Sötét mód ikon
2026 november 05
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Jól jön az olcsó olaj a vegyipari óriásnak

A forgalom alapján legnagyobb amerikai vegyipari vállalat, a Dow Chemical nyeresége jelentősen nőtt a tavalyi utolsó három hónapban éves szinten egyszeri tételek hatására, valamint a kőolaj áresése miatt csökkenő költségek miatt.

EXTRA

Rekordon az oroszok olajtermelése

Rekordszintű volt januárban az orosz olajtermelés, ami 1,5 százalékkal múlta felül a decemberit.

EXTRA

Bitay: a földértékesítési program sikeres

Budapest, 2016. február 2., kedd (MTI) – A földértékesítési
program sikeres, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok
képviselői ezt vitatják – jelentette ki a Földművelésügyi
Minisztérium (FM) állami földügyekért felelős államtitkára kedden
az MTI-nek.

EXTRA

Az EU-ból szerzi a földgázt Ukrajna

Több mint a felére csökkentette gázimportját Ukrajna az idén januárban az előző év azonos időszakához képest – jelentette be kedden az Ukrtranszhaz ukrán állami gázszállító vállalat.

EXTRA

Elégedettek a jegybank munkájával

A jegybank felügyelőbizottsága első idei ülésén elfogadta az idei pénzügyi tervről, valamint az elmúlt két év létszám- és bérpolitikájáról szóló jelentéseket, foglalkoztak a tőzsde megvásárlásával, valamint a jegybanki beszerzésekkel is.

EXTRA

Hozamemelkedéssel vitték a kincstárjegyet

A meghirdetett mennyiséggel megegyező összegben, hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.

EXTRA

Rendszerszinten átalakul a hulladékgazdálkodás

Budapest, 2016. február 2., kedd (MTI) – Országos szinten
átalakul a hulladékgazdálkodás, április elsejétől megkezdi
működését a már bejegyzett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló
és Vagyonkezelő Zrt., amely a szakmai koordinálásért felel – mondta
Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés-
és klímapolitikáért, valamint kiemelt közműszolgáltatásokért
felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

EXTRA

Az ÁSZ szerint nincs minden rendben a turizmus körül

A turizmusfejlesztési intézkedések jogi, intézményi rendszerének kialakításában ugyan nem talált kifogásolnivalót a 2013. január és 2015. augusztus közötti ellenőrzött időszakban az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hiányosságokat tártak fel ugyanakkor az ellenőrzésben – tájékoztatta jelentésében az ÁSZ az MTI-t.

EXTRA

Megdobta a piacot pár száz milliárd jüannal a jegybank

100 milliárd jüan értékű likviditást dobott a piacra Kína, az indexek felpattantak a hírre, a héten lehetséges, hogy egy hasonló mértékű tranzakcióra sor kerülhet. Az ázsiai indexek mínuszban zártak, a pesszimista hangulat átterjedt Európára és az amerikai határidős piacra is.

EXTRA

Új utak felé kényszerülhetnek a menekültek

Miután nem sikerült lezárni a török-görög határt, az Európai Unió Macedóniának segít abban, hogy lezárja déli határszakaszát, ami átirányíthatná a migránsokat Albániába, ahonnan szárazföldön, Montenegrón keresztül vagy az Adriai-tengeren át folytatnák útjukat Horvátországba – írta a Vecernji List című horvát napilap kedden. Miután Európának példa nélküli migrációs válsággal kell szembenéznie, a Frontex már tavaly is kapott pluszforrást, s a következő években tovább növekszik az uniós határőrizeti ügynökség költségvetése – nyilatkozta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjújában Ewa Moncure, a Frontex szóvivője.

EXTRA

Tarol a Google

A Google még az Apple-nél is értékesebb lehet.

EXTRA

Mégis vágnia kell a jegybanknak?

A lazuló monetáris politika világa, az alacsony olajárak inflációra gyakorolt hatása befolyásolja az MNB döntéseket, 2016-ban már befektetési kategóriába kerülhet Magyarország, a forint erősödő pályán van, az alapkamat további mérséklése következik idén.

EXTRA

Bajban az egykori IMF-vezér

Bírósági eljárás indult Rodrigo Rato, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetője ellen, akit 65 más személlyel együtt azzal vádolnak, hogy összesen több mint tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költött el saját célra a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből tíz éven át hitelkártyacsalás révén – közölte spanyol központi büntetőbíróság hétfőn.

EXTRA

Nagyobb szavuk lehet az európai parlamenteknek

Brit kormányforrások szerint a London és Brüsszel kötött körvonalazódó megállapodás alapján az Európai Unió tagállamainak parlamentjei az eddigieknél szélesebb hatáskört kaphatnak az uniós szintű jogszabálytervezetek felülbírálására és akár megvétózására is.

EXTRA

Rekordsebességgel dolgozik a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három fúziót engedélyezett a gépjárműpiachoz kapcsolódóan nyolc napon belül a 2016. január 1-jével hatályba lépő közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítás eredményeképpen.

EXTRA

Óriási veszteségektől szenved a BP

Az alacsonyabb olajárak miatt bevételének csökkenéséről és nagy veszteségről számolt be kedden a BP brit olajipari konszern a honlapján közzétett 2015-ös eredmény jelentésében.

EXTRA

A baromfiágazat ki van akadva a sertéshús áfacsökkentésén

A baromfihúsok áfacsökkentése mellett érvelt a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke kedden reggel az M1 aktuális csatornán.

EXTRA

A forintnak is jót tenne a felminősítés

A forintra nézve nem ez a legfőbb mozgatórugó, de tény és való, hogy lökést adna a forint erejének, ha több évnyi "bóvli" lét után Magyarországot felminősítenék. Az idei év már elhozhatja ezt a fordulatot, de a lengyel politikai feszültségek nem tettek jót az ország pozíciójának.

1 … 3 689 3 690 3 691 3 692 3 693 … 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.