Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Fájdalmas lépésekre kényszerülhet Kína

A kínai gazdaság 6,7 százalékkal bővült az idei első negyedévben, ami egyértelműen a növekedés ütemének lassulásáról árulkodik, ám összhangban van az ország gazdaságpolitikai célkitűzéseivel, és valamelyest felülmúlja a várakozásokat – derült ki pénteken a kínai országos statisztikai hivatal tájékoztatásából.

EXTRA

Drágább lett mára a tankolás

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

EXTRA

Jól ment a banki papíroknak Amerikában

Csendes kereskedésben keveset változtak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. A nap nyertesei a nagybankok, amelyek vegyes eredményekről számoltak be, de az elemzők rosszabbra számítottak, így árfolyamuk emelkedett.

EXTRA

Ilyen, amikor Kína beszól Amerikának

Az Egyesült Államok az idén is sok ország emberjogi helyzetéről mondott véleményt, miközben hallgat saját "rettenetes" bizonyítványáról és szemernyi jelét sem adja, hogy hajlandó lenne róla elgondolkodni – fogalmaz az Egyesült Államok emberjogi gyakorlatról összeállított, csütörtökön kiadott hivatalos kínai jelentés.

EXTRA

Extrém ruhák a múltból

Hordhatatlan ruhákról nyílt kiállítás Bécsben. "Utópiák a divatban. Haute Couture a grafikában" a címe a Bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK) legújabb kiállításának, amely az európai divatrajzok világába enged betekintést a 15. század végétől egészen az 1930-as évekig.

EXTRA

Új menekültútvonaltól fél Albánia és Horvátország

Horvátország és Albánia megakadályozza, hogy új migránsútvonal alakuljon ki az Adriai-tengeren keresztül. Ebben állapodott meg Josip Buljevic horvát és Mimi Kodheli albán védelmi miniszter csütörtökön Zágrábban.

EXTRA

Lázár bejelentette az élelmiszer-rezsicsökkentést

A 2017-es költségvetési tervezet mindenkinek biztosít egy lépést előre, s lesz, aki számára nagy lépésre nyílik lehetőség – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Jó hangulat Európában, még jobb Budapesten

Nyereségben zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön. A nap nyertesei között volt a vártnál jobb gyorsjelentéssel előrukkoló Nestlé, valamint az alulteljesítőből felülteljesítővé átminősített Ferrovial spanyol építőipari és szolgáltató csoport a pénzintézetek és a bányaipari vállalatok voltak. A Budapesti
Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 514,58 pontos, 1,95 százalékos emelkedéssel, 26 926,61 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Te mit csinálnál, ha lenne plusz fél órád naponta?

Amennyiben rendelkezne napi 30 perc szabadidővel, a magyar lakosság 40 százaléka legszívesebben a családi és baráti kapcsolatok ápolására, valamint pihenésre fordítaná azt – derül ki az első születésnapját ünneplő MentorFM mobilalkalmazás megbízásából az NRC által készített online kérdőíves, reprezentatív felmérésből. Szakmai ismereteik elsajátítására és saját maguk fejlesztésére a lakosság fele – saját bevallása szerint – elegendő időt fordít.

EXTRA

Lázár már sejti a népszavazás időpontját

Májusban elindul a földárverések harmadik, egyben utolsó köre – közölte Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Jüankötvénnyel próbálkozik Magyarország

Magyarország 1 milliárd jüan (136,8 millió euró) értékben hároméves lejáratú jüankötvényt bocsátott ki, amelynek kamata 6,25 százalék – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Hogyan hatna a Brexit a magyar gazdaságra?

Londoni pénzügyi elemzők szerint Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai nem sínylenék meg túlságosan, ha a júniusra kiírt népszavazás eredményeként Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból.

EXTRA

Mennyire rossz ma Magyarországon gyereknek lenni?

Az UNICEF új gyermekek jóllétéről szóló jelentése szerint az oktatás, egészségügy, jövedelem terén meglévő egyenlőtlenségek komolyan befolyásolják a gyermekek jóllétét a gazdaságilag fejlett országokban is.

EXTRA

Több tízmilliárdos beruházást kap Debrecen

A német Schaeffler-csoporthoz tartozó debreceni FAG Magyarország Ipari Kft. több mint 25 milliárd forint beruházást hajt végre, amelyhez a kormány 4,5 milliárd forint támogatást ad – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

EXTRA

Megvan a budapesti olimpia logója

Bemutatták csütörtökön a Gellért-hegyen a 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémáját.

EXTRA

Ők a világ legjobban fizetett focistái

Kukkants bele Ronaldo, Messi vagy éppen Bale pénztárcájába! Na, de ki keresi a legtöbbet?

EXTRA

Nem mozdul Amerika

Stagnálással egyenértékű, minimális emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén csütörtökön. A befektetők a nagybankok gyorsjelentéseit elemzik, miközben a szokásos heti amerikai munkanélküliségi jelentés ismét a munkaerő-piaci helyzet javulását támasztotta alá.

EXTRA

Ne várjunk csodát az olajpiacon

Az általános vélekedéssel szemben nem biztos, hogy bármilyen sürgető igény van a megállapodásra az árpilis 17-i dohai találkozón. Akármi is lesz a találkozó kimenetele, az olaj hordónkénti ára nem fog varázsütésre visszaállni, és az olajtermelő országok többségének költségvetésén ütött lyukak sem fognak eltűnni, olvasható a Saxo Bank elemzésében.

1 … 3 537 3 538 3 539 3 540 3 541 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.