Tárt karokkal várja a világot Rio
Nawal El Moutawakel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottságának elnöke szerint Rio de Janeiro készen áll az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokra.
Nawal El Moutawakel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottságának elnöke szerint Rio de Janeiro készen áll az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokra.
Egy átlagos magyar az éves fizetésének közel háromszorosát elérő megtakarítással rendelkezik, azonban ha az egy főre eső megtakarítást nézzük, akkor tizedannyija van, mint egy nyugat-európainak. Ráadásul még mindig túl sok készpénzt tartunk, pedig ha jobban figyelnénk, akkor szép summa üthetné a markunkat. Az legalább mellettünk szól, hogy igazán nagy arányban tartunk befektetési jegyeket és állampapírokat. De ahhoz, hogy utolérjük a nyugatot, először is a jövedelmeknek kellene felzárkózniuk.
Már megjelent a magyar dinnye több áruházlánc üzleteiben, és a nyár más szezontermékeiből, így az ásványvízből, üdítőitalokból és jégkrémből is megnőtt a forgalom az élelmiszer-kiskereskedelemben – közölték az áruházláncok.
A felszámolás alatt álló pápai húsipari cégcsoport vagyonelemeire 1,134 milliárd forint volt a legmagasabb ajánlat, amely a hétfőn lejáró második pályázati felhívásra érkezett – értesült az Agrárszektor.hu online szaklap.
Nőttek hétfőn a New York-i tőzsde irányadó mutatói, az amerikai és a globális gazdaság kilátásaival kapcsolatos befektetői derűlátást az elemzők azzal hozzák összefüggésbe, hogy a múlt pénteken ismertetett, a vártnál kedvezőbb havi amerikai foglalkoztatási adat még hétfőn is éreztette hatását a tőzsdén.
Elutasította első fokon a Kaposvári Törvényszék cégbírósága a pécsi önkormányzat által létrehozott Ledina Kerámia Kft. (LK) bejegyzés iránti kérelmét – közölte Matusik Gertrúd sajtószóvivő hétfőn. A cég fellebbez a határozat ellen.
Menekültek alkalmazását sürgeti a frankfurti tőzsde DAX-30 indexében szereplő vállalatoknál Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter egy hétfőn kiszivárgott levél szerint.
A Magyar Bankszövetség érintett tagbankjai dolgoznak azon, hogy ismét felvegyék a kapcsolatot a késedelmes jelzáloghiteles adósokkal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előírásainak megfelelően folytatják az ügyfeleknek a felhívó levelek kiküldését – közölte Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára.
Jelentős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
A Kaspersky Lab és a B2B International közös kutatása szerint a túlterheléses (DDoS) támadások elleni védelem hiánya minden negyedik vállalat kritikus rendszereit fenyegeti – ez pedig nemcsak komoly anyagi kárral, de hírnevük sérülésével is járhat.
Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól.
London, 2016. július 11., hétfő (MTI/Reuters) – Erősödött a
font és 11 havi csúcson zárt a londoni FTSE tőzsdemutató arra a
bejelentésre, hogy szerdán Theresa May brit belügyminiszter veszi
át a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól.
A kazah központi bank hétfőn kamatot csökkentett, amit az tett lehetővé, hogy stabilizálódott a nemzeti valuta, a tenge árfolyama és javult az inflációs várakozás.
A fenyegető bankválság miatt meg kell támogatni 150 milliárd euró közpénzzel az Európai Unió bankjait a legnagyobb német hitelintézet, a Deutsche Bank vezető közgazdásza szerint.
A sorozat történetének 70. versenye lesz a Red Bull Air Race műrepülő-világbajnokság hétvégén sorra kerülő budapesti futama, amelyen a tavaly visszavonult Besenyei Péter bemutatója mellett számos kiegészítő programmal várják a szervezők a nézőket.
Az Európai Központi Bank (EKB) nem hajt végre monetáris enyhítést jövő heti kamatdöntő ülésén – vélik elemzők.
Franciaországban 20,8 millióan, a tévénézők 73 százaléka nézte a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap esti döntőjét, amelyet Portugália 1-0-ra nyert meg hosszabbítást követően a házigazda franciákkal szemben – közölte az M6 országos tévécsatorna, amely tízéves nézettségi rekordot döntött meg. A hazai válogatottnak a döntőben elszenvedett veresége után a francia kormány hétfőn elsősorban a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság sikeres megszervezéséhez gratulált.
Az orosz állam 813 millió dollárért adta el a világ legnagyobb gyémánttermelő cége, az Alrosa 10,9 százalékát hétfőn.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.