Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Szép lassan helyreáll az olajpiac

Az olajpiac helyreállása 2017 végére várható és az olaj ára a jelenlegi, hordónkénti 50 dollár körüliről vissza fog térni a 60-65 dolláros szinthez – jelentette ki Alekszandr
Novak orosz energiaügyi miniszter vasárnap a moszkvai Vestifinace fórumon.

EXTRA

Alacsonyak az elvárások, mégsem azt kapjuk, amit akarunk

Ha az ügyfél-elégedettség méréséről van szó, a telekommunikációs operátorok általában egészen jó eredményeket tudnak felmutatni. Az Ericsson legújabb ConsumerLab jelentése azonban azt mutatja, hogy fordul a kocka, mivel egyre több fogyasztó igényli az úgynevezett "egykattintásos" ügyfélélményt – azaz egy akadálymentes ügyfélút koncepcióját, amelyben az online vásárlás egyszerűbb és könnyebb.

EXTRA

Ha egy robotra fáj a fogad, siess!

Már csak két napig lehet nevezni a Universal Robots által februárban kiírt versenyre, melynek főnyereménye egy robot.

EXTRA

Kellett a Nyugatnak az orosz kötvény

Elsősorban bankok, alap- és vagyonkezelők vásárolták az Oroszország által a hét elején piacra dobott eurókötvényt, ami az első volt azóta, hogy Moszkva annektálta a Krímet és ezért a nyugat szankciókkal sújtotta az országot.

EXTRA

Nyakunkon egy újabb válság?

Japánban már harmadszor halasztják el az áfaemelést, ami így 2019 őszére tolódik ki.

EXTRA

Így is kell a Brexit?

A brit közgazdászszakma nagyon nagy többsége szerint hosszú távú – akár évtizedekig érezhető – súlyos károkat
okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként kilépne az Európai Unióból.

EXTRA

Az Audi nem akar kimaradni a jövőből

2016-ban az Audi konszern célja az ügyfeleknek kiszállított autók számának növelése, a vállalat nyereségrátájának az eddigi magas szinten tartása és a jövő megoldásaiba történő invesztíció fenntartása. A 127. Éves Közgyűlésen Ingolstadtban az Audi igazgatótanácsának tagjai ismertették a részvényeseknek a 2015-ös év pénzügyi eredményeit, az aktuális fejleményeket és az idei évre kitűzött célokat. Ezen felül Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke betekintést nyújtott a prémium márka elkövetkező évtizedre vonatkozó elképzeléseibe.

EXTRA

Ez a sláger a pályakezdők között

A pályakezdők több mint fele érdeklődik az adminisztratív és különösebb szaktudást nem igénylő irodai munkák iránt, de különösen népszerűek az értékesítéshez és a marketinghez kapcsolódó pozíciók is, derül ki a Profession.hu adatbázisának adataiból. A legkevésbé a mezőgazdasághoz, az építőiparhoz és joghoz kötődő szakmák iránt nyitottak.

EXTRA

A gazdagság árnyoldalai

A gazdagok élete nem biztos, hogy fenékig tejfel. Lusta gyerekek, rászoruló barátok, állandó félelem a pereskedéstől, és ehhez hasonló aggodalmak miatt ráncolhatják a homlokukat a tehetősebbek. A Money.com segítségével összegyűjtöttük pár olyan dolgot, ami bebizonyítja, hogy gazdagnak sem olyan könnyű lenni.

EXTRA

Az MNB népszerűségébe kerülhetnek intézkedései

A tavaszi sokszoros alapkamat csökkentés után a Magyar Nemzeti Bank úgy döntött, felhagy a módosításokkal, valamint nem lazítja tovább monetáris politikáját sem. A jelenlegi kamatszint miatt az infláció sem fog nagymértékben változni a közeljövőben – áll az Akcenta elemzésében.

EXTRA

A nők nagyobb eséllyel visznek sikerre egy céget

A hazai cégvezetők között még mindig többségben vannak a férfiak, de ahol a nők is szerepet kapnak a top menedzsmentben, azok a cégek sikeresebben működnek. Kisebb a kockázati besorolásuk, magasabb az árbevételük. Persze ez sokszor a nagyobb cégekre igaz, de itt nem csak erről van szó.

EXTRA

Az Apple a lépcsőkre sem sajnálja a milliókat

Az Apple egymillió dollárt szánt az egyik zászlóshajójára, az új San Francisco-i Apple Store lépcsőinek felújítására – áll a Business Insider cikkében.

EXTRA

Zikaláz ide vagy oda, megtartják az olimpiát

Szabados Gábor sportközgazdász szerint elképzelhetetlen, hogy a nyári olimpiai játékokat ne Rio de Janeiróban és ne az eredetileg tervezett időpontban tartsák meg a zikavírus miatt.

EXTRA

Adatözön vár minket a jövő héten

A jövő héten megjelenő mérsékelt piaci hatású hazai makrogazdasági adatok közül leginkább a beruházási, külkereskedelmi és kiskereskedelmi statisztika kaphat figyelmet a befektetők részéről.

EXTRA

Egy kérdés, amivel senki sem foglalkozik a Brexit kapcsán

Már egy hónap sincs vissza a brit referendumig, és a vitát főleg olyan kérdések uralják, mint a munkakörülmények, és a nemzetközi következmények. És persze a környezetvédelem háttérbe szorul – áll az EurActive cikkében.

EXTRA

Te már felkészítetted az autódat a nyárra?

Minden autós tudja, hogy még mielőtt a hőmérséklet fagypont alá süllyedne, alaposan fel kell készítenie járművét a téli szezonra. Az AAA AUTO tapasztalatai szerint azt már jóval kevesebben tudják, hogy a nyári vezetés is hasonló előkészületeket igényel.

EXTRA

Nagy lehetőség a startupoknak – ki ne hagyd!

Fiatal, növekedési fázisban lévő vállalkozások számára hirdet idén harmadik alkalommal 250 ezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt az EIT Digital – közölte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Digital budapesti regionális központja.

EXTRA

Felrobbant a Richter árfolyama

Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, az előző hetinél enyhén magasabb forgalomban; a BUX 577,24 pontos, az előző heti záráshoz képest 2,18 százalékos növekedéssel, 27 011,72 ponton zárt pénteken.

1 … 3 446 3 447 3 448 3 449 3 450 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.