Remekelt az Erste Group a negyedévben
Jelentős profitnövekedést könyvelhet el az osztrák Erste Group a csütörtökön közölt előzetes második negyedéves eredmények szerint.
Jelentős profitnövekedést könyvelhet el az osztrák Erste Group a csütörtökön közölt előzetes második negyedéves eredmények szerint.
Gyors és rendezett tárgyalásokra van szükség Nagy-Britannia uniós tagságának feladásáról, és mindent meg kell tenni a kilépés negatív hatásainak korlátozásáért – emelte ki a német és az amerikai pénzügyminiszter csütörtöki berlini megbeszélésük után.
Több ezer kárbejelentés érkezett a viharok miatt a biztosítókhoz csütörtök délig, számuk folyamatosan emelkedik.
Egyre népszerűbbek a képmegosztó közösségi oldalak, felhasználóik száma és aktivitása is jelentősen emelkedett az utóbbi két évben – derült ki a KutatóCentrum Social Media Report 2016 kutatásából.
Élesen bírálta az új brit kormány összetételét az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön.
Székesfehérvár, 2016. július 14., csütörtök (MTI) – A Videoton
cégcsoport idei árbevétele 5-10 százalékkal is növekedhet a tavalyi
évihez képest – mondta Sinkó Ottó társ-vezérigazgató az MTI-nek.
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén csütörtökön.
A 100 legnagyobb magyarországi médiavállalat összes nettó árbevétele mintegy 256 milliárd forint volt 2015-ben, 1 százalékkal több az előző évinél a Whitereport mediabrowser független médiumadatbázis adatai szerint – közölte a Whitereport.hu csütörtökön.
Emelkedő bevétel és csökkenő kiadások mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase az idei második negyedévben.
Kínai befektetők az év első felében rekordösszegben, 72,4 milliárd dollár (65,4 milliárd euró) tranzakciós értéken tettek szert vállalati tulajdonrészre Európában – írja az EY tanácsadó vállalat csütörtökön közzétett tanulmánya.
Mintegy 30 millió korona (345 millió forint) az értéke annak az italgyűjteménynek, amelyet még 1985-ben találtak a nyugat-csehországi Becov nad Teplou kastélyban, állapították meg italszakértők a kastély tulajdonosának kérésére – közölte Andrea Grecmanová, a kastély gondnokának helyettese a szakértői tanulmányra hivatkozva.
A svéd jegybank arra számít, hogy a Brexit visszafogja a svéd gazdaság teljesítményét is.
Az olimpiai, illetve paralimpiai játékokra Rio de Janeiróba készülő magyar állampolgárokat óvatosságra inti a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata.
A több mint hét éve érvényes 0,50 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, de egyenes utalást tett arra, hogy augusztusban lehetséges a monetáris politika további enyhítése.
Milyen lehet az új brrit miniszterelnök befektetői szemmel? Christopher Dembik, a Saxo Bank elemzőjének írásából kiderül.
Az irányítástechnikai berendezés meghibásodása miatt leállították a Paksi Atomerőmű 1. blokkját csütörtök reggel. A szakemberek dolgoznak a hiba pontos behatárolásán és elhárításán.
Országos ellenőrzéssorozat keretében 15 féle étolajat vizsgál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a termékek megfeleltek az előírásoknak, jelölési hibát viszont szinte minden külföldön készült étolajnál találtak – közölte a Nébih csütörtökön.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.