Mozgóátlaga tartotta meg a MOL-t – technikai elemzés
14000 fölött tudott zárni ismét az olajvállalat árfolyama. A csökkenő trendvonal áttörésével lódulhatna meg fölfelé a papír.
14000 fölött tudott zárni ismét az olajvállalat árfolyama. A csökkenő trendvonal áttörésével lódulhatna meg fölfelé a papír.
Elemében van a távközlési vállalat árfolyama, de küszöbön lehet a korábban említett korrekció is.
Csökkent a kőolaj ára szerda reggel a szaúdi olajügyi miniszter bejelentésére, miszerint a nagy olajtermelők biztosan nem fogják vissza termelésüket.
Tokió, 2016. február 24., szerda (MTI/Reuters) – Gyengüléssel
zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a még nyitva tartó
tőzsdék irányadó mutatói is a keddi zárószint alatt mozogtak.
Továbbra is lendületben van a hazai, elsősorban a budapesti ingatlanpiac, de még mindig találhatunk olyan ingatlanokat, amiket nem tudnak eladni a tulajdonosok illetve az értékesítéssel megbízott ingatlanközvetítők. A Balla Ingatlanirodák annak járt utána, hogy melyek is ezek a nehezen vagy teljes mértékben eladhatatlan lakások.
A németországi botrány kirobbanása után kiderült, hogy – Magyarországra is szállítottak a visszahívott Mars-termékekből – jelentette be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatósága.
Alig kimutatható mértékben, csupán pár fillérrel mozdult el csupán a forint árfolyama a főbb devizákhoz viszonyítva szerda kora reggelre a kedd esti jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Meggyőzően, mintegy 36 százalékkal, 691,9 milliárd forintra növelte tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) 2015-ben a magyar olajipari cég az előző évi 510,6 milliárd forintról – közölte a társaság.
A 2011-ben alapított Tesco Mobile virtuális szolgáltató végleg kivonul a magyar piacról, így a Tesco kiskereskedelmi cég nevéhez fűződő mobilszolgáltatás április 16-ától megszűnik Magyarországon – értesült a Magyar Idők.
Csökkentek a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden az olajárak zuhanásával párhuzamosan. A befektetők nyugtalanítja, hogy a kínai jegybank ismét gyengítette a jüan árfolyamát a dollárral szemben. Olaj volt a tűzre, hogy az amerikai fogyasztók bizalma erősen csökkent a
Conference Board gazdaságkutató felmérése szerint.
A múlt év utolsó negyedében felszökött az amerikai bankok nyeresége, de aggasztóan nőttek a behajthatatlan követelések.
Az Európai Bíróság döntése nem befolyásolja a SZÉP-kártyák elfogadását, azok továbbra is zavartalanul használhatóak – jelezték a kártyákat forgalmazó bankok azt követően, hogy az uniós joggal összeférhetetlennek mondta ki a bíróság a SZÉP-kártya és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemeit.
A kezdő vállalkozók nagy része beleesik olyan hibákba, amelyek kiküszöbölésével a cégük nem bukna el. Nézzük, milyen hibákat követnek el!
Az állami termőföld ötéves eladási tilalma, illetve a földértékesítés helyettesítése sokéves bérbeadással szerepel abban a törvényjavaslatban, amelyet a lengyel kormány keddi ülésén tárgyaltak meg.
Tavaly tovább javult a bankrendszerrel és a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos attitűd. Csúcsközelben a hitelfelvételi, abszolút csúcson a fogyasztással és megtakarítással kapcsolatos optimizmus, azonban tovább nyílt a társadalmi olló. A magyar banki ügyfél még mindig nem tudatosan válogat a szolgáltatások közül, messze még a digitális átállás – derül ki a lakosság fogyasztási, megtakarítási és hitelfelvételi hajlandóságának alakulását negyedévente vizsgáló Deloitte-Scale BankIndex kutatás legfrissebb kiadásából.
Csökkenő indexekkel zártak kedden a vezető nyugat-európai értéktőzsdék, de megőriztek valamennyit hétfői nyereségükből. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,74 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 23 171,97 ponton zárt kedden.
Belgium ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzést a Franciaországgal közös határán annak érdekében, hogy megakadályozza az észak-franciaországi Calais-ban kialakult és jelenleg felszámolásra váró táborban tartózkodó migránsok esetleges beáramlását az országba – jelentette be a belga kormány kedd délután.
A német olaj- és gázipar szerint mielőbb szükség lenne a hidraulikus rétegrepesztéses (fracking) kitermelési eljárások alkalmazásának törvényi szabályozására – közölte kedden a WEG szakmai képviseleti szervezet.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.