Gigaszélerőmű épül a brit partoknál
A világ legnagyobb szélerőmű parkjának megépítését jelentette be a dán Dong Energy.
A világ legnagyobb szélerőmű parkjának megépítését jelentette be a dán Dong Energy.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntekig értesített minden érdeklődőt, hogy sikerrel igényelt-e jegyet a magyar válogatott Eb-meccseire.
Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság (BAMF) folyamatos fejlesztése ellenére nagyjából 770 ezer ügy vár még elbírálására – mondta a hatóság vezetője pénteki berlini tájékoztatóján, elfogadhatatlannak nevezve a menekültügyi rendszerben kialakult állapotokat.
Erős ingadozás után csökkenő indexekkel zártak pénteken a vezető nyugat-európai értéktőzsdék.
A változatlanul csökkenő olajárak miatt az orosz gazdaság az idei évet is recesszióban tölti, és a tartós visszaesés, valamint a gyenge rubel együttes hatása miatt a dollárban számolt nominális hazai össztermék (GDP) várhatóan a fele lesz a három évvel ezelőtti értéknek – jósolták pénteken ismertetett, jelentősen rontott új előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,71 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel 23 637,22 ponton zárt pénteken.
Hatmilliárd forint forrásra pályázhatnak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az idén a magántulajdonban lévő ipari parkok – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben a Határ úti ipari parkban, amely elnyerte a Tudományos és technológiai park címet.
Jó évet zárt tavaly az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb kereskedelmi bankja, a CIB anyabankja nettó nyeresége 2015-ben több mint kétszeresére, 2,74 milliárd euróra emelkedett az előző évi 1,25 milliárd euróról, ami 2007 óta a legjobb eredmény.
Elhalasztja éves eredménybeszámolójának közzétételét és részvényesi közgyűlését a Volkswagen AG a dízelbotrány során felmerült számos, még megoldatlan probléma miatt – közölte pénteken a Wolfsburgi konszern.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Estée Lauder profitja és forgalma a december végével záródott második pénzügyi negyedévében, elsősorban a sminktermékek iránti keresletnövekedés hatására.
Kína befektető csoport készül megvásárolni a chicagói tőzsdét – jelentette be pénteken a Chicago Stock Exchange (CHX).
Elkészült a 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. – közölte Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a 3-as metró felújított szerelvényei már korábban, 2019 nyarán forgalomba állhatnak.
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés pénteken a vezető amerikai tőzsdéken.
Januárban 951 millió euróval nőttek a devizatartalékok, a hónap végén 31,273 milliárd eurót tettek ki – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken megjelent legfrissebb adatokból. A devizatartalékok állománya 6,959 milliárd euróval csökkent a tavaly január végihez képest.
A MABISZ és a román biztosítási garanciaalap (FGA) megállapodott az Astra Biztosító hazai kgfb-károsultjainak kifizetéséről, amit a MABISZ teljesít. Az egyéb károsultak az FGA honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket a román garanciaalaphoz úgy, hogy az március 3-ig oda beérkezzék. Célszerű a kárkifizetési kérelmet, egyéb – például díj-visszatérítési – igénybejelentéseket is ugyanígy késlekedés nélkül megtenni az FGA felé.
Újra Kínával riogatják a befektetőket, miközben Obama kampányszagú 10 dolláros hordónkénti tisztaság adót vetne ki. Ez hasonló, mint az európai jövedéki adó. 25 cent lenne gallononként, s az alacsony kőolaj illetve benzin árak ezt most lehetővé tennék.
Bővülés várható az előre fizetett (ún. prepaid) bankkártyák területén hazánkban 2016-ban, melynek eredményeképpen a fogyasztók még több készpénzkímélő fizetési megoldás közül választhatnak.
A Toshiba japán cég az eddig vártnál is jelentősebb, a cég 140 éves történetének legnagyobb veszteségére számít a március végével záródó pénzügyi évben.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.