Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Még több pénzt kapnak a brókerbotrány károsultjai

Az Országgyűlés módosította a kárrendezési törvényt, pontosítva a kárrendezés során figyelembe vett hozamok számításának szabályait. A Kárrendezési Alap előzetes becslése szerint a módosítás nyomán több mint 6 ezer ügyfélnek összesen mintegy 1,4 milliárd forinttal növekedhet a kifizetés összege. A módosult jogszabály hatálybalépésétől számított 30 napon belül az Alap újraszámolja a kárrendezési ellenértéket, és értesíti az érintetteket a módosult összegről, s annak kifizetéséről.

EXTRA

Felpörgette a tempót Európa

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán az európai értékpapírpiacokon, a BUX stagnált nyitáskor.

EXTRA

Óriási fordulat a hazai tőzsdén tegnap – Random Reggeli

A kezdetben pánik jellegű kereskedés a végére pozitívvá változott. Biztos érezni lehetett, hogy legyőzzük este az osztrák csapatot.

EXTRA

A sáv aljába kapaszkodhat a MOL – technikai elemzés

15850 fölé tudott zárni a napon belüli korrekciónak köszönhetően az olajvállalat árfolyama. Ha meg tudja itt vetni a lábát, akkor a sáv aljától próbálhat fölfelé korrigálni.

EXTRA

Fontos támaszt tört az MTelekom – technikai elemzés

A fej-vállak alakzat nyakvonala alá gyengült a távközlési vállalat árfolyama. 420 lehet a következő fontos szint, ha folytatódik a lejtmenet.

EXTRA

Nagyot fordult az OTP – technikai elemzés

A fordulat lehetőségét jelző gyertya tűnt fel a bankpapír grafikonján. Ezt erősítheti meg ma az árfolyam, ha tovább tud kapaszkodni 6700 irányába.

EXTRA

5300 fölé tudott zárni a Richter – technikai elemzés

5300 fölött próbálhatja tartani magát a gyógyszergyártó árfolyama. Itt megvetve a lábát próbálhat fölfelé korrigálni, ha nem jön további gyengülés.

EXTRA

Aljat foghatott a BUX – technikai elemzés

Szitakötő doji után erősítheti meg a fordulást a hazai index. Ebben az esetben javulhatnak érdemben a rövidtávú kilátások.

EXTRA

Nem mindennapi támadás érte Trumpot

A The Washington Post internetes kiadásában tette közzé az információkat, miszerint orosz kormányzati hackerek hatoltak be a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) számítógépes adatbázisába. A hírt a Demokrata Párt azonnal meg is is erősítette.

EXTRA

Nem csak a lakásárak szálltak el, hanem a tulajdonosok is

Némi megnyugvás érzékelhető a belvárosi ingatlanpiacon a tavalyi őrület után. Az árak stabilizálódtak, de sok tulajdonos nincs tisztában a realitásokkal. A befektetők jelenléte továbbra is meghatározó, a bérleti piacot pedig változatlanul az óriási hiány jellemzi.

EXTRA

Jönnek a vészforgatókönyvek a Brexitre

A brit pénzügyminiszter szerint jelentős adóemeléseket és kiadáscsökkentéseket tartalmazó pótköltségvetést kellene beterjeszteni, ha a brit EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazáson a választók többsége a kilépésre szavaz.

EXTRA

Tartogathat még meglepetéseket az olajpiac

Az idei év közepére kiegyensúlyozottá válhat az olajpiac, ugyanakkor a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) júniusi jelentése szerint a következő év elején ismét túlkínálatra lehet számítani.

EXTRA

A Fedre vár az amerikai bika

Sorozatban negyedik napja esnek, s kedden ismét csökkenéssel zártak a New York-i tőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Családi pótlék feltételekkel – döntött a bíróság

A brit hatóságoknak jogukban áll megtagadni, hogy családi támogatást fizessenek az európai uniós társállamokból érkezett munkavállalók nem Nagy-Britanniában élő gyerekei után – mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.

EXTRA

Újabb összecsapások Párizsban

Több száz álarcos rendbontó támadt kedden ismét a rendőrökre Párizsban, miközben tízezrek tiltakoztak békésen a munkajogi reform ellen a kilencedik országos tiltakozónapon.

EXTRA

Eladja török leányát a Szberbank

A Szberbank, a vagyona alapján legnagyobb orosz bank, eladja törökországi leánycégét, a Denizbankot, mert nagyobb figyelmet akar szentelni a hazai piacra, ahol jobban szerepel versenytársainál – közölte több banki forrás a Reuters hírügynökséggel.

EXTRA

Szeptemberben jöhet a kamatemelés

Egy, a napokban szakértők körében végzett felmérés szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a legnagyobb valószínűséggel szeptemberben emel legközelebb kamatot, de a júliusi kamatemelés valószínűsége is nagy. A júniusi változtatás kilátása ugyanakkor gyakorlatilag egyenlő a nullával.

EXTRA

Londoni fesztiválra viszik a magyar borokat

A hétvégén, pénteken és szombaton magyar borok és ételek, valamint a magyar kultúra képviselői mutatkoznak be a brit fővárosban, az I. Londoni borfesztiválon – közölték az esemény sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

1 … 3 410 3 411 3 412 3 413 3 414 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.