Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Orosz búza árasztja el a világot

Oroszország a világ második legnagyobb búzaexportálója lett a folyó értékesítési évben, miután betört a kanadai és az amerikai piacokra is, kihasználva a gyenge rubelt és azt, hogy visszaesett riválisainak a kínálata.

EXTRA

Nagy hozam ígéretével verik át a kisbefektetőket

A pénzügyi piacokon megjelenő, engedély nélkül tevékenységet végző szolgáltatók jellemzően hangzatos, rövid távon is magas hozamokat ígérve igyekeznek felkelteni a befektetők érdeklődését. Ezen ajánlatok azonban – megfelelő szervezeti és szakmai feltételek hiányában – kimagasló kockázattal járnak, s komoly anyagi kárt is okozhatnak. Kellő körültekintéssel ugyanakkor a kisbefektetők is sokat tehetnek a jogosulatlan szolgáltatók kiszűréséért és a kockázatok csökkentéséért – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank közleménye.

EXTRA

Az olaj nyomja le piacokat

A részvénypiacokat továbbra is az olajár mozgatja, így az ismét 40 dollár alá süllyedő kurzus nyomás alatt tarthatja ma délelőtt a piacokat. Délelőtt érkezik az MNB negyedéves Inflációs jelentése – mondta el Kovács Bálint az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

EXTRA

Borús a hangulat a tőzsdéken

Csökkenő indexekkel nyitottak csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok.

EXTRA

Az államfő visszadobta a nok-törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön.

EXTRA

Őrületes ez az egész – Random Reggeli

Ez a DAX… Na meg lett a 10000 pont feletti zárás (10022), de jelenleg is 10000 pont alatt kereskednek a határidős DAX index termékével (9970). Őrületes ez az egész, pedig tegnap már-már úgy tűnt elválik felfelé a német index a giga-mega szint tartásától.

EXTRA

Veszítettek a német termékek vonzerejükből

Valamivel kevésbé optimistán ítélik meg a gazdasági kilátásokat a német polgárok, jelzi a GfK piackutató intézet csütörtökön közzétett, áprilisra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe.

EXTRA

440 vonzásában az MTelekom – technikai elemzés

Nem tud érdemben elmozdulni ettől a szinttől a távközlési vállalat árfolyama, de már láthatóak a közeljövőben érkező elmozdulás első jelei.

EXTRA

6700 tartja az OTP-t – technikai elemzés

Támasza letörésével gyengülhet tovább a bankpapír. Az alapvetően bullish technikai kép maradhat egy mélyebb korrekció esetén is.

EXTRA

A trendvonal alá zárt a Richter – technikai elemzés

Nehezen tér magához a gyógyszergyártó árfolyama, pedig pár napja még nem festettek a rosszul a rövidtávú kilátások, az ellenállások ostromlása helyett azonban az 50 napos mozgóátlag került nyomás alá.

EXTRA

Lefelé konyul a BUX – technikai elemzés

A csatornába térhet vissza a hazai index. Kijárna a mélyebb korrekció is az árfolyamnak, ami az emelkedő trend veszélyeztetése nélkül következhet be.

EXTRA

Gyengélkedett a MOL szerdán – technikai elemzés

16000-től tudott még egyet pattanni a nap végén az olajvállalat árfolyama, de így is új aljat érintett a lokális csúcs óta a papír.

EXTRA

Mennyit ér egy útlevél?

Ha az útlevelekről van szó, akkor nem mindegyik egyforma. Németország és Svédország lakói csak kisebb akadályokkal találkoznak vízum nélkül utazásaik során. Eközben az afganisztáni és pakisztáni útlevél tulajdonosai néznek szembe a legtöbb korlátozással – áll a MarketWatch cikkében.

EXTRA

Komoly verseny várja a magyar meggyet

Az idén közepes, jó termés várható meggyből, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) 150-160 forintos felvásárlási árat tartana reálisnak – mondta Csizmadia György, a szervezet alelnöke szerdán.

EXTRA

Online sportfogadásban hasít az állami cég

Legyűrte engedély nélkül működő, internetes sportfogadásokkal foglalkozó külföldi riválisait a Szerencsejáték Zrt., immár az állami cégé a hazai piac kétharmada – írta csütörtöki számában a Magyar Idők.

EXTRA

Kerülik a kockázatot a befektetők

Csökkenéssel zártak szerdán a New York-i tőzsde irányadó mutatói, a piacot az olajár csökkenése nyomta le.

EXTRA

Brüsszeli robbantások – A terrorcselekmények visszavetik a turizmust

Budapest, 2016. március 23., szerda (MTI) – Több tényezőtől is
függ, milyen hatása lesz a brüsszeli terrorcselekményeknek a
magyarországi turizmusra, de az ilyen események után általában
visszaesés tapasztalható – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek
Szövetsége (MSZÉSZ) főtitkára az M1 aktuális csatornának szerdán.

EXTRA

Milliókért aggódnak az ENSZ szakértői

Mintegy 60 millió ember élelmiszer-ellátását, megélhetését és egészségét veszélyezteti az El Niño időjárási jelenség pusztító hatása, amely a döntéshozók, segélyszervezetek és a privát szféra határozottabb és koordináltabb fellépése nélkül nehezen kezelhető – figyelmeztet az ENSZ.

1 … 3 581 3 582 3 583 3 584 3 585 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.