Ilyen magason rég járt a forint
A sűrű makronaptárban bőven volt olyan adat, amely lefelé lökte a forint árfolyamát. A trend az egész régióra igaz.
A sűrű makronaptárban bőven volt olyan adat, amely lefelé lökte a forint árfolyamát. A trend az egész régióra igaz.
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék kedden.
Stabilizálódni látszanak a világ piacai. Olyan, mintha nagy lélegzetet vennének mielőtt nekirugaszkodnak fölfelé. Amennyiben mind a három "kulcs" piacunk szint fölé lép, mi kihirdetjük a Bull -t (emelkedést, bikát).
Budapest, 2016. május 10., kedd (MTI) – Rekorderedménnyel zárta
a 2015-ös üzleti évet az Emirates-csoport, a dubaji székhelyű cég
eredményét az alacsony olajár, és az erős dollár is befolyásolta.
Nem kerültek nyomás alá az olajvállalat árfolyamának támaszai. 16000 is érintetlen maradt, a felpattanás után pedig ismét a sávtető lehet megcélozható.
Izgalmak nélkül telt a távközlési vállalat árfolyam napja. A 460-475-ös sávban közlekedik továbbra is, kitöréssel érkezhet trend irányú mozgás a folytatásban.
6850 tudta fordítani a bankpapír árfolyamát. Biztató gyertya jelent meg a grafikonon tegnap, a megerősítéssel menetelhet 7400 felé a papír.
Elkerülte a komolyabb negatív jelzéseket a gyógyszergyártó árfolyama. 5650-nak is megpróbálhat nekimenni a folytatásban, ha sikerül átlépni 5500-at a folytatásban.
Mérsékelt korrekció után fordult fölfelé a hazai index. Az árfolyam fontosabb támaszai így nem kerültek letörésre.
Az Országgyűlés ma határozati javaslatban rendelheti el az unió betelepítési kvótája elleni népszavazás lebonyolítását, ezt követően Áder János köztársasági elnök ismerteti a tavaly évvégi párizsi klímacsúcs eredményeit, majd az alaptörvény hatodik, a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos módosításáról kezdődik vita. A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, rendkívüli ülésén dönthet a 3-as metró rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásról, a városvezetés új lengyel Solaris buszok vásárlását javasolja.
Nem csak Budapesten lendült fel a lakáspiac, a fővároson kívül is közel harmadával több ingatlan cserélt gazdát 2016 első negyedévében, mint 2015 végén. A vidéki városokat is elérte a kereslet élénkülése és egyre másra indulnak új beruházások is – derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.
A szerkezeti reformok folytatását sürgeti a német kormánytól a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely mindenekelőtt a munkaerőpiaci szabályozás átalakítását és a beruházások ösztönzését emelte ki hétfőn megjelent elemzésében.
Munkahelyek tízezreit sodorhatja veszélybe a londoni City pénzügyi szolgáltatási központjában a Brexit, vagyis az, ha Nagy-Britannia a brit EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból, mondta a brit pénzügyminiszter.
A Csendes-óceán déli részén elterülő Salamon-szigetek öt tagja tűnt el eddig a globális tengerszint-emelkedés következtében, és a térség további hat szigetén végez súlyos pusztításokat a tengervíz – figyelmeztettek ausztrál kutatók.
Jövőre 4,384 milliárd forint koncessziós díjbevétellel számol a szerencsejátékból a 2017-es költségvetési törvényjavaslat, amely 3,5 százalékkal haladja meg a 2016. évi bevételi előirányzatot – derül ki a tervezethez beterjesztett fejezeti indoklásból.
Az ABB Kft. az automatizálás és energetika területén piacvezető svéd-svájci ABB hazai leányvállalata a múlt évet követően 2016-ban ismét elnyerte a tekintélyes Business Superbrands díjat.
Napok óta tucatnyi óriás olajtanker vár a sorára a kelet-kínai Csingtao város partjainál, miközben a kőolajvezetékek maximális, 45 ezer tonnás napi kapacitással dolgoznak. A szakemberek nem láttak még ehhez hasonló "dugót" a világ egyik legforgalmasabb kikötőjében.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.