Nyáron dönthetnek a tejtermelők megsegítéséről
Nyáron várható uniós döntés a nehéz helyzetben lévő gazdák, tejtermelők megsegítéséről – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden.
Nyáron várható uniós döntés a nehéz helyzetben lévő gazdák, tejtermelők megsegítéséről – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden.
Az eredeti jelentésben szereplő 16 helyett a részletes vizsgálatok elvégzése után kiderült, hogy 26 modellnél alkalmazott szabálytalan eljárást az üzemanyag-fogyasztás megállapítására a Suzuki Motor Corp.
Folytatódik az Otthon melege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Sokan spekulálnak arra, hogy a kínai papírok bekerülnek a feltörekvő piaci indexkosárba.
A Vienna Life Biztosító a 2016-os évben is folytatja a két éve lezajlott tulajdonosváltása óta tartó dinamikus növekedését: a társaság a teljes díjbevételét az idei évben 5 százalékkal, 15,1 milliárd forintra kívánja növelni (2015-ben 14,35 milliárd forint volt).
Két hónapja mutatnak némi emelkedést az ipari termelői árak havi összevetésben, ami fordulat az energiaárak visszaesése okozta korábbi áresésekhez képest – mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
Jelenleg a piacon kivárás a mérvadó, a csonka hét miatt még nem pörgött fel a kereskedés. Ám a hét második fele sok meglepetést fog tartogatni. Lesz EKB kamatdöntő ülés, jön amerikai ADP munkaerő piaci adat, és OPEC ülés is lesz. Addig is oldalazó mozgás várható a tőzsdéken.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Messer Hungarogáz Kft. közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen az Air Liquide Hungary Gáztermelő Kft. felett.
Csökkent a Volkswagen konszern forgalma és nyeresége az első negyedévben – derül ki a konszern honlapján közzétett eredmény-beszámolóból.
Utolsó szakaszához érkezett a jövő évi költségvetés vitája, a költségvetési bizottság megtárgyalta a parlamenti többség által támogatott átfogó módosító javaslatot, már csak a végszavazás van hátra – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára.
Az Erste Bank Hungary Zrt. megvásárolja a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2,3 százalékos tulajdonrészét az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepétől – közölte az Erste kedden.
Az MNB ma közzétett határozatában összesen 15,3 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetet – többek között – vállalatirányítási, tagnyilvántartási, tőkeszámítási, hitelkockázati, valamint a pénzmosás elleni küzdelemmel összefüggő egyes hiányosságok miatt. A feltárt jogsértések nem hordoznak olyan kockázatokat, amelyek veszélyeztetnék a takarékszövetkezet megbízható működését.
Munkácsy Mihály Ülő nő intérieurben című olajfestménye kelt el a legmagasabb áron a Virág Judit Galéria hétfői budapesti árverésén, amelyen sok más mellett Vaszary János, Kádár Béla, Mednyánszky László és Schönberger Armand képeit, valamint Zsolnay-porcelánokat és szobrokat kínáltak az érdeklődőknek.
Budapest, 2016. május 31., kedd (MTI) – A Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a bicikliszezon kezdetével
gyermekkerékpárokat és kerékpáros gyermeküléseket ellenőrzött. A
hatóság a vizsgált öt gyermekkerékpárból négyet, valamint három
gyermekülésből egyet veszélyesnek talált – közölte az NFM kedden.
Tovább folytatódik a találgatás, hogy Kína mikor kerülhet be az MSCI Indexbe. A Goldman Sachs feljebb módosította a becslését és 70 száazlékos valószínűséget adott Kínának, hogy bekerüljön. – tette hozzá Kiss Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. Private Banking referense.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
Végre eljött az a nap is, amikor megtépték a kínai tőzsdét. Közel 3 százalékot emelkedett, mert a befektetők abban bíznak, hogy az MSCI június közepén dönt a kínai papírok kosárba kerüléséről.
Nem sérült az emelkedő csatorna alja a MOL-nál. Jelentős emelkedés a sávból történő kitöréssel érkezhet a folytatásban.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.