Ezek lesznek a Brexitet követő legrosszabb napok

A Brexit eldöntése óta erősödött a volatilitás az európai pénzügyi piacokon. Sok befektető azt fontolgatja, hogy eladja részvényeit vagy befektetési jegyeit, és vár a jobb idők beköszöntére. Al-Hilal István, a Fidelity International magyarországi értékesítési vezetője szerint bár nagyon is érthető ez a reakció, a megtérülés szempontjából ez a legrosszabb döntés, amit egy befektető hozhat. Az értékpapír‑befektetések viszonylag magas hozama néhány nap kiugró árfolyam-emelkedéseire vezethető vissza.

EXTRA

Bár nyár van, sok adatot várunk a héten

A jövő heti hazai makrogazdasági naptárban leginkább a júliusi inflációs és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatok állhatnak a figyelem középpontjában.

EXTRA

Elképesztő magyar kezdés az olimpián, két aranyat szereztünk

Szász Emese aranyérmet nyert szombaton párbajtőrben, ezzel övé az első magyar dobogós helyezés a riói olimpián. Hosszú Katinka pedig 4:26.36 perces, hatalmas világcsúccsal nyert aranyérmet 400 méter vegyesen a riói olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján. Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy a magyar küldöttség az első versenynap után két aranyéremmel álljon.

EXTRA

Igazán nehéz hete volt a pesti börzének

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 27 311,45 ponton, az előző hetinél 316,72 ponttal, 1,15 százalékkal alacsonyabban zárt, növekvő forgalom mellett.

EXTRA

Neves szakkollégium várja a jelentkezőket

Egyetemi tanulmányaikat idén kezdő diákok számára hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A hagyományos oktatást kiegészítő ingyenes képzésre augusztus 14-ig jelentkezhetnek azok az érdeklődők, akik budapesti egyetemek nappali tagozatán tanulnak tovább.

EXTRA

Ezekkel az alkalmazásokkal megkönnyíted mindennapjaidat

Manapság már okostelefonos alkalmazások nélkül nem nagyon jut egyről a kettőre az ember, de nehéz megmondani melyik pazarol, és melyik spórol nekünk időt – áll a Business Insider cikkében.

EXTRA

Határidő előtt lett zöldebb a UPS

A UPS a bejelentette, hogy a tervezettnél egy évvel korábban elérte célját, hogy alternatív üzemanyagokat felhasználó járműparkja 1 milliárd mérföldet (1,6 milliárd km) tegyen meg. Ezzel a "gördülő laboratóriumára" épülő 10 éve tartó tanulási folyamat végére tett pontot. A világ vezető logisztikai cégeként, a UPS fenntarthatóság iránti hosszú távú elkötelezettsége változást hoz a kereskedelmi szállítás és a logisztika világába, és növekedést generál a tiszta üzemanyagok piacán. A vállalat fenntarthatósági fejlődését a mai napon közzétett, 14. éves fenntarthatósági jelentésében taglalja bővebben.

EXTRA

Segélyre szorulhatnak nyáron a német tanárok

Pár éve arra lettek figyelmesek Németországban, hogy egyes tartományokban nyáron nem foglalkoztatják a tanárokat, így azoknak alternatív pénzszerzési lehetőséget kell keresniük.

EXTRA

Jelentkezz te is légiutas-kisérőnek

Egyedülálló lehetőség nyílik meg sok fiatal előtt, hiszen Európa legnagyobb diszkont légitársasága több mint ezer fővel tervezi bővíteni fedélzeti személyzetét. Az álláshelyek fele az Egyesült Királyságban jön létre, de mind a 27 bázison várják az új kollégákat.

EXTRA

Nem tudod, mivel játszanak a gyerekek az úton?

A Formatex több, mint 1500 fő bevonásával végzett kutatásából az derült ki, hogy ugyan a családok 80 százaléka autóval utazik nyaralni, a válaszadók 60 százaléka mégis inkább szójátékozik, énekel, vagy találós kérdésekkel játszik, minthogy kifejezetten utazáshoz fejlesztett játékokkal foglalná le gyermekeit. A családok közel egy harmadában pedig tableten, mobiltelefonon, vagy laptopon játszanak a gyerekek az utazások alatt.

EXTRA

Csak az olcsóbb abroncsokat keressük

2016 első félévében a nyári személyautó gumiabroncs piac 8,5 százalékkal nőtt a gyártói oldalon, 2015 első félévéhez képest. A növekedést az olcsóbb (Budget) szegmens húzta 14,2 százalékos növekedéssel, míg a középkategória (Quality) 8,8 százalékkal bővült, a Prémium szegmens pedig 0,2 százalékkal csökkent.

EXTRA

Hasít a magyar piacon a UPC

A Liberty Global legfrissebb beszámolója után nem sokkal a UPC Magyarország is nyilvánosságra hozta 2016 második negyedévére vonatkozó üzleti eredményeit. Az elmúlt negyedévben több mint 15 000 új háztartásba jutott el a szolgáltató jövőbiztos hálózata, ami többek között annak a 4,4 milliárd forintos befektetésnek is köszönhető, amelyet a hálózatfejlesztésre, valamint új termékek és szolgáltatások, például a Horizon platform és a Műsorvisszanéző funkció bevezetésére fordítottak.

EXTRA

Továbbra is jól teljesít az Audi

Világszerte növekvő kiszállítások és stabil pénzügyi mutatók: az Audi Csoport az év eleje óta több mint 950 ezer Audi gépkocsiját adta át ügyfeleinek. A vállalat forgalma 30,1 milliárd euróra nőtt, a különleges hatások előtti működési eredménye pedig mintegy 2,7 milliárd eurót tett ki, ami 8,8 százalékos forgalomarányos működési nyereségnek felel meg. A különleges hatások mintegy 265 millió euró értékben terhelik az eredményt.

EXTRA

Így kerülheted el, hogy rémálom legyen a nyaralás

Elkezdődött a nyár utolsó hónapja, de sokan vannak, akik még csak most kelnek útra, hogy eltöltsék jól megérdemelt pihenésüket. Ráadásul a hétvégén kezdődnek a 2016. évi nyári olimpiai játékok, melyre sokan látogatnak el hazánkból is, hogy szurkoljanak a magyar versenyzőknek. A CIB Bank szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet a külföldre készülőknek, melyekre érdemes figyelni.

EXTRA

Ezeken a szabályváltozásokon kiakadnak a fuvarozók

Változtak az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) szabályai hétfőn, így már ekáer szám
kell akkor is, ha az áruval megrakott gépjármű össztömege – beleértve a gépjárművezető súlyát is – meghaladja a 3,5 tonnát.

1 … 3 297 3 298 3 299 3 300 3 301 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.