Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Egy év múlva talán már egyensúlyban lesz az olajpiac

Az olaj világpiacán 2017-re állhat be kereslet-kínálati egyensúly a Nemzetközi Energiaügynökség középtávú piaci előrejelzése szerint, amiben egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy a kitermelési beruházások mostani visszafogása az évtized végére akár már veszélybe is sodorhatja az ellátási biztonságot.

EXTRA

Felszívta magát az amerikai bika

Indexerősödéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.

EXTRA

Veszteségből nyereségbe fordult a K&H

A K&H Bankcsoport 38,1 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2015-ben, egy évvel korábban, a devizahitelek elszámolása miatt 28 milliárdot meghaladó veszteséggel zárt a csoport – mondta Hendrik Scheerlinck,
a K&H Bankcsoport vezérigazgatója a bank hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

EXTRA

Rendesen megizzasztja a fontot Cameron

David Cameron brit miniszterelnöknek sikerült néhány apróbb kedvezményt kicsikarnia az Európai Uniótól az EU és az Egyesült Királyság elhúzódó vitájában, de összességében a megállapodás-csomag meglehetősen felhígult az eredeti elképzelésekhez képest. Gyakorlatilag minden területen, a bevándorlók juttatásaitól az Egyesült Királyság EU-törvényhozási vétójáig, David Cameron kénytelen volt engedni igényeiből – ennek eredményeképpen megerősödhetnek az elszakadás-pártiak a júniusi referendumon – áll John J. Hardy, Saxo Bank szakértőjének elemzésében.

EXTRA

Megint találtak hibát az Uber működésében

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint az Uber Hungary Kft. személyszállítási közvetői tevékenységet végez diszpécserszolgálattal, noha erre nincs engedélye, ezért megsérti a vonatkozó előírásokat.

EXTRA

Lagarde noszogatja az olajmonarchiákat

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bízik abban, hogy a Perzsa(Arab)-öböl mentén fekvő olajmonarchiák képesek végrehajtani az alacsony olajárak miatt szükséges nagy költségvetési kiigazításokat – jelentette ki Christine Lagarde, a valutaalap vezérigazgatója hétfőn egy Abu-Dzabiban tartott tanácskozáson.

EXTRA

Meglódult a DAX

Komoly ellenállást tört át a német részvényindex, a DAX a 9300-as szintek fölé került, a 100-as mozgóátlagot is sikerült átlépnie az árfolyamnak, a kurzus akár 9700-ig emelkedhet. További vételek jöhetnek a DAX-ban. Az AUD/USD a 0,70-es szintek fölött áll, erős a vételi kedv.

EXTRA

Jól saccolták meg a januári hiányt

Az államháztartás központi alrendszerének január havi többlete 92,2 milliárd forint lett, ami megegyezik a február elején közölt előzetes számokkal – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a kormany.hu oldalon.

EXTRA

Orbán: végre meghallották az Unióban Magyarország hangját

A kötelező betelepítési kvóta elhárítását nevezte meg a következő időszak legfontosabb feladatának Orbán Viktor kormányfő hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol beszámolt a múlt hétvégi európai uniós csúcstalálkozóról. A miniszterelnök bejelentette: a kormány szerdai ülésén alakítja ki az álláspontját arról, hogyan verje vissza a kötelező betelepítési kvótarendszerről szóló brüsszeli tervet.

EXTRA

Megint osztalékpapír lesz a Magyar Telekom

A mostani hozamkörnyezetben nem is olyan rossz kilátás, hogy egy 410 forint körül jegyzett papír, középtávon 5-7 százalékos osztalékhozamot ígér.

EXTRA

Rekord nyereséget könyvelhetett el a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank 2015-ben rekordmértékű, 95 milliárd forintos nyereséget ért el. A teljes összeg az eredménytartalékot fogja majd növelni, amely ezzel 150 milliárd forintra emelkedik – jelentette be az MNB hétfőn
honlapján.

EXTRA

Tovább betegeskedik az európai gazdaság

Csalódást keltő, a vártnál rosszabb januári adatok után februárban sem mutatkozott javulás az euróövezetben: mivel csökkent a kereslet, a magánvállalkozások
tevékenysége az utóbbi egy év legalacsonyabb ütemében bővült, a feldolgozóipari és a szolgáltatóipari cégek teljesítménye egyaránt elmaradt az elemzői várakozásoktól – derült ki a Markit Economics londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek
februári előzetes adataiból.

EXTRA

Német tanulmány: a schengeni övezet összeomlása 1400 milliárdeurójába is kerülhet az EU-nak

Berlin, 2016. február 22. hétfő (MTI/Reuters) – Egy német
tanulmány szerint a szabad mozgást biztosító schengeni övezet
összeomlása akár 1400 milliárd eurós veszteséget is okozhat az
Európai Uniónak a következő tíz év során.

EXTRA

Most már te is másképp nézhetsz az okostelefonodra

A Vodafone Wallet felhasználói Európán belül, hamarosan PayPal-on keresztül is fizethetnek azokban az üzletekben, éttermekben és egyéb kiskereskedelmi helyeken, ahol lehetséges az NFC-s mobilfizetés. Az online fizetések szolgáltatója és a Vodafone között létrejött megállapodásnak köszönhetően, a PayPal felhasználók először használhatják ezt a fizetési módot az értékesítési pontokon és különböző szolgáltatások igénybevételekor – tudtuk meg a mobiltarca.hu-tól.

EXTRA

Erőn felül termel Kína

Hosszú évek során a kínai gazdaságot jellemző túltermelés ellen eddig nem sikerült hatékonyan fellépnie a pekingi gazdaságirányításnak, a teendőket azonban úgy látszik már nem lehet tovább halogatni. Az ipari túltermelés következményeiért máris súlyos árat
kell fizetnie Kínának, és így a globális, köztük az európai piacoknak is – állapította meg Jörg Wuttke az Európai Unió-Kína Kereskedelmi Kamara elnöke Pekingben.

EXTRA

Még mindig hömpölyög a szemét a riói vizekben

Hat hónappal a riói olimpia előtt katasztrofális a víz minősége az olimpiai helyszíneken.

EXTRA

Három hétig pofozhatják még az eurót

John J. Hardy, a Saxo Bank elemzője szerint nincs biztonságban az euró dollárral szembeni árfolyama a március 10-én esedékes Európai Központi Bank (EKB) által tartott üléssel kapcsolatos várakozások miatt.

EXTRA

Egyszerű csellel spórol az adón a Google

2014-ben a technológiai óriás (amely már az Alphabet cég egyik leánya) megközelítőleg 11,7 milliárd eurót (3675 milliárd forint) utalt át Bermudára, hogy minimalizálja a bevételei után fizetendő adó mértékét egy jól ismert módszer segítségével – derítette ki a Forbes.

1 … 3 642 3 643 3 644 3 645 3 646 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.