Sötét mód ikon
2026 november 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Magyarországon fog össze két kínai óriásvállalat

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Wanhua-BorsodChem, a régió egyik legnagyobb vegyipari vállalata a Huawei Technologies-zal, a világ egyik legnagyobb infokommunikációs megoldásszállítójával, derül ki közleményükből.

EXTRA

London idén már nem tárgyal a Brexitről

Az Egyesült Királyság ez év végéig nem kezdi meg az Európai Unióból (EU) való kilépési tárgyalásokat az ötvenedik cikkely alapján – jelentette ki Theresa May, az Egyesült Királyság miniszterelnöke csütörtökön Pozsonyban.

EXTRA

Életet lehelne a hazai burgonyatermesztésbe a kormány

Amennyiben Brüsszel is elfogadja, 2017-től a burgonya bekerülhet a termeléshez kötött támogatási körbe, így élénkülhet az utóbbi években csökkenő termelési kedv Magyarországon – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta-és Növényvédelmi Technológiai Bemutatóján, Nyírteleken.

EXTRA

Nagyot ment a Facebook

A várakozásokat meghaladó eredményt ért el a Facebook közösségi portál, a kétmilliárd dollárt is meghaladta második negyedéves nyeresége, szemben az egy évvel korábbi 715 millió dollárral.

EXTRA

Így állítaná meg Merkel a terrorizmust

A globalizáció árnyoldalai próbára teszik Németországot és Európát, de továbbra is kétségtelen, hogy "meg tudunk birkózni" a történelmi kihívással – mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben. A német kancellár kilenc pontból álló biztonságpolitikai programot mutatott be és jelezte, hogy a legutóbbi támadások után sem tervez változtatást az uniós külső határok védelmére és az EU-Törökország megállapodásra alapozott menekültpolitikájában.

EXTRA

Bejött a negyedév Dél-Koreának

Két éve legjobb üzleti negyedévét zárta a Samsung, de jelentős nyereségnövekedésről számolt be az LG is.

EXTRA

Dollárba menekülhet az egész világ

A jelenlegi, bizonytalan piaci környezet és a biztató amerikai makro kilátások miatt itthon is folyamatosan növekszik az érdeklődés a dollár alapú befektetési lehetőségek iránt. Magyarországon egy év alatt 15 százalékkal nőtt a közvetlenül dollárban jegyzett befektetési alapokban kezelt vagyon. A CIB Alapkezelő szerint, ha számba vesszük az előttünk álló kockázatokat, a dollár jelenheti az egyik eszközt a befektetői kockázatok megosztására és a vagyon értékének megőrzésére.

EXTRA

Rossz hírekre rendezkednek be Amerikában

Csökkenő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a New York-i tőzsdéken.

EXTRA

Bajban a francia, romokban a török turizmus

A terrortámadások és a feszült orosz viszony
miatt több mint 40 százalékkal esett vissza a Törökországba érkező külföldi turisták száma júniusban az egy évvel korábbihoz képest, még a májusi 34,67 százalékos visszaesést is felülmúlva, és az adatok még értelemszerűen nem mutatják a júliusi sikertelen puccskísérlet hatását. Az európai terrorcselekmények miatt pedig csökkenőben a Nyugat-Európába utazó kínaiak száma is, erre utalnak vízumkiadási statisztikák és az utazásszervező irodák tapasztalatai – számolt be a tendenciákról a hongkongi South China Morning Post című lap csütörtökön.

EXTRA

Ha már van Brexit, van Brexit-biztosítás is

Kiegészítő Brexit-biztosítást kínál az AIG biztosító csoport az Egyesült Királyságban dolgozó európai, illetve az EU-ban dolgozó brit vállalatvezetőknek a tartózkodási engedélyekkel kapcsolatosan esetleg felmerülő jogi eljárások költségeire.

EXTRA

Brüsszel újabb százmilliókat tol Törökországba

Az Európai Bizottság újabb 1,4 milliárd eurót hagyott jóvá csütörtökön a Törökország területén tartózkodó szíriai menekültek ellátására és az őket befogadó közösségek támogatására.

EXTRA

Erős forint kell a jegybanknak?

Az eheti MNB kamatdöntő ülésen a monetáris tanács nem változtatott az irányadó rátán, viszont korábban jelezte, hogy a nála elhelyezhető 3 hónapos betétek mértékét korlátozni fogja. Ezek az intézkedések a forint erősödését hozhatják magukkal.

EXTRA

Mélyrepülésben az INA

Az INA horvát olajipari vállalat a cég az első hat hónapban az egy évvel korábbinál 32 százalékkal kevesebb, 6,29 milliárd kuna (263 milliárd forint) nettó bevételt és 93 százalékkal kevesebb, 23 millió kuna (963 millió forint) nettó profitot könyvelt el – közölte a cég csütörtökön.

EXTRA

Sokat keresett a foci EB-n az Adidas

Jelentősen, 21 százalékkal 4,4 milliárd euróra nőttek az Adidas német sportszergyártó eladásai a második negyedévben az előzetes adatok szerint, egyebek mellett a franciaországi labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatos termékek eladásai miatt.

EXTRA

Tarlós meghosszabbítaná a 3-as metrót

A főváros el akarja készíttetni a 3-as metróvonal meghosszabbításának terveit Káposztásmegyerig – közölte Tarlós István főpolgármester a Klubrádió csütörtök déli műsorában.

EXTRA

Iránytrading készségének illúziója

Mitől lesz az egyik személy eladó, a másik meg vásárló? Mit vélnek tudni az eladók, amit a vevők nem tudhatnak?

EXTRA

Amerikai hírek mozgatják a Richtert

Vajon hogy fogy a tengerentúlon a magyar gyógyszercég originális antipszichotikus szere?

EXTRA

Átalakításra vár a munkaerőpiac

Gyorsabb ütemben csökkent a munkanélküliség az elemzői várakozásoknál április-júniusban éves szinten. A szakértők szerint akár 5 százalék alá is csökkenhet a ráta a nyár végén.

1 … 3 316 3 317 3 318 3 319 3 320 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.