Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Az eladásokban is magára talál az Audi

Kedvező eredményekkel zárta az első félévet a négykarikás márka – mintegy 953 200 kiszállított járművével az AUDI AG 5,6 százalékkal bővítette január eleje óta érékesítését, minden régióban növekedést produkálva. A márka különösen Európában bizonyult sikeresnek, ahol az éve eleje óta 8,4 százalékkal, első ízben növelte eladásait 450 ezer autó fölé. Világszerte elsősorban az új Audi A4 (+12,3 százalék) és az új Audi Q7 full-size SUV-modell (+73,6 százalék) hajtotta az eladásokat. A teljes modellpalettára vetített júniusi értékesítés 7,4 százalékkal összesen 169 000 darabra emelkedett, amellyel az Audi tíz legjelentősebb piacán egyaránt túlszárnyalta az előző év azonos hónapjának volumenét – tudtuk meg a cégtől.

EXTRA

Már nem lehet pályázni hűtőgépcserére a Nyugat-Dunántúlon

A nyugat-dunántúli régióban hétfőn indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra több mint 3000 nyugdíjas és nagycsaládos jelentkezett, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt hétfőn reggel 9-ig lehetett pályázni – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

EXTRA

Ellenőrzik a számvevők a kórházak működését

A kórházak hatékony működését segíti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése – mondta az ÁSZ elnöke.

EXTRA

Szenvednek a nagy amerikai cégek

Valószínűleg nem fog jó adat közölni sem a Netflix sem a Yahoo. A két cég esetében nem is feltétlenül ezek a legfontosabb adatok, inkább egyéb mutatóikkal kell meggyőzniük a piac szereplőit arról, hogy továbbra is kereskedésre alkalmasak a papírjaik.

EXTRA

Megnyugtató nyitás Európában

Emelkedéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék hétfőn.

EXTRA

A bika az úr a tőzsdéken – Random Reggeli

Ismét új rekordértékek Amerikában, itthon pedig újra a figyelem központjában a MOL.

EXTRA

Nem hajlandó gyengülni a MOL – technikai elemzés

17500 fölé zárt az olajvállalat árfolyama pénteken. Ezzel változatlanul a fölfelé törekvés látszik a papír grafikonján.

EXTRA

Mozgóátlaga fölött toporog az MTelekom – technikai elemzés

Nem sikerült 450 fölé zárnia a távközlési vállalat árfolyamának. Így egyelőre 460 is távolabbinak tűnik, de továbbra is lehetséges az elérése a folytatásban.

EXTRA

Vár az elmozdulással az OTP – technikai elemzés

Trendvonalak zárják körbe a bankpapírt. Némi mozgástere még van az árfolyamnak, de közeljövőben érkezhet az irányválasztás és az elmozdulás.

EXTRA

Első támaszánál a Richter – technikai elemzés

5700 fordíthatja elsőként a gyógyszergyártó árfolyamát. A pénteki után a mai napon is érdemi nyomás kerülhet erre a szintre.

EXTRA

Mérsékelt korrekció a BUX mögött – technikai elemzés

Kitartóak kapaszkodik 27000-be a hazai index. Amennyiben nem érkezik mélyebb korrekció, hamarosan ismét a kitöréssel próbálkozhat az árfolyam.

EXTRA

Tálcán kínáljuk magunkat a pénzes turistáknak

A minőségi turizmus kialakítása, a fizetőképes külföldi vendégkör megnyerése a célja az új turizmusfejlesztési koncepciónak, amely az év végére készül el – mondta a turisztikai kormánybiztos vasárnap Budapesten a fővárosi turisztikai fejlesztéseket bemutató sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Most még érdemesebb megrohanni a benzinkutakat

Jól döntöttek, akik a hét elejére hagyták a tankolást, hiszen az előrejelzések szerint a mai nap folyamán ismét csökkenhetnek az üzemanyagárak idehaza, legalábbis a nemzetközi folyamatokból erre lehet következtetni – olvasható a GKI Energiakutató előrejelzésében.

EXTRA

Ekkora mennyiségű állampapírt dobnak piacra

Még az idén 1000 milliárd forint fölé emelné az általa értékesített lakossági állampapírok mennyiségét a Magyar Államkincstár – nyilatkozta a Magyar Idők hétfői számában Dancsó József, az intézmény elnöke.

EXTRA

Pörög a zöld rendszámok kiadása

Száz zöld rendszámot adnak ki havonta átlagban Magyarországon: január végén még csak 361 zöld rendszámú autó közlekedett az országban, jelenleg már 932 – írja a Világgazdaság hétfői számában a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közlésére hivatkozva.

EXTRA

Ismét pénzhez juthat Ukrajna

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa júliusban dönt arról, hogy mekkora összeget folyósít Ukrajnának abból az 1,7 milliárd dollárból, ami idén esedékes a tavaly megkötött hitelszerződés keretében – közölte az IMF sajtóosztálya a TASZSZ orosz hírügynökség megkeresésére.

EXTRA

Amiről senki sem beszél az önvezető autók kapcsán

Még sosem volt egyértelműbb, hogy a világ egyik legnagyobb iparága a változás szélén áll. Eljött az idő, hogy megváltozzon, ki hogyan birtokolja az autót, és mikor ez bekövetkezik, az az egyik legmonumentálisabb változás lesz a világon – áll a techcrunch.com-on.

EXTRA

Jönni fog a csekk a szemétszállításról

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint augusztusban minden ügyfelük megkapja a második negyedéves hulladékszállításról szóló csekket, amely csúsztatott fizetési határidőt biztosít majd.

1 … 3 340 3 341 3 342 3 343 3 344 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.