Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Tízezrek válnak a hamisítás áldozatává

Több mint 3,5 milliárd eurós kárt okoz a hamis órák és ékszerek forgalmazásából származó közvetlen és közvetett bevételkiesés uniós szinten, emellett 28 500 munkahely megszűnését is eredményezi. Hazánkban évente átlagosan több mint 40 milliárd forintnyi kár éri az iparágat, emellett a magyar piac az uniós átlagnál valamivel fertőzöttebb terület – derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) jelentéséből.

EXTRA

Kényelem és tenger – erre vágynak a magyarok

Az előfoglalások adatai alapján Spanyolországot és Bulgáriát választják a magyarok Egyiptom helyett – közölte az Invia online utazási ügynökség.

EXTRA

Naperőművet kapott Pécs

Elkészült Pécsen az MVM Hungarowind Kft. fotovoltaikus erőműve. A 10 megawatt kapacitású létesítmény célja, hogy növelje a megújuló források arányát a hazai energiafelhasználásban. A beruházás több mint 4 milliárd forint uniós és állami támogatás segítségével valósult meg. A pécsi napelemes erőmű várhatóan közel 15 ezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását éves szinten. – tájékoztatott a cég.

EXTRA

Ő a legjobban fizetett hollywoodi sztár

Ha nem nyeri meg holnap az Oscart, akkor sem kell jelzáloghitelt felvennie.

EXTRA

Városok tűnhetnek el a Föld színéről

Új tanulmányok szerint a Föld tengerszintje gyorsabban emelkedik, mint az elmúlt 2800 évben, és ez egyre csak gyorsul az ember okozta globális felmelegedés miatt.

EXTRA

5 tipp, amivel visszatér a munkakedved

Cégtulajdonosként, vállalkozóként vagy alkalmazottként is gyakran szembekerülhetünk a motiválatlansággal, amely jelentős mértékben megnehezítheti a napi munkavégzésünket.

EXTRA

Megszorítások jöhetnek a briteknél

A brit pénzügyminiszter szerint a hazai és a külső gazdasági környezet miatt valószínűleg a korábban tervezettnél is nagyobb államháztartási kiadáscsökkentésekre lesz szükség ahhoz, hogy a költségvetési konszolidációs célokat teljesíteni lehessen.

EXTRA

Felemás zárás Amerikában

Vegyesen zártak pénteken a New York-i tőzsde irányadó mutatói.

EXTRA

Megdicsérte az IMF Szerbiát

A szerb gazdasági reformprogram jó eredményeket hozott, Szerbia megvalósította, sőt túl is teljesítette az elé állított célokat – értékelte tíznapos látogatásának végén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken, közleményükben hozzátették ugyanakkor, hogy az államadósság még mindig túl magas, és a közszféra reformja is késlekedik.

EXTRA

Kalapács alá kerülnek a somogyi és veszprémi földek

A Földet a gazdáknak program 8,5 milliárd forint értékű, 9200 hektárnyi termőföld árverésével folytatódik Veszprém megyében márciusban – jelentette be a megyei kormánymegbízott pénteken Veszprémben. Somogyban több mint 5500 hektár termőföld árverésével folytatódik a program márciusban.

EXTRA

Nagy bajba kerülhet Horvátország

Felügyeleti, azaz túlzott hiány esetén követendő eljárást indíthat az Európai Bizottság Horvátországgal szemben, amiért az előző kormány nem vette figyelembe a testület ajánlásait – mondta Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök, miután pénteken Zágrábban fogadta Valdis Dombrovskis euróért és a szociális párbeszédért felelős EU-biztost.

EXTRA

Még most is vonzó az ország a német autóiparnak

Két újabb német autóipari beruházás kezdődik Kecskeméten, összesen 10 milliárd forint értékben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stuttgartban folytatott tárgyalásai után pénteken.

EXTRA

Megvan az új FIFA elnök

A svájci Gianni Infantinót választották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) új elnökének a szervezet pénteki, Zürichben rendezett rendkívüli kongresszusán.

EXTRA

Erős napja volt ma Európának

Emelkedő indexekkel zártak pénteken a vezető nyugat-európai értéktőzsdék. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,11 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel, 23 657,79 ponton zárt pénteken.

EXTRA

Milliós számlával érhet véget a síelés

Az elmúlt évekhez képest lényeges előrelépés történt a biztosítások terén: az ezredforduló táján a külföldre utazók 40 százaléka kötött biztosítást, manapság ez már 67 százalék – összegezte a kutatásának eredményét a Groupama Biztosító. A reprezentatív felmérésből az is kiderült, hogy a nők kockázatkerülőbbek, illetve, hogy a biztosításkötés legfőbb motivációja az esetleges orvosi ellátás elérhetővé tétele, amire a tavalyi síszezonban februárban volt a legnagyobb szükség.

EXTRA

Így látja az EU a magyar gazdaságot

Magyarország kiegyensúlyozott, de továbbra is viszonylag mérsékelt növekedési pályán halad, a munkaerő-piaci fejlemények kedvezőek, az államadósság csökken, de a beruházások az idén akár vissza is eshetnek – írja az Európai Bizottság pénteken közzétett 2016. évi
országjelentése, megállapítva, hogy az ország némi haladást ért el a 2015. évi országspecifikus ajánlások végrehajtásában.

EXTRA

Szabadabban rakosgatná a kormány a költségvetési pénzeket

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek az Államháztartásról szóló törvény (Áht.) módosításáról, amely a javaslat indoklása szerint biztosítja annak lehetőségét, hogy a kormány valamely kiemelt közfeladat ellátásáról akkor is dönthessen, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható.

EXTRA

Külső válságra érzékeny az EU

A pénzügyi piacok változékonysága és növekvő külső kockázatai miatt erősíteni kell a tagállamok gazdasági alapjait – hangsúlyozta Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke pénteken Brüsszelben, miután az uniós
bizottság közzétette országjelentéseit, amelyek a tagállamok
makrogazdasági egyensúlyhiányainak megelőzésével foglalkozik és részletezi a kiigazításokat.

1 … 3 630 3 631 3 632 3 633 3 634 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.