Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Per nélkül könnyebb a pénzbehajtás

Az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás ma már az egyik leggyorsabb – és egyben leginkább költségkímélő – lehetőség kintlévőségeink érvényesítésére. Hogyan lehetséges ez?

EXTRA

Egyelőre nincs gondban a magyar költségvetés

Az idei és a jövő évi költségvetésen sem kell módosítani a britek Európai Unióból való kilépése miatt – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban, ami a lap hétfői számában jelent meg.

EXTRA

Az egész világ azt várja, hogy mi történik most

A Brexitről a hétvégén megjelent nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy egyelőre sokan inkább kivárnak, keresik a választ a gazdaság világát érintő, a kilépés támasztotta kérdésekre. Soros György ugyanakkor sarkosan fogalmazott, szerinte gyakorlatilag elkerülhetetlen az EU szétesése. Mások kevésbé borúlátóak.

EXTRA

Erre kell készülni az esti magyar-belga előtt

Több járat közlekedése változhat a fővárosban vasárnap este, a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság Magyarország-Belgium nyolcaddöntős mérkőzése előtt és után – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Közben több járásra ad ki első- és másodfokú riasztásokat a meteorológiai szolgálat. A vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzés szerint a hőség mellett az egész országban heves zivatarokra és felhőszakadásokra kell számítani.

EXTRA

Megrohantuk a vízpartokat, érdemes jobban figyelni

A jó idő beköszöntével egyre többször töltünk időt vízben hűsölve, legyen szó akár Balatonról, vagy valamelyik tengerpartról. A fürdőzés az egész család számára igazi móka lehet, azonban a felhőtlen szórakozáshoz nem árt néhány óvintézkedést betartani! A hőségben a hűs vízben úszni, csónakázni vagy csak a vízparton lábat lógatni elmaradhatatlan részei a nyári vakációnak – áll a K&H Biztosító tájékoztatásában.

EXTRA

Meg kell tanulni spórolni, egyre többeknek sikerül

Érezhetően megugrott a megtakarítók száma az országban. A trendekből az látszik, hogy még mindig a kockázatmentes megoldásokat választjuk, még akkor is, ha ezáltal a hozamról a legtöbb esetben szinte teljesen lemondunk.

EXTRA

Ömlött az orosz gáz Európába

Oroszország legkevesebb 165 milliárd köbméter földgázt tervez exportálni Európába az idén – közölte egy berlini nemzetközi energetikai konferencián a Gazprom gázipari cég vezérigazgató-helyettese.

EXTRA

Büntetés döntötte be a román postát

A versenytanács által kiszabott bírság miatt 30 millió lejes (2,1 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet a román posta, amely több éves veszteséges működés után 2014-ben könyvelt el először nyereséget – közölte az Agerpres hírügynökség vasárnap.

EXTRA

Az osztrákok is elhagynák a süllyedő hajót?

A szükséges reformok hiánya esetén  Ausztria egy éven belül népszavazáson  dönthetne  az unióból való kilépésről – jelentette ki  az Österreich című osztrák napilap vasárnapi számának adott interjújában Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke, aki legutóbb a párt államfőjelöltjeként indult.

EXTRA

Így még nem oktatták a vasutasokat

Jelentős lépéseket tett 2016 áprilisától a MÁV-csoport a saját oktatási módszertanának korszerűsítésére, új tananyagok és vizsgák fejlesztésére, a belépő munkavállalókra vonatkozó tanfolyamok esetében pedig korszerű szervezési és lebonyolítási gyakorlat bevezetésére.

EXTRA

Még a Brexitből sem tanul Európa?

Külügyminiszteri találkozót szerveznek Varsóban azon 21 európai uniós  tagország számára, amelyek nem vettek a hat alapító tagállam szombati berlini külügyminiszteri megbeszélésén – erősítette meg a PAP hírügynökségnek Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő. A lengyel külügyi tárca a V4-ek hétfői prágai találkozójáról is beszámolt.

EXTRA

Öt év múlva már senki sem használ wifit?

Már meg is van, mi válthatja le, ízlelgessük kicsit: Li-Fi.

EXTRA

A sikeres vállalkozásindítás titka

A vállalkozások közel negyede nehezen tör ki az otthoni keretekből – derül ki a CIB Bank és a BellResearch közös kutatásából. Itthon a kisvállalatok 22 százaléka ugyanis egy-két személyes családi vállalkozásként működik, pedig néhány egyszerű ötlettel valódi, nyereséget termelő gazdasági szervezetté válhatnának. A CIB szakértői összeállítottak egy listát arról, mit kell ezért tennie a tulajdonosoknak.

EXTRA

A skótok tényleg kilépnének az Egyesült Királyságból

London nem akadályozhatja meg az újabb skót függetlenségi népszavazást, ha ennek kiírásáról dönt a skót parlament – mondta vasárnap Nicola Sturgeon skót miniszterelnök.

EXTRA

A lengyeleknél is tarol az Uber

Miközben Magyarországon betiltják, a lengyel kormány nem akadályozza az Ubert. Franciaország és az Egyesült Királyság után Lengyelország az Uber harmadik legfontosabb európai piaca, több mint 300 ezer felhasználóval.

EXTRA

Orbán: A rend bástyája vagyunk Európában

Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.

EXTRA

Nem a hazai hírek dominálnak a jövő héten

Kevés fontos makrogazdasági adat jelenik meg a következő héten, és egyiknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása, így a nemzetközi hatások, elsősorban a Nagy-Britannia EU-ból való távozásával (Brexit) kapcsolatos hírek határozhatják meg a kereskedés hangulatát.

EXTRA

Beköszönt végre a stabilitás időszaka Spanyolországban?

A tavaly december 20-i parlamenti választásokat követően június 26-án ismét az urnákhoz járulnak a spanyol választók, miután egyik vezető párt sem tudta a kormányalakításhoz szükséges parlamenti mandátumok többségét biztosítani. Annak ellenére, hogy a politikai patthelyzet miatt a szerkezeti reformok elmaradása már az ország gazdasági működését veszélyezteti, a pártok a közeledés helyett látványosan távolodnak egymástól. A szavazást a Nagy-Britanniában három nappal korábban megrendezett "Brexit" népszavazás eredménye is befolyásolni fogja, a kérdés csak az, hogy milyen irányba – emeli ki Dr. Domonkos Endre, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának tudományos főmunkatársa az egyetem közleményében.

1 … 3 386 3 387 3 388 3 389 3 390 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.