Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Kína miatt szenved az ABB

Jelentősen, hetven százalékkal esett a svájci ABB energiaipari konszern profitja a tavalyi utolsó három hónapban.

EXTRA

Még meglephet minket a kisker

Kedvező a kiskereskedelmi forgalom tavalyi 5,5 százalékos éves bővülése a szakértők szerint, akik további, bár lassuló ütemű növekedésre számítanak az idén.

EXTRA

Romániában tavaly csaknem 16 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Bukarest, 2016. február 3., szerda (MTI) – Romániában tavaly
csaknem 16 százalékkal nőtt a turisták által eltöltött
vendégéjszakák száma az előző évhez képest – közölte szerdán a
román országos statisztikai intézet.

EXTRA

Lassan beállnak az uberesek a sorba

Az Uber-taxisok ellenőrzésének tapasztalata azt mutatta, hogy a többség adószám nélkül végezte munkáját.

EXTRA

Eddig bírta az ukrán gazdasági miniszter

Bejelentette lemondását Ajvarasz Abromavicsusz ukrán gazdasági miniszter szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Kitűnt a Mercedes a tengerentúlon

A BMW csoport amerikai eladásai 4,0%-kal csökkentek januárban, elsősorban a BMW márka 4,7%-os visszaesése miatt. A német presztízsgyártók közül egyedül a Daimler csoporthoz tartozó Mercedes tudott növekedést felmutatni Amerikában.

EXTRA

Szétszakítják a britek az Uniót?

Sürget az idő. Ha Európa nem kínál elfogadható alternatívát a briteknek, akkor az események megállíthatatlanul torkollanak a júniusi népszavazásba. Ahol már nem lesz más választás, csak a kiválás. Ön szerint is reális veszély, hogy a britek szétszakítják az Uniót? Szavazzon!

EXTRA

Télen is szeretünk utazni, csak baleset ne érjen minket!

Minden harmadik magyar utazik a december és március közötti időszakban, amire átlagosan 38.000 forintot költenek, és jellemzően belföldön, főleg városnézéssel és wellnessezéssel töltik az erre szánt időt – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból . A válaszadók egyharmada biztosítás nélkül vág neki az utazásnak, leginkább azért, mert nem szívesen költ rá, vagy, mert úgy véli, vele nem történhet baj.

EXTRA

Felújítással csökkenhet tovább a társasházi rezsi

2018. január 1-jétől újabb épületenergetikai szigorítás vár a felújítási munkálatokba kezdő társasházakra. A különböző épületelemek hőátbocsátási tényezőjére vonatkozó új, szigorúbb követelmények jelenleg még csak az uniós, illetve a központi költségvetési forrásokból finanszírozott felújításokra vonatkoznak, ám két év múlva már minden társasházi felújítás esetében az új előírásoknak kell megfelelni. A szigorodó kritériumok teljesítése ugyanakkor nem csupán kötelezettséget jelent a lakóközösségeknek, hanem lehetőséget is biztosít számukra a rezsiköltségek jelentős és hosszú távú csökkentésére – emelik ki a Házfórum.hu társasházszakmai fórum és a Társasházi Háztartás szaklap szakértői.

EXTRA

Új szektort hódítana meg a Google ernyőcége

Európai és amerikai gyógyszeripari vállalatokkal folytat puhatolózó tárgyalásokat együttműködési lehetőségekről a Google anyavállalata, az Alphabet – számolt be szerdán a német Handelsblatt szakmai körökből származó értesülésekre hivatkozva.

EXTRA

Csak pletykák miatt nézhet be 30 dollár alá az olajár

Az elmúlt napok emelkedése után ismét gyengült az olaj kurzusa. A fő mozgatóerő Szaúd-Arábia lehet, hisz nekik a legolcsóbb kitermelni a fekete aranyat és ez az alacsony összeg kiszoríthatja a versenytársakat is a piacról, például a palaolajat.

EXTRA

Kevesebbet kamatozik a jövőben a kincstárjegy

Egységesen 25 bázisponttal csökkenti a lakosság számára értékesített fél,- egy és kétéves kincstárjegyek kamatát az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) február 8-tól. Az egyéves Kamatozó Kincstárjegy és a Kincstári Takarékjegy Plusz éves kamata 2,5 százalékra, a Féléves Kincstárjegy és az egyéves futamidejű Kincstári Takarékjegy 2,25 százalékra, a kétéves Kincstári Takarékjegy kamata pedig 2,75 százalékra csökken. Az új kamatok 2,25 – 2,75 százalékos mértéke továbbra is kiemelkedő a hasonló lakossági pénzügyi termékek között – tudtuk meg az Államadósság Kezelő Központtól (AKK)

EXTRA

Méltányolhatóak az angol törekvések Juncker szerint

Tisztességes a brit reformigényekkel kapcsolatos előző napi javaslatcsomag, és azt az Európai Parlamentnek (EP) is támogatnia kellene – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

EXTRA

Rátaposott a fékre az euróövezet is

A gazdasági teljesítmény növekedési ütemének lassulására utal az euróövezet januári beszerzésimenedzser-indexe – közölte szerdán a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.

EXTRA

Kezdődhet az e-autók aranykora Németországban

Németországban a kormány és az autóipar szereplői márciusig közös cselekvési tervet készítenek az elektromos meghajtású autók használatának terjesztéséről – közölte szerdán Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter.

EXTRA

Ezért termeszthetnek kevesebb szóját idén

Nettó 97 ezer forint a tavaszi kalászos növények vetőmagjaira vonatkozó, egy tonnára vetített ár, amelyet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tájékoztató jelleggel tett közzé. Az illetékes bizottság ülésén elhangzott: közepes vetőmag keresletre számítanak 2016-ban. Növekvő érdeklődés kísérheti a sörárpát, a szójatermesztési kedv viszont csökkenhet – tudtuk meg a terméktanácstól.

EXTRA

Élelmiszert árultak gyógyszerként, büntetést kaptak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Posta Szerviz Kft. jogsértő módon reklámozta LPA Bio-Actif elnevezésű termékét, mert tiltott gyógyító és megalapozatlan egészségre vonatkozó hatásokkal népszerűsítette azt, valamint megtévesztette a fogyasztókat a termék teszteltségét és ellenőrzöttségét tekintve. A GVH a jogsértésért 12.453.000 forint bírságot szabott ki a Posta Szerviz Kft.-re, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását – tudtuk meg a hivataltól.

EXTRA

Soha nem látott felvásárlásba kezdene a ChemChina

A kínai állami ChemChina vegyipari konszern 43 milliárd dolláros ajánlatot tett a svájci Syngenta növényvédőszer gyártó vállalatra.

1 … 3 686 3 687 3 688 3 689 3 690 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.