Tárgyalna a Mollal a horvát kormány
A horvát kormány felújítja a tárgyalásokat a Mollal – jelentette ki Tihomir Oreskovic horvát kormányfő csütörtökön.
A horvát kormány felújítja a tárgyalásokat a Mollal – jelentette ki Tihomir Oreskovic horvát kormányfő csütörtökön.
Az OTP Bankcsoport 34,253 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el az első negyedévben, 28 százalékkal többet az előző negyedévinél, és többszörösét az egy évvel ezelőtti 1,913 milliárd forintnak – közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i tőzsde főbb mutatói a meglepően gyenge szokásos heti munkanélküliségi jelentés nyomán. A nap vesztesei a technológiai és az egészségügyi papírok voltak, miközben a kiskereskedelmi vállalatokat egy újabb rossz gyorsjelentés taszította a mélybe.
Budapest, 2016. május 13., péntek (MTI) – Csökkentette bruttó 2
forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát
pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
A játékosok által kezdeményezett tömegverekedésbe torkollott a közép-kínai Vuhan stadionjában egy kupamérkőzés.
A városlakók több mint 80 százaléka egészségre veszélyes szintű légszennyezettségben él, a szegény és közepesen fejlett országokban a százezer lakosnál nagyobb városok 98 százalékában nagyon magas a légszennyezettség, amely évente több mint hárommillió ember halálát okozza világszerte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb adatai szerint.
A balatonfenyvesi kikötő olyan léptékű fejlesztés, amely "beírja magát a Balaton történetébe" – mondta Halász János csütörtökön, a Fenyves Yacht Klub és a hozzá tartozó hajókikötő csütörtöki szakmai átadóján.
A minőség javítását jelölte meg az oktatásban történő átalakítások céljaként Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján a szakképzés átalakításáról szólva közölte: céljuk az, hogy a szakgimnáziumok elvégzése után a diákok érettségi birtokában dönthessenek arról, hogy munkába állnak vagy továbbtanulnak.
Változékony irányú kereskedés után veszteségben zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,30 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 26 850,53 ponton zárt csütörtökön.
A vállalati hitelezés továbbra is központi terület marad a közép- és kelet-európai (KKE) régió banki üzletágában, a jövőben pedig fokozatos fellendülés várható. Ez az UniCredit KKE Stratégiai Elemzések terület által nemrégiben készített, "Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban – a fenntartható növekedés és az innováció támogatása" című tanulmány egyik legjelentősebb megállapítása.
Az iPhone-okat gyártó cég részvényei annyit zuhantak csütörtökön, hogy a Google-hez köthető Alphabet beelőzte.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a következő időszakban elfogadandó nemzeti közlekedési stratégia célja a tömegközlekedés minőségének javítása, olyan átalakítás, amely élhetőbbé teszi az országot.
Angela Merkel német kancellár szerint a nemzetközi menekültválság eddigi kezelése sikeres tanulási folyamat.
Csökkentette a brit gazdaság növekedésre adott előrejelzését csütörtökön ismertetett új inflációs jelentésében a brit jegybank, hangsúlyozva, hogy a rontott prognózisra is a legnagyobb egyedi kockázatot a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás jelenti.
A Harvard Egyetem egyik tudósa szerint óriási az esély arra, hogy a riói olimpia miatt az egész világon sokkal gyorsabban elterjed a Zika-vírus, olvasható az Independent cikkében.
Német médiajelentések szerint az Opeltől sem áll távol a motorok károsanyag-kibocsátási értékeinek a Volkswagenéhez hasonló manipulálása.
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén hétfőn.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.