Az olimpia már halott
És ehhez a teljesen kaotikus riói rendezés csak egy köpés a koporsóra.
A World Economic Forum nemrégiben közzétette a Cisco támogatásával készült Global Information Technology Report 2016 elnevezésű jelentését, amelynek témája az innováció a digitális gazdaságban. A jelentés összesen 139 országot rangsorol aszerint, hogy milyen mértékben használják az informatikai és kommunikációs technológiákat a versenyképesség és az innováció növelésére, és mennyire állnak készen a digitalizáció kínálta lehetőségek kihasználására (Networked Readiness Index – NRI) – tudtuk meg a cégtől.
Végéhez közeledik a kajszibarack betakarítása, mennyiségben és minőségben is jó termést várnak a szakértők, a kajszi termőhelyét ugyanis nem érintette az április végi fagy – írta hétfői számában a Magyar Idők.
Az idei első félévben 14 százalékkal többet tettek félre az egészségpénztári tagok, mint tavaly ugyanekkor – jelentette be a hazai piac legnagyobb szereplője, az OTP Egészségpénztár. Míg tavaly június végéig 1,2 milliárd forintot tettek félre a tagok az egészségügyi költségeik fedezésére, addig idén ez az összeg már 1,4 milliárd forintra emelkedett – tudtuk meg az OTP Egészségpénztártól.
A Brexit eldöntése óta erősödött a volatilitás az európai pénzügyi piacokon. Sok befektető azt fontolgatja, hogy eladja részvényeit vagy befektetési jegyeit, és vár a jobb idők beköszöntére. Al-Hilal István, a Fidelity International magyarországi értékesítési vezetője szerint bár nagyon is érthető ez a reakció, a megtérülés szempontjából ez a legrosszabb döntés, amit egy befektető hozhat. Az értékpapír‑befektetések viszonylag magas hozama néhány nap kiugró árfolyam-emelkedéseire vezethető vissza.
Ipari, kiskereskedelmi és külkereskedelmi statisztikai adatok várhatók augusztus első hetében a makrogazdasági naptárban.
Egyre kevesebben hajlandóak Németországban megfizetni az ökoáram "tiszta lelkiismereti" felárát – állapítja meg az Energie & Management szaklap megbízásából készült felmérés.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök az Európai Központi Bank (EKB) európai pénzintézeteken végzett terheléspróbájáról egy vasárnap megjelent lapinterjúban kizárta a problémás bankok adófizetői pénzből való megmentésének a lehetőségét.
Németország az eddig követett politikával nem tudja megoldani a menekültek beáramlásával keletkezett problémákat, "ez így nem fog sikerülni" – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapban, szembehelyezkedve Angela Merkel kancellár minap ismét megerősített álláspontjával, miszerint "sikerülni fog" ("wir schaffen das"), Németország megbirkózik a menekültválsággal, és az iszlamista terrorizmussal is.
A szabadságra induló vendégmunkások rohama miatt jelentős torlódás alakult ki a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután. A záhonyi határon szintén sorok alakultak ki.
A felsőoktatási intézményekbe készülő fiataloknak érdemes átnézniük a bankszámla-kínálatot, mert a kimondottan diákoknak szánt csomagok sokkal olcsóbbak a normál konstrukcióknál – derül ki a BankRáció.hu friss elemzéséből.
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban megérkezett Rióba, a XXXI. nyári olimpia helyszínére az a 83 sportolóból álló magyar csapatrész, mely szombat délben indult el a Liszt Ferenc repülőtérről a történelminek számító – mert a Budapest-Rio útvonalon első ízben közlekedő – charterjárattal.
Heves jégeső és vihar tombolt az ausztriai Tirol, Karintia és Stájerország tartományokban szombaton este, országszerte több száz tűzoltó volt bevetésen.
Magyarországon mintegy 50 ezer betöltésre váró álláshely volt az idei első negyedévben, egyes ágazatokban, illetve régiókban már komoly munkaerőhiány alakult ki. A betöltetlen állások aránya az információ és kommunikáció nemzetgazdasági ág vállalkozásainál, száma pedig a feldolgozóiparban volt a legmagasabb a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett statisztikai tükör elemzése szerint.
Az már szinte biztos, hogy a Virtual Reality meg fogja változtatni a videojáték piacot, de, hogy melyik cég lesz a befutó azt még nem lehet tudni. A szegmensben egyenlőre az olcsóbb megoldások mennek, a nagy szereplők abban bíznak, hogy előbb-utóbb feléjük fordulnak a vásárlók.
Összesen mintegy 238 800 kiszállított kisáruszállítójával, transzporterével és pickupjával a Volkswagen Haszonjárművek értékesítése jelentős, 7,0 százalékos bővülést produkált az év első hat hónapja során. Júniusban 43 700 kiszállítással a márka jelentősen, 13,3 százalékkal felülmúlta az előző év azonos hónapját – tájékoztatott közleményben a kereskedő.
Az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfateher többlakásos ingatlanok esetén lakásonként 150 négyzetméter, egylakásos lakóingatlanoknál pedig 300 négyzetméter hasznos alapterületig vehető igénybe. A Nemzetgazdasági Minisztérium nemrég kiadott állásfoglalása azonban tágan értelmezi a hasznos alapterület fogalmát, ugyanis beleszámítja például a pincét és a teraszt is. Annak, akinél az alapterület túllépése miatt megállapítja az adóhatóság, hogy a lakásértékesítését 5 százalék helyett 27 százaléknyi áfa terhelte, nem csak az áfakülönbözetet kell utólag kifizetnie, hanem a bírságot is – hívja fel a figyelmet az adószakértő.
Változnak az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) szabályai hétfőtől: amennyiben a szállítóeszköz és a rakomány súlya meghaladja a 3,5 tonnát, ekáer-számot kell kérni, valamint a hatósági zárak eltávolítása esetén bírságot szabhat ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.