Bekeményít az unió a dohányosokkal szemben
Szigorítja a dohánytermékekre vonatkozó szabályozást az Európai Unió – tájékoztatott a péntektől érvényes új uniós irányelv hatálybalépéséről az Európai Parlament.
Szigorítja a dohánytermékekre vonatkozó szabályozást az Európai Unió – tájékoztatott a péntektől érvényes új uniós irányelv hatálybalépéséről az Európai Parlament.
A forintpiac csöndesen árazza a mai felminősítés elmaradását. Mégis érdemes az öveket bekapcsolni, mert ha mégis lép a Fitch…
A Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen 41 095 darab Magyar Telekom részvényt kapott a társaságtól a Kiegészített Részvényvásárlási Program keretében, május 20-án – olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Kamatcsökkentést várnak a Reuters hírügynökség által megkérdezett piaci elemzők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának jövő heti, május 24-i kamatdöntő ülésétől.
A következő hónapokban is folytatódhat a lendületes bérnövekedés az elemzők szerint.
Tovább javult a turizmus teljesítménye Magyarországon, a szállodák első negyedéves bruttó forgalma 9,9 százalékkal, a bruttó szobaár-bevétele pedig 13,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.
Érdemes körültekintően kitölteni a személyi-jövedelemadó bevallásokat, és igényelni a nyugdíjpénztári befizetések után járó évi 20 százalékos, legfeljebb 150 000 forint értékű adó-visszatérítést. A legnagyobb hazai nyugdíjpénztárnál, az OTP-nél összesen 1,1 milliárd forintnyi adó-visszatérítésre jogosultak a tagok a tavalyi befizetéseik után. Ez 30 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi értékhez képest.
Tekintettel a "Model 3" új Tesla elektromos autóra jelentkező nagy vásárlói érdeklődésre a Panasonic kész felgyorsítani befektetését a Tesla épülő akkumulátor gyárában – jelentette be pénteken a Panasonic igazgatója egy sajtótájékoztatón.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) 2016. áprilisi konjunktúra felmérése szerint a vállalkozások kedvezőbbnek ítélik meg üzleti helyzetüket, mint fél évvel ezelőtt, üzleti várakozásaik tovább javultak.
Ahol nem szabad dohányozni, ott mától elektromos cigarettát (e-cigarettát) sem szabad használni, így például munkahelyeken és játszótereken. A szabályt megszegők bírságra számíthatnak.
A magyar gazdaságban megvan egy korszerű, modern ismereteket nyújtó, kiszámítható és megbízható oktatási rendszerhez szükséges pénzösszeg – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.
Indexerősödéssel indult a kereskedés pénteken az európai értékpapírpiacokon.
2016. január-márciusban a bruttó átlagkeresetek 6,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt. A nettó keresetek emelkedése – a személyi jövedelemadó mértékének 1 százalékpontos csökkenése következtében – a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,7 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ez, amin utazunk, nem egy vonat, hanem egy hullámvasút, ami alapvetően egyelőre lefelé tart. Bizonytalan történések sora, sztár befektetők eladási hullámai és short pozíciók nyitásai jellemzik a nemzetközi tőzsdéket.
A sáv aljára kerülhet nyomás az olajvállalat árfolyamánál. Letörése tovább érdemi gyengülés előtt nyithatja majd meg az utat.
A szabadesést követően próbálhat megkapaszkodni 434-nél a távközlési vállalat árfolyama. Az RSI túladott zónába érkezése lehet a támasz segítségére.
A 6700-as szint letörése küldheti még mélyebbre a bankpapírt. A 6200-6300-as zóna lehet megcélozható, ha folytatódik a gyengülés.
Egy lépcsőfokkal lépett lejjebb az elmúlt két napban a gyógyszergyártó árfolyama. A következő lépcsőfokot 5300 jelenti, ami alatt azonban 5000-ig is nyílhat tér lefelé.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.