Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Ezért olvadnak a gleccserek

A melegedő óceánvíz az elsődleges oka az Antarktiszi-félsziget nyugati felén lévő gleccserek visszahúzódásának – állapították meg a világon elsőként brit kutatók, akik szerint mivel a félsziget az egyik legnagyobb közreműködője a globális tengerszint-emelkedésnek, ezért az új eredmények segíteni fognak a térség jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.

EXTRA

Mire meglesz a zikaláz elleni oltás, már nem lesz kin tesztelni

Három éven belül valószínűleg magától elül a zikajárvány Latin-Amerikában, mivel a megfertőzöttek immunissá válnak a vírussal szemben, egyre kevesebb embernél fog fennállni a fertőzés kockázata – vélik a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban brit kutatók, akik szerint a jelenlegi járványt nem lehet feltartóztatni az életbe léptetett kormányzati intézkedésekkel.

EXTRA

Te el tudnál képzelni egy ilyen olimpiát?

"A riói olimpia a katasztrófa szélén áll." – jelentette nemrégiben a New York Times. Igazából nem lehetünk meglepve ezen az állításon, melyet hónapokkal, sőt évekkel ezelőtt megjósoltak. Miközben Riónak olyan különleges problémákkal kell szembenéznie, mint a zika-vírus, egy sor újabb akadály zúdul a vendéglátók nyakába, kezdve az egekbe szökő áraktól az építkezések környezetkárosító hatásáig – áll a Business Insider cikkében.

EXTRA

Megváltoztak az arányok a Molban

Az alaptőke-csökkentés kapcsán a Mol Nyrt.-ben két tulajdonos szavazati arányának határértékeket meghaladó változását jelentette be a társaság pénteken a BÉT honlapján.

EXTRA

Rengeteg kárt okozott a vihar

A Generali Biztosítóhoz eddig több mint 4500 kárbejelentés érkezett a szerdai és csütörtöki viharokat követően, a károk becsült értéke meghaladja a 700 millió forintot – közölte a biztosító az MTI-vel pénteken. Több biztosító csütörtökön adott összesítést, együttesen 5000-et meghaladó káresetről számoltak be addig.

EXTRA

Tovább bővült az UNESCO világörökségi listája

Négy új – egy kínai, indiai, iráni és mikronéziai – helyszínt vett fel a világörökségi listára pénteken az UNESCO Isztambulban ülésező illetékes bizottsága.

EXTRA

Készülhetünk egy más világra

Az új technológiai megoldások – a digitalizáció és a robotizáció – foglalkoztatásra gyakorolt hatásai, valamint a demográfiai változások és a migrációból adódó kérdések voltak a központi témák az EU tagállamok foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős szakpolitikusainak pénteken Pozsonyban tartott informális találkozóján.

EXTRA

Újra üzemel az atomerőmű 1-es blokkja

Megszüntették a szakemberek az irányítástechnikai berendezés meghibásodását a paksi atomerőmű 1. blokkjánál, így pénteken kora délután már ismét száz százalékos teljesítményen üzemel.

EXTRA

Még nem tudni hogy hat a terrortámadás a turizmusra

Rövid távon általában csökkentik az utazási kedvet a terrorcselekmények, de hogy hosszabb távon milyen hatásuk lehet, azt csak több hónap múlva lehet majd megmondani – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek
Szövetségének elnöke pénteken.

EXTRA

Felpörgette a tempót az amerikai bika

Erős nyitással nyugtázták pénteken az amerikai értékpapírpiacok a kiskereskedelmi forgalom vártnál nagyobb júniusi növekedését.

EXTRA

Lassan jobban megéri majd az interneten vásárolni

Robbanásszerű növekedés előtt áll Magyarországon az e-kereskedelem, a kormányzat a rendelkezésre álló minden eszközzel garantálni fogja az interneten vásárló fogyasztók biztonságát – mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

EXTRA

Visszavonulót fújt a GVH az M-RTL ügyében

A GVH 2014 végén piaci jelzés és nyilvános információk alapján észlelte, hogy az országos televíziós reklámpiac meghatározó szereplőjének számító M-RTL 2015-től csomagban, úgynevezett közös csatorna-átlagáron (SAP+) értékesíti a hirdetőknek az RTL Klub és az RTL3 (Cool, Film+, RTL II) csatornákat, mindemellett részesedésvállalások elfogadásához köti a kedvezőbb hirdetői pozíciót, ami alkalmas lehet arra, hogy erőfölényes helyzetével visszaélve torzítsa a versenyt az országos televíziós reklámpiacon – áll a GVH közleményében.

EXTRA

Bonyolódik a helyzet a devizapiacokon

Az EURUSD igen szűk sávban mozog, még azzal együtt is, hogy az Európai Unió megoldatlan bankválság előtt áll, a britek kilépése pedig az egész unió egészének létét kérdőjelezi meg. Jelenleg a piacot csak az érdekli, hogy a brit kilépést követő sokk után milyen szinten stabilizálódik a font, a jen esetében pedig az a kérdés, hogy mikor következik be az elkerülhetetlen központi intézkedés – áll John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégájának elemzésében.

EXTRA

Ha a franciákhoz telefonálsz, jóváírja a szolgáltató

Legfeljebb bruttó 10 ezer forintot jóváír a Vodafone, a Telenor és a Mafyar Telekom a nizzai gázolásos merényletet követő órákban Franciaországban roamingoló ügyfeleinek – közölte a távközlési vállalat pénteken.

EXTRA

Új feje van a magyar áramtőzsdének

A hazai szervezett villamosenergia-piacot működtető HUPX Zrt. vezérigazgatója július 15-étől Tóth Péter – közölte a társaság pénteken.

EXTRA

Jó lesz odafigyelni, ki mennyit keres

Jövő héten jelennek meg az áprilisra vonatkozó bér- kereseti adatok. Ezt a számot az elmúlt néhány évben kevésbé figyelték az elemzők, mivel nem nagyon volt infláció, nem volt érdekes a bérdinamika alakulása. Mivel nő a fogyasztás, előbb vagy utóbb viszont lesz inflációs hatás.

EXTRA

Az EU is beszáll a 3-as metró felújításába

Az Európai Unió részt vesz a 3-as metró infrastrukturális felújításának részfinanszírozásában – közölte Tarlós István főpolgármester pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

EXTRA

Kötvényhiány fenyeget Európában

A londoni jegybankárok higgadtak, ellenben kollégáik az Európai Központi Bankban bizony törhetik a fejüket.

1 … 3 343 3 344 3 345 3 346 3 347 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.