Egyre öregebb iPhone-ok
Az iPhone készülékek életciklusa miatt aggódhatnak az Apple részvényesek.
Az iPhone készülékek életciklusa miatt aggódhatnak az Apple részvényesek.
A Xerox kutatóvállalata, a PARC olyan új digitális nyomtatási folyamat kialakításával kísérletezik, amely koncentrált napenergiával működik. Ez a technológia jelentősen megnövelheti a napelemek hatékonyságát azáltal, hogy lencsék segítségével összegyűjti, és kis cellákra fókuszálja a napfényt – áll a cég közleményében.
A szisztematikus és átfogó személyellenőrzés bevezetése az egész schengeni övezetben 53-130 euró egy lakosra jutó költséggel járna, és akár fél százalékkal is csökkentené az uniós bruttó hazai terméket – tájékoztatott tanulmányának megállapításairól a müncheni ifo
gazdaságkutató intézet közleményben.
Jelentősen gyengült az orosz rubel az euróhoz és az amerikai dollárhoz képest, a moszkvai tőzsde irányadó indexei pedig erősen csökkentek hétfőn a kőolajkitermelő országok dohai találkozójának kudarca miatt.
Európa legnagyobb internetforgalom-cserélőjének, a frankfurti DE-CIX-nek (Deutscher Commercial Internet Exchange) a hivatalos viszonteladójává vált az MVM NET Zrt. – közölte a magyar cég.
Ha az Alibabánál felmerül, hogy megkössenek-e egy újabb dollármilliárdos üzletet, akkor általában nem mondanak nemet. Ismét nem Délkelet-Ázsia az egyetlen piac, ahová a cég ismét betör – számolt be az új prédáról a Techcrunch.
Úgy tűnik, két erős trend határozza meg a médiafogyasztási szokásokat jelen pillanatban. Nő a digitális bennszülöttek és a digitális bevándorlók száma, valamint a média és a kereskedelem egyre inkább arra fókuszál, hogy hogyan tudja kiszolgálni a fogyasztók élmények iránti vágyát. Ez a két téma adja a májusi Media Hungary konferencia gerincét, mely rekordszámú külföldi előadót vonultat fel. Persze kérdések továbbra is akadnak.
A Tigáz Zrt. előre fizető mérővel rendelkező ügyfeleinél már áprilisban elkezdődik a mérők átállítása és a feltöltő kártyák cseréje, így az érintett 1800 fogyasztó már április és október között átkerül majd a Főgáz Zrt.-hez – mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási
Hivatal (MEKH) szóvivője.
Már egyetlen önkéntes pénztáron belül elérhetővé válhatnak ez évtől az – eddig külön-külön nyújtott – egészség- és önsegélyező pénztári szolgáltatások. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak minimum öt éven át saját járadékot kell nyújtaniuk, a tagok pedig akár egy pénztáron belül két portfólióban is fialtathatják nyugdíjcélú megtakarításaikat.
Mivel Irán el sem ment a találkozóra, a dohai csúcson sem sikerült megállapodni, így az olaj ára is meredek esésnek indult.
Nagy, egy százalékot meghaladó veszteséggel kezdték a hétfői kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
Beütött az olaj. A mai nap tutira nehéz napnak ígérkezik. Agyoncsapták az olaj árfolyamát, miután nem tudtak megállapodni az olajkitermelők a termelés befagyasztásáról.
Egyre ritkábban és egyre később hallani, hogy "kirepültek a gyerekek" – itthon ezt. Helyette egy új szóval kellett megbarátkoznunk: a "bumeránggyerek" kifejezést azokra a fiatalokra használják, akik még a 20-as, 30-as éveikben sem hagyják el a szülői fészket, vagy hosszabb-rövidebb különélés után visszaköltöznek.
Utolsó komolyabb ellenállásával küzdhet a gyógyszergyártó árfolyama a mindenkori csúcs előtt. 5650 fölött maradhatnak a pozitív rövidtávú kilátások.
Új lokális csúcsokra tör a hazai index. Lassan azonban egy korrekció is érlelődik, amit érdemes lehet észben tartani.
A sáv teteje felé törekszik az olajvállalat árfolyama, meggyőző kitöréssel emelkedhetne 17000 fölé az árfolyam.
475 fölött a több éves csatorna teteje is várja a távközlési vállalat árfolyamát. Meggyűlhet vele a baja a papírnak, ami 500 elérését is nehezebbé teheti.
7400-tól nem messze zárt a bankpapír. Az akadály leküzdése azonban okozhat gondot a folytatásban, így újabb megálló jöhet az emelkedésben.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.