Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Ezer rendőr biztosítja a futamot

A hétvégi Forma 1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt mintegy ezer rendőr biztosítja majd a futamot – jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán Mogyoródon, a Hungaroring főbejáratánál kialakított rendőrtáborban megtartott sajtótájékoztatón.

EXTRA

Van még tér a Microsoft előtt

Az elemzőket is meglepte a Microsoft jelentése. Főleg a felhőplatformja produkált erős eredményeket – áll Peter Garnry, a Saxo Bank elemzőjének véleményében.

EXTRA

Az észtek már jelentkeztek is a britek helyére

Észtország veheti át a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökséget a kilépni készülő Egyesült Királyságtól, miután a londoni kormány úgy döntött, hogy lemond az elnökségről – közölték uniós források szerdán.

EXTRA

Erre lenne most szüksége a világgazdaságnak

Londoni pénzügyi elemzők szerint költségvetési lazításra lenne szükség a világ legnagyobb ipari gazdaságaiban, mivel már a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt is jelentős lefelé ható kockázatok terhelték a globális növekedési kilátásokat, és e kockázatok azóta sem enyhültek.

EXTRA

Lépett a hitelminősítő – leminősítették Törökországot

Leminősítette szerdán Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását a Standard & Poor's, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a múlt heti katonai puccskísérlet politikai következményei kikezdik a beruházási környezetet, aminek negatív növekedési és tőkebeáramlási hatásai is lesznek.

EXTRA

Zöldben virít Európa

Emelkedő indexekkel zárult a kereskedés szerdán a főbb nyugat-európai értéktőzsdéken.

EXTRA

A szürke mackónadrágos mindent vitt

A foci EB végeztével a Klikkmánia keresőmarketing ügynökség megvizsgálta, hogy hogyan befolyásolta a torna az internetes kereséseket. A kutatás a torna alatti rövidtávú trendeket hasonlította össze, egy-egy napi keresési csúcsok alapján.

EXTRA

Bravúros eredménnyel rukkolt elő az Electrolux

Az erős amerikai és európai keresletnek köszönhetően jelentősen emelkedett a Magyarországon is jelenlévő Electrolux nyeresége.

EXTRA

Ennyit kell bevállalnunk Földünkért

Az Európai Bizottság szerdán közzétett javaslata új kibocsátás-csökkentési célértékeket írna elő a tagállamok számára az üvegházhatást kiváltó gázokra vonatkozóan
annak érdekében, hogy az Európai Unió teljesíteni tudja a tavalyi párizsi klímacsúcson tett vállalásait.

EXTRA

Nem sérültek az ügyfelek érdekei az OTP szabálytalanságai során

Az OTP Bank Nyrt. tudomásul veszi az MNB átfogó vizsgálatát követő döntést – közölte a magyarországi legnagyobb bank szerdán, miután a jegybank bejelentette, hogy a csoportot több szabálytalanság miatt 54,75 millió forintra bírságolta.

EXTRA

Újabb fordulatot vett a Zsolnay-ügy

Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. főtulajdonosa hétfőn ügyvédi letétbe helyezett 400 millió forintot, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zsolnayval szembeni követelésének fedezetéül, hogy a felszámolást megakadályozzák, bár jogosságát és összegét vitatják – erről Bachar Najari és Cséplő Petra, az igazgatóság elnöke, a svájci-magyar üzletember felesége számolt be szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Szép számokat lengetett meg a Volkswagen

A Volkswagen AG a jövő héten esedékes fél éves eredmény beszámolója előtt a honlapján tett előzetes bejelentése szerint a konszern a dízelbotrány következményei ellenére is 7,5 milliárd euró működési eredményt ért el az első fél évben, szemben a tavalyi 6,8 milliárd euróval.

EXTRA

A tisztifőorvos szerint nem kell tartani a zikától

A zikavírus miatt – a várandós anyákat kivéve – senkinek, sem versenyzőnek, sem szurkolónak nem kell távol maradnia a riói olimpiáról – ezt Szentes Tamás országos tisztifőorvos jelentette ki azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ÁNTSZ) és az Országos Epidemiológiai Központ által készített módszertani levelet. Egy tízéves román fiú szervezetében is kimutatták a zikavírust, így kettőre nőtt Romániában a fertőzöttek száma – közölte szerdán a román egészségügyi minisztérium.

EXTRA

Kaptak egy kis meglepetést a befektetők a Microsofttól

Negyedik negyedéves eredménybeszámolójának tanúsága alapján a Microsoft sikeresen hajtja végre programját tevékenysége súlypontjának a felhőszolgáltatásokra való áthelyezésére.

EXTRA

A vártnál jobb eredménnyel zárta a negyedévet a Morgan Stanley

New York, 2016. július 20., szerda (MTI/Dow Jones) – Csökkenő,
de a költségek lefaragásának köszönhetően a várakozásokat meghaladó
bevétellel és nyereséggel zárta a második negyedévet a Morgan
Stanley.

EXTRA

Optimistán indított Amerika

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán a New York-i tőzsdéken.

EXTRA

Hajthatatlan az EB – nem vonja vissza a javaslatát

A tagállamok egy jelentős részének tiltakozása ellenére az Európai Bizottság szerdán úgy döntött, hogy változatlan formában fenntartja a kiküldetési irányelv módosítására vonatkozó javaslatát, amely a bírálók szerint számos újonnan csatlakozott tagországot hátrányosan érintene.

EXTRA

Egyre magasabbra száll a Wizz Air

Növelte utasszámát, árbevételét és üzemi eredményét is a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság az első negyedévben a tavalyihoz képest, az előrejelzésekben viszont csökkentette kapacitásbővítési terveit.

1 … 3 333 3 334 3 335 3 336 3 337 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.