Sötét mód ikon
2026 november 06
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Hiába drágább, nagyon veszik a lakásokat

Az elmúlt két hónapban is rengeteget változott a lakáspiac. 2016. január-február időszakban az előző év végéhez képest az látszik, hogy a 40-50 négyzetméteres lakások helyett inkább a 60-70 átlagos alapterületű lakásokat veszik. Emellett észrevehető, hogy a kínálat szűkössége miatt – néhány kivételtől eltekintve – az év végéhez képest az újépítésű lakások átlagára 5-15 százalékkal nőtt az év első két hónapjában – foglalta össze az Otthon Centrum.

EXTRA

Határidő szorítja az őstermelőket

Már csak néhány napig, március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, január 1-től hatályos igazolvány kiváltását, illetve a még hatályos igazolványok visszamenőleges érvényesítését – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

EXTRA

Kevés lesz az EKB programja Európának

Londoni pénzügyi elemzők szerint több okból is kérdéses az euróövezeti jegybank (EKB) csütörtökön bejelentett monetáris enyhítési lépéseinek hatékonysága.

EXTRA

Drágább lett a tankolás

Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

EXTRA

Megrángatták az amerikai piacot

Alig változtak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó mutatói a piac zárásakor.

EXTRA

Segítség nélkül nem éli túl Görögország a menekültválságot

Az európai menekültválság kockázatot jelent Görögország gazdasága számára, a dél-európai országnak jelentős segítségre van szüksége ahhoz, hogy meg tudjon birkózni a menekültáradattal – szögezte le Ángel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára csütörtökön.

EXTRA

Erre érdemes figyelni Draghi bejelentése után

A közzétett jelentés szerint az EKB havi eszközvásárlási keretösszegét felemelték 20 milliárd euróval 80 milliárd euróra. Ez meglepetés a piac számára és egyúttal a mi, egyébként optimista várakozásainkat is felülmúlta – olvasható az Equilor blogján.

EXTRA

Újra kultusza lett az művész moziknak

Mintegy hetvenmillió forinttal támogatta 2015-ben az art mozik szakmai tevékenységét és az art filmek forgalmazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

EXTRA

Csányi alapja megint Mol-részvényt vásárolt

Tovább vásárolja a részvénypaketteket a szingapúri alap.

EXTRA

Odavágott a piacoknak Draghi bejelentése

Vegyes kezdés után zárásra mély veszteségbe süllyedtek csütörtökön a főbb európai tőzsdeindexek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,12 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 25 254,65 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Luxusautók, amiket nem felejtesz el

Kétféle autó létezik a világon: azok, amelyeket az egyszerű halandók vezetnek és a "szuperautók". Ezek arról ismeretesek, hogy hihetetlen tulajdonságaik vannak, mint például a kétségbeejtően nagy lóerő vagy az olyan luxus belső tér, amilyet még az ötcsillagos szállodák királyi lakosztályában sem találunk. A Genfi Autószalon mindig is az ilyen autók gyűjtőhelye volt, a Washington Post pedig összeszedte az idén bemutatott legfurcsább luxusautókat.

EXTRA

Ezért lehet drága a kakaó

A kakaópor gyártás területén a legmagasabb minőséget a mai napig az úgynevezett holland gyártási eljárás képviseli, amit több-kevesebb sikerrel a világ más részein is próbálnak utánozni. Alapvetően két nagy kategóriával találkozunk a boltokban: a 10-12 százalékos és 20-22 százalékos fajtákkal. A háztartások elsősorban az utóbbit használják, mivel a sütemények esetében ez a típus adja a legjobb minőséget, az ízt és a színt, a húsvéti időszakban is ez az egyik főszereplő – áll a Tutti Kft. sajtóközleményében

EXTRA

Lázárék átalakítják az uniós pályázatok értékelését

A földárverések újraindulása óta eltelt egy hétben 27 ezer hektár állami földet adtak el 38 milliárd forint értékben – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Lázár János elmondta azt is, hogy háromezer állami pályázatbírálóra lehet szükség.

EXTRA

Újabb büntetést kapott a K&H

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában huszonhétmillió forintra bírságolta a K&H Bank Zrt-t. A hitelintézetnek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb 2016. június 30-ig meg kell szüntetnie az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket – olvasható az MNB honlapján.

EXTRA

Nem akármilyent húzott Draghi

Az Európai Központi Bank (EKB) által jóváhagyott csomag segít kiaknázni a különböző monetáris eszközök közötti szinergiákat, hozzásegít, hogy lendületet kapjon az euróövezet gazdasága, és az infláció gyorsuló ütemben megközelítse a 2 százalékos célt – mondta az intézkedések bejelentését követő sajtótájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke.

EXTRA

A kormány nem zárkózik el a törökök támogatásától

Elsősorban a balkáni országok illegális migrációval szembeni védekezéséhez juttatna uniós forrásokat Magyarország, a kormány ugyanakkor nem zárkózik el attól sem, hogy Törökország jelentős pénzügyi támogatást kapjon – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Félmillióval többen halhatnak meg évente

A globális felmelegedés jelentős változásokat okozhat az emberek étrendjében és így szakértők szerint 2050-ben több mint ötszázezerrel többen halhatnak meg agyvérzésben, rákban és szívbetegségekben.

EXTRA

Jól indult a nap a Wall Streeten

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a vezető
amerikai értéktőzsdéken.

1 … 3 605 3 606 3 607 3 608 3 609 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.