Ezzel a többlettel van ok az optimizmusra
Rekord mértéket öltött a külkereskedelmi többlet bővülése, messze felülmúlta a várakozásokat a makrogazdasági elemzők szerint.
Rekord mértéket öltött a külkereskedelmi többlet bővülése, messze felülmúlta a várakozásokat a makrogazdasági elemzők szerint.
Tizenhat százalékkal nőttek a Mol Románia kiskereskedelmi eladásai az idei első fél évben a tavalyi hasonló időszakhoz képest – derül ki a Mol csoportnak pénteken a tőzsdéhez eljuttatott jelentéséből.
Történetének legnagyobb féléves nyereségét érte el az Erste Group Bank AG az idén az eredménybeszámoló szerint.
Az életpályamodell bevezetését követően pénteken kapják kézhez először a megemelt fizetésüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
Az MNB összesen 14 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Consequit Pénzügyi Tanácsadó és Biztosításközvetítő Zrt.-nél, illetve a Consequit Alkusz Kft.-nél feltárt ügyfél-tájékoztatási, panaszkezelési és egyéb – számos, de rendkívülinek nem számító – szabálytalanság miatt.
Az ipari termelés volumene 0,3 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbitól – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Nem hozott kielégítő eredményt a cariprazine, a Richter innovatív atípusos antipszichotikumának egyik klinikai vizsgálata, de a vizsgálatok folytatódnak – közölte a cég és a vizsgálatokat vele együtt végző ír Allergan pénteken.
Nagy érdeklődés és forgalom várható ma reggel a BÉT-en, a Magyar Telekom és a MOL vártnál jobb gyorsjelentése és a Richter kedvezőtlen bejelentése fogja meghatározni az irányt, ami miatt a nyitásban eshet is az árfolyam – foglalta össze, Kiss Mónika az Equilor vezető elemzője.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az európai értékpapírpiacokon. A Budapesti Értéktőzsde stagnáló mutatóval kezdte a napot.
Erőre kapott a világ. Tegnap pozitívan várták a brit kamatdöntést, majd a döntés után is pozitívak maradtak.
Nem került nyomás alá a 17000-es szint az olajvállalat árfolyamánál. Ha meg tudna kapaszkodni 17200 fölött a papír, akkor újra a lokális csúcs felé tekinthetünk.
Szűk Bollingerek közül mozdulhat ki a távközlési vállalat árfolyama, a lökést a tegnap érkezett gyorsjelentés adhatja neki.
Korábban leküzdött trendvonalától pattant vissza a bankpapír. 6850 leküzdésével próbálkozhat ismét a papír, ha tudja magát tartani a tegnap elért szintek közelében.
Ellenállásai közelében a gyógyszergyártó árfolyama, 5950 okozott neki gondokat az elmúlt napokban, a folytatásban újra próbálkozhat vele a papír.
Nagyot pattant lélektani támaszától a hazai index, így sikeresen került vissza a lélektani szint fölé.
Kínában 710 millió internet használó volt június végén, több mint 90 százalékuk mobil eszközről böngészi a világhálót – derült ki a Pekingben közzétett legfrissebb ágazati statisztikákból.
Egy évvel ezelőtt a nagybankok és elemzőházak 60 százaléka azt várta, hogy egy euró hamarosan ugyanannyi amerikai dollárt érjen. Ehhez képest 2016 más szeleket hozott és még mindig nem történt meg, amire oly sokan, például a Goldman Sachs vagy a Credit Agricole is várt – írja elemzésében a tradebeat.hu szakértője.
Az eredeti terveknél 25 százalékkal, körülbelül 750 millió dollárral többet számláztak a mintegy 3 milliárd dollár értékű, Rio de Janeiró-i metróbővítési projektben, amelyet az egyik legfőbb, hosszú távra szóló olimpiai projektként indított el Brazília – derül ki a brazil állami számvevőszék jelentéséből.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.