Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Így írhatja át a postatörvényt a kormánypárt

Bánki Erik (Fidesz) módosító indítványt terjesztett be a postatörvényt módosító javaslathoz. A kormánypárti politikus szerint jogtechnikai pontosításról van szó, amely az eredeti javaslat céljának megfelelően egyértelműsíti a jogalkotói szándékot.

EXTRA

Áfacsökkentés segített az autóeladásokon

Kínában 2,23 millió új autót adtak el januárban, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedés – közölte a Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) pénteken.

EXTRA

Ázsia is szenved az olaj miatt

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai börzék pénteken, a még nyitva tartó tőzsdék mutatói mínuszban álltak.

EXTRA

Van megoldás a nyugdíj problémákra

Világszerte a munkavállalók 51 százaléka 65 évesen vagy azt követően, vagy egyáltalán nem szeretne nyugdíjba menni. A megkérdezett munkavállalók 56 százaléka rugalmasan lépne át a munka világából a nyugdíjas évekbe, ugyanez az arány az 55 év felettiek körében 55 százalék, és még ennél is magasabb a fiatalok körében – derül ki az Aegon 2015. évi nyugdíjfelkészültségi kutatásából. Magyarországon a rugalmas nyugdíjazás még szinte ismeretlen fogalom, bár a szakértők szerint ez enyhítheti az egyre égetőbbé váló nyugdíjkérdést.

EXTRA

Olcsó hitelből fejleszt a Graphisoft Park

A Graphisoft Park SE 2015-ben 2,5 millió euró adózott nyereséget ért el az előző évi 2,4 millió euró után – derül ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság csütörtökön közölt tőzsdei gyorsjelentéséből.

EXTRA

Lefelé tart az olaj ára

Csökkent a kőolaj ára péntek hajnalban az ázsiai kereskedésben, mert ismét felerősödött a túlkínálattal kapcsolatos aggodalom.

EXTRA

Nagy vitákat kavart Cameron

Bennfentes források szerint a vártnál is nehezebben halad a Nagy-Britannia uniós reformigényeiről szóló csütörtök esti tárgyalás az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács csúcstalálkozóján.

EXTRA

Lehúzta az olaj Amerikát

Három, nyereséggel végződő nap után csütörtökön gyengülésre váltottak a New York-i tőzsde irányadó indexei, amelyeket a mérséklődő olajárak és a Wal-Mart kiskereskedelmi áruházlánc vártnál rosszabb gyorsjelentése húzott lefelé.

EXTRA

Bejött az év az Air France-KLM-nek

Nőtt a bevétele és az üzemi eredménye is az Air France-KLM francia-holland légitársasági csoportnak 2015-ben, a cég adózott eredménye a 2014-es veszteség után tavaly már nyereséget mutatott.

EXTRA

London nem bírta a tempót

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók csütörtökön.

EXTRA

Gyengélkedett a forint

Gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön.

EXTRA

EU-csúcs – Londoni elemzők: megállapodás esetén is folytatódna afont gyengülése

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2016.
február 18., csütörtök (MTI) – Londoni pénzügyi elemzők szerint
valószínűleg akkor is folytatódna a font gyengülése, ha sikerül
megállapodásra jutni az Európai Unió London által igényelt
reformjairól a mostani EU-csúcson.

EXTRA

Túl sok olaj van az amerikai hordókban

Jelentősen növekedett az amerikai kereskedelmi olajtartalék a múlt héten. A hír hatására megfordult az emelkedő trend és csökkenni kezdett a kőolaj világpiaci ára.

EXTRA

Eljött a kamatvágások ideje

Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar, a cseh és a lengyel jegybank egyaránt jelentősen csökkenteni fogja inflációs előrejelzéseit, és hamarosan újabb kamatcsökkentési ciklusba kezd.

EXTRA

Japánból vonzónak tűnik Magyarország

Stabilról pozitívra javította a magyar államadósságra vonatkozó kilátását a tokiói székhelyű Japan Credit Rating Agency (JCRA) – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

EXTRA

Nem kell félni az olcsó olajtól

Rosszul indult az év a világ piacain, az elmúlt években tapasztalt ralli után váratlanul jött a tőzsdei zuhanás. A háttérben az olajár esése és a kínai gazdaság lassulása miatti félelmek állnak. Ennek ellenére a fertőzésveszély nem minden nagy gazdasági régióra áll fenn egyformán, bizonyos piacokon a pánikhangulat gyorsan el is múlhat – hívta fel a figyelmet Pálinkás Ervin, a Pioneer Alapkezelő részvénybefektetési vezetője.

EXTRA

Szépen teljesítettek a hazai blue chipek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,43 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel, 23 162,25 ponton zárt csütörtökön.

EXTRA

Nehezen bírja a versenyt a Wal-Mart

Nyereségének csökkenéséről számolt be és rontotta a forgalmára vonatkozó előrejelzését a Wal-Mart amerikai áruházlánc a dollár erősödése és áruházainak közelmúltbeli bezárásai miatt.

1 … 3 648 3 649 3 650 3 651 3 652 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.