Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Egy pendrive is elég és megvan a baj

Az ESET szakemberei arról számoltak be, hogy internetkapcsolat nélküli adatlopási módszert fedeztek fel
amelyhez elegendő csupán egy fertőzött USB adathordozó.

EXTRA

Sokba kerülhet a rutin a cégeknek

A behajtási költségátalányra kötelezett vállalkozások számára is jelentős mértékben emelkedhet a társasági adó fizetési kötelezettségének összege – tudtuk meg a Baker Tilly-től.

EXTRA

Addig igyunk kávét, amíg megfizethető

A világpiaci kávéárak két éve nem látott alacsony szinten vannak a fő kávétermesztő Brazília kedvező terméskilátásai miatt, ám a kereslettől elmaradó kínálat miatt hosszabb távon drágulás jöhet. Magyarországon az év első hónapjában már többet kellett fizetni a kávéért, mint 2015 második felében – közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.

EXTRA

A legkisebbeket is pénzügyi tudatosságra tanítják

Budapest és Pest megye diákjai idén hatodszor mérték össze játékos formában pénzügyi tudásukat a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő első regionális középdöntőjén.

EXTRA

Húsvétkor is a gondra figyelmeztetnek a kereskedők

A húsvéti ünnepek előtti bevásárlásokkal 40-50 milliárd forinttal ugrik meg a kiskereskedelem forgalma – mondta el az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

EXTRA

Kiderült, tényleg mítosz csak, hogy butábbak a szőkék

Az Ohio State University kutatói csaknem tizenegyezer természetes szőke hajú nő IQ eredményét kielemezve kiderítették, hogy közel ugyanolyanok az eredményeik, mint a más hajú nőknek. Sőt, valójában egy kicsit még jobban is teljesítették, de ahhoz nem eléggé, hogy ez statisztikailag jelentős lenne.

EXTRA

Az okostelefonoddal nem vagy biztonságban

A felhasználók és a digitális eszközeik közötti kapcsolat gyakran szorosabb, mint a legjobb barátok közötti viszony. Ezt az a két tény is alátámasztja, hogy 29 százalékuk magával viszi őket a fürdőszobába is, illetve 25 százalékuk olyan titkokat is megoszt eszközeivel, amelyeket senkinek sem mondana el – derül ki a Kaspersky Lab és a B2B International felmérésből.

EXTRA

Autógyártóé lett az Év Gyára díj

Kiosztották az európai feldolgozóipar egyik legrangosabb kitüntetését. A "Kiemelkedő fejlődésű termelési helyszín" kategóriában a Skoda érdemelte ki az "Év gyára 2015" címet, olvasható sajtóközleményükben.

EXTRA

Rekordszámú külföldi cég a szomszédban

2015-ben is megdöntötte a saját rekordját az osztrák főváros: egymás után negyedszer haladta meg a Bécsben letelepedő külföldi cégek száma az előző évit. A magyar vállalkozások körében is nagyon népszerű volt tavaly az osztrák főváros.

EXTRA

Budapest a leggyorsabban dráguló városok között

Az ingatlanárak a kínai Sencsenben nőttek a legnagyobbat tavaly óta, de a tízes listán ott van Budapest is.

EXTRA

Magyar cég épít gyárat Oroszországban

A magyar Sanatmetal oroszországi leányvállalata egy hosszútávú megállapodást kötött Oroszországban, melynek értéke több száz millió forintra tehető, olvasható közleményükben.

EXTRA

A NATO-t is veszélyezteti a Brexit?

Nagy-Britanniának "kétszer is meg kellene gondolnia", mielőtt esetleg úgy döntene, hogy kivonul az Európai Unióból, mivel az EU a Nyugat erejét biztosító egyik legfontosabb intézmény – írta vasárnap megjelent cikkében David Petraeus, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív brit lapban.

EXTRA

Új útvonalon jönnek a menekültek

Új útvonalat alakítottak ki embercsempészek a Törökországból az EU-ba készülő és a Görögországban rekedt menekültek számára – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német vasárnapi újság.

EXTRA

Ezektől a cégektől szedne be még több pénzt a kormány

Újabb mérföldkőhöz érkezett a szürkegazdaság elleni harc, hamarosan több mint 14 ezer cég pénztárgépe kerülhet online kapcsolatba az adóhatósággal – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató felméréséből.

EXTRA

Ma nem csak húsvétot ünnepeljük

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Anatolij Vasziljev neves orosz rendező fogalmazott meg.

EXTRA

Budapestre jönnek a legjobb startupok

Minden eddiginél erősebb nemzetközi felhozatallal rendezik meg idén hazánk legjelentősebb mobiltechnológiai és startup fókuszú konferenciáját, a SMART 2016-ot május 23-án. Áprilisban elején pedig jön a Funding the Cooperative City, ahol az új gazdasági modellekről lesz szó a közösségi alapú városfejlesztésben.

EXTRA

Információháború folyik Moszkva és Washington között

Azonban Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője szerint őket egy cseppet sem érdekli, hogy rossz az ország imázsa.

EXTRA

3D-s térképet csinál az egész világról egy startup

A londoni székhelyű eeGeo startupnál azon vannak, hogy az egész világot lemodellezzék 3D-ben. Megmutatjuk, hogyan nézne ki.

1 … 3 575 3 576 3 577 3 578 3 579 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.