Megválik leányvállalatától a Total
A francia Total olajipari konszern szakmai körökből származó
értesülések szerint szervezeti átszervezésének keretében német vegyipari leányvállalata, az Atotech eladására készül.
A francia Total olajipari konszern szakmai körökből származó
értesülések szerint szervezeti átszervezésének keretében német vegyipari leányvállalata, az Atotech eladására készül.
A tejágazat jelenlegi nehéz piaci helyzetére a megoldást a feldolgozásban és a magas piaci értékű termékek előállításában kell keresni – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak a tej világnapja alkalmából Telkiben tartott sportrendezvényén.
Nagy indexveszteséggel reagáltak a pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdék a kiábrándítónak bizonyult májusi foglalkoztatási adatokra.
Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatala (FDA) megtiltotta a gödöllői Teva-gyárban készült gyógyszerek importját. A tilalom két gyógyszerre nem vonatkozik.
Több mint 50 ezer lakás vagy családi ház energetikai felújítása valósulhat meg a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) 115 milliárd forintos, országos hitelprogramjában, amely várhatóan ősszel érkezik az MFB Pontokba. A nulla százalékos kamattal elérhető hitel akár 20 éves futamidőre is igényelhető. Családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forint igényelhető.
Az Opten összesítette, hogy április során mennyi céget töröltek és mennyi újat jegyeztek be. Bár kevesebb a kényszertörlés és a felszámolás, mint pár éve, de úgy tűnik, hogy még nem állt helyre a vállalkozói bizalom, növekvő gazdaságban erősebb vállalkozói kedv lenne elvárt.
Sigmar Gabriel gazdasági miniszter nem próbál meg konzorciumot létrehozni, hogy az a kínai aspiránssal szemben ellenajánlatot tegyen a Kuka iparirobot- és berendezésgyártó vállalat felvásárlására – mondta pénteken a német gazdasági minisztérium szóvivője.
A budapestiek 77 százaléka utazott valamelyik taxitársasággal az elmúlt egy évben, miközben az Uber szolgáltatásait a megkérdezettek 37 százaléka vette igénybe – közölte a Főtaxi Zrt. pénteken, a Trend International piackutató társaság által végzett felmérés alapján.
Új lakásépítési kormányprogramot jelentett be pénteki sajtóértekezletén Beata Szydlo lengyel kormányfő, ennek keretében a piacgazdasági alapon működő, új állami
lakásépítési alap (NFM) eszközeiből több tízezer olcsó,
mindenekelőtt a középjövedelmű családok által bérelhető állami lakás épülhet.
Folytatódik a kiskereskedelmi forgalom növekedése az év során a nyilatkozó elemzők szerint, ennek okaként elsősorban a nettó reálbérek emelkedését említették.
Belép a vállalati vezetékes adatszolgáltatások piacára a Vodafone Magyarország – jelentette be a távközlési szolgáltató vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az alapítása óta a legjobb első negyedévét produkálta az Alteo Group. Árbevételét 115, EBITDA-szintjét 189 százalékkal sikerült növelnie a cégnek a tavalyi év azonos időszakához képest. Ifj. Chikán Attila, vezérigazgató elmondta, hogy a cég vizsgálja egy IPO lehetőségét is.
Az idei betárolási időszaktól kezdve új módszertan alapján számolják ki, hogy a téli felkészülés során mekkora földgázmennyiséget szükséges a hazai kereskedelmi és biztonsági tárolókban elhelyezni – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken.
Tucatnyi Szajna-parti kulturális intézményt zártak be pénteken Párizsban az elrendelt árvízriasztás miatt, a zárva tartó intézmények között van a Louvre és az Orsay múzeum, a nemzeti könyvtár létesítményei és több koncerthajó is.
A nagy volatilitás ellenére vonzóbb befektetési lehetőségeket tartogatnak a részvények a kötvényeknél – mondta az Aegon Prémium Üzletág Ügyfélklubjában tartott előadásán Juscsák György, a J. P. Morgan Asset Management igazgatója. Úgy látja: a következő évek legfontosabb témája a nyugdíjkérdés lesz a megtakarítási piacon.
A magyar tulajdonú Cellum, Európa egyik vezető mobiltárca-szolgáltatója a Metel Egypttel írt alá együttműködési megállapodást Abd El-Fattah El-Sisi egyiptomi elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében, a miniszterelnöki látogatáshoz kapcsolódó üzleti fórumon. A Metel a megállapodás részeként a Cellum mobilfizetési szolgáltatásait terjeszti el az Közel-Keleten és Afrikában, jelentősen fejlesztve ezzel a térség elektronikus kereskedelmét.
A hazai biztosítási szektor tőkefeltöltöttsége 200 százalék feletti az idei év elejére vonatkozóan a piaci szereplők által – most először – az új, kockázatalapú tőkekövetelmény-számítási rendszer szerinti módszertan keretében benyújtott nyers adatok szerint. A jegybank a közeljövőben várhatóan ajánlásokat ad ki a jövőbeni tőkeingadozások ellensúlyozására, a közép- vagy hosszú távú kockázatértékelésre, illetve a biztosítók felelős vállalatirányítására vonatkozóan.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.